2015. október 10-én (szombaton) 08.00 és 13.00 óra között
tartják a nyílt nőgyógyászati szűrőnapot
25-55 év közötti hölgyek számára.
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok
08.30 órakor áll a sajtó rendelkezésére.
Előzetes közleményünk az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_5486
Helyszín: Család- és Nővédelmi Központ (Várkörút 8.)
2015. október 10-én (szombaton) 14.00 és 17.00 óra között
„Olvassunk együtt! – közös olvasás híres emberekkel” címmel
kezdődik program az Országos Könyvtári Napok keretében.
Az eseményt Brájer Éva alpolgármester felolvasásával kezdik.
Helyszín: Vörösmarty Mihály Könyvtár felnőtt kölcsönző részlege
(Bartók Béla tér 1.)
2015. október 10-én (szombaton) 16.00 órától
a Vasútvidéki Prohászka templomban emlékeznek meg hagyományosan Prohászka Ottokár püspökről.
A nagy püspök születésének 157. évfordulóján
az egyházmegye előadást és emlékmisét szervez.
16.00 órakor - Mózessy Gergely: „Állítólag Prohászka egyszer…”
című előadása kezdődik.
17.00 órakor - Spányi Antal megyés püspök tart koncelebrált szentmisét
a város papságával, az egyházmegyéből érkező papokkal.
A szentmise végén a főpásztor a hívekkel együtt imádkozik
püspökelődje sírjánál.
Rendezvény plakátja letölthető:
http://www.szfvar.katolikus.hu/hirek/a-157-eve-szuletett-prohaszka-ottokar-puspok-20151010
Helyszín: Vasútvidéki Prohászka Emléktemplom
2015. október 10-én (szombaton) 17.00 órakor
ünnepi hangversennyel kezdődik a
„Szent István országa - Boldogasszony országa” című kórustalálkozó,
melyet első ízben, hagyományteremtő szándékkal szervez meg
a Primavera kórus Mária Nagyboldogasszony tiszteletére.
A programon részt vesz továbbá a Budapesti Monteverdi Kórus
és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Énekkara.
Köszöntőt mond Smohay András, az Egyházmegyei Múzeum igazgatója.
A koncertet követően a résztvevők közösen róják le tiszteletüket
Szent István nyughelyénél, a Nemzeti Emlékhelyen.
Október 11-én, vasárnap a nagyváradi énekkar a Bazilika nagymiséjén,
a Primavera kórus a Felsővárosi Szent Sebestyén templomban
teljesít énekével miseszolgálatot.
Részletes műsor és a kórusok ismertetése az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media67593_hu
Helyszín: Szent Imre templom
2015. október 10-én (szombaton) 17:30 órakor
nyílik meg a Németh Mariann és Keller Ági Üvegsejtelmek
című kiállítása a Forrás Galériában.
A tárlatot megnyitja Hirtling István színművész.
Az eseményen köszöntőt mond
Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke.
Helyszín: Vörösmarty Színház
A tervezett időponthoz képest egy héttel később,
2015. október 18-án (vasárnap) 14.30 órakor
indul az ünnepi zarándoklat a Szőlő utcai kereszthez
a Maroshegyi Szent Kristóf Plébániáról.
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2015. október 10-én (szombaton) 09.00 órakor
kezdődik az V. Vándor Vásár és Családok Napja rendezvény
a Rác utcában, ahol termelői és kézműves vásár lesz,
ingyenes gyerekprogramokkal.
9.00 órakor Bűvész előadás,
10.00 órakor Csalafintaságok a csalitosban Bábelőadás,
14.00 órakor Andi bohóc műsora,
15.00 órakor Nyakas Gábor kutyatréner interaktív problémamegoldó előadása gyerekeknek és szüleiknek,
16.00 órától 18.00 óráig Hőlégballonnal emelkedhetnek
a város fölé az érdeklődők.
Egész nap gyerekjátszó és kézművesfogalkozás várja a kicsiket.
09.00 órától 12.00 óráig Véradás lesz a Rác utca 27-ben.
Helyszín: Rác utca
2015. október 10-én (szombaton) 10.00 órakor
kezdődik a
Fejér megyei XIII. Térségi és Országos Népzenei Minősítő.
A rendezvényt a Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza és a
Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület, a
Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a
KÓTA felhívása alapján, a
Szironta Együttes és a Besnyői Népdalkör szervezi.
A szakmai zsűri tagjai:
dr. Gerzanics Magdolna népzenekutató,
Varró János népzenész, népzenepedagógus és
Zsikó Zoltán népdalénekes.
A belépés díjtalan, minden népzenekedvelőt szeretettel várnak!
Helyszín: Fejér Megyei Művelődési Központ - Művészetek Háza
2015. október 10-én (szombaton) 15.00 órakor
kezdődik a Szent István Király Múzeum családi foglalkozása, a
Mi a téMA? – Írógépes kalandok címmel.
A résztvevők kideríthetik, milyen írógépet használt Pilinszky János:
a kipróbálást követően szebbnél-szebb füzetborítókat készítenek majd.
A programot Simon Ági és Varga Gábor Farkas vezetik.
A foglalkozást 5-12 éves gyerekeknek ajánlják;
további információ kérhető Paréj Gabriellától a
parej.garbriella@szikm.hu e-mail címen vagy a
70/338-6169-es telefonszámon.
Helyszín: Szent István Király Múzeum (Országzászló tér 3.)
2015. október 10-én (szombaton) 17.00 órakor
kezdődik a III. Jegyesek Bálja a
Hiemer-ház Báltermében.
A résztvevők az este folyamán megnézhetik,
hogyan dolgozik az esküvői catering és
egy finom svédasztalos vacsorába is belekóstolhatnak.
A programot tombola, limuzinos esti kirándulás és
házirétes-kóstolás is színesíti.
A rendezvény a jegybevételből támogatást ajánl fel a
Fejér Megyei Szent György Kórház,
beteg gyermekek Intenzív osztályának.
A jegyek elővételben válthatóak, további információ: www.elegancieskuvoszervezes.hu.
Helyszín: Hiemer-ház, Bálterem
2015. október 10-én (szombaton) 17.00 órakor
szüreti mulatságot szervez
az évadnyitó táncházában a Kákics együttes.
17.00 órától Gáncsa Kata táncoltatja meg a kicsiket,
18.00 órától Bodó Bán Enikő tart kézműves foglalkozást, majd a felnőttek
is mulatoznak, Gál Dávid vezetésével tanulhatnak csángó táncokat.
Helyszín: Felsővárosi Közösségi Ház
2015. október 10-én (szombaton) 19.00 órakor
kezdődik a
Vox Mirabilis Kamarakórus idei hangversenysorozata.
Dobszay Péter orgonaművész vendégszereplésével az együttes ortodox egyházi műveket énekel Aranyban úszó meleg gyertyafény címmel.
Helyszín: Jézus Szíve Templom
2015. október 11-én (vasárnap) 11.00 órakor
kezdődik a Koronás Parkban
Aracs Eszter: Gulyás Terka, avagy főcőcske Vitézlaci módra című vásári bábjátéka.
Ezzel az előadással folytatódik a vasárnapi Koronás Bábszínházak sorozat, amire négy éves kortól várják az érdeklődő gyerekeket.
Részletek az alábbi linken:
http://www.koronaspark.hu/
Helyszín: Koronás Park



