Hétvégi sajtóesemények

2015.11.20. 13:08
MEGHÍVÓ - 2015. november 21-22. (szombat, vasárnap)
Játékos sportverseny városi döntő a Tóvárosiban. I. Fehérvári Egészségpiac a Jancsárkertben. Pesovár Ferenc néprajzkutató emléktáblájának avatása 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK

 

2015. november 21-én (szombaton) 09.25 órakor

Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok

nyitja meg a

2015/2016. tanév városi diákolimpia

játékos sportverseny városi döntőjét.

Az eredményhirdetést körülbelül

12.00 és 12.30 óra között tartják, amelyen

Mészáros Attila alpolgármester is részt vesz.

Helyszín:
Tóvárosi Általános Iskola tornaterme (Iskola tér 1.)



 

2015. november 21-én (szombaton) 10.15 órakor

nyitják meg ünnepélyesen az 

I. Fehérvári Egészségpiac rendezvényét,

amelyen Székesfehérvár Önkormányzatát

Brájer Éva alpolgármester képviseli.


A rendezvény a Jancsárkert, az
A1 Magma Fitness-Wellness Sportközpont és a
Nemzeti Művelődési Intézet közös programja, amelyet

„Helyi értékekkel az egészségért” címmel rendeznek meg.

kb.10.30 órakor mutatják be a székesfehérvári Németh Balázs és csapat
által megalkotott Goldberg-gépet, amelynek 

382 lépésével 
új Guinness világrekordot állítottak fel. 
Részletes ismertető a gépről az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media70093_hu
 
A Jancsárkert termelői és biopiacon
egészséges helyi termékek,
vegyszermentesen és adalékanyagok nélkül készített
bioélelmiszerek, laktóz- és gluténmentes áruk, valamint
háztartási cikkek között válogathatnak a piacozók
07.00 órától.

09.00 órától
előadások, orvosi konzultációk, tanácsadások, egészségügyi szűrések, sportbemutatók és játszóház is várja az érdeklődőket.
a sportközpontban. 

Részletes program és további információk az alábbi linkeken: https://www.facebook.com/events/932987713439316/ és
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_5706.

Helyszínek: Jancsárkert, A1 Magma Fitness-Wellness Sportközpont (Balatoni út)



2015. november 21-én (szombaton) 11.00 órakor

 kezdődik

Pesovár Ferenc néprajzkutató emléktáblájának avatása.


A vendégeket Kulcsár Mihály, a múzeum igazgatói jogkörben eljáró igazgatóhelyettese köszönti.
A domborművet, amely Nagy Benedek szobrászművész alkotása,
dr. Cser-Palkovics András polgármester avatja fel.

Pesovár Ferencről dr. Lukács László néprajzkutató, egyetemi tanár emlékezik, majd az Alba Regia Táncegyüttes előadása látható, amely Pesovár Ferenc gyűjtéséből készült, kísér a Tilinkó Zenekar. Az avatóünnepség előtt, 10 órától a Marosi Arnold Múzeumi Könyv és Régiség Látványtár, a Tárgyalkotó hagyomány – Fejezetek Fejér megye néprajzából című néprajzi állandó kiállításunk, valamint a Pesovár Ferenc munkásságát, műveit bemutató kamarakiállítás belépődíj nélkül látogatható.

Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media69373_hu

Helyszín: Országzászló tér



2015. november 21-én (szombaton) 14.00 órakor

kerül sor az

Országos Miniatűr Fotópályázat

megnyitójára a

a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban.

Ünnepi köszöntőt mond Róth Péter alpolgármester,
a kiállítást Szentgyörgyváry Péter, a
Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesület
Dél-Nyugat Magyarország regionális igazgatója.

A megnyitón közreműködik a
hAngelika Kamarakórus és a Music Arm Jazz Trió.

A kiállítás december 31-ig tekinthető meg a
művelődési ház nyitvatartási idejében.

További információ az alábi linken:
http://mavmuvhaz.hu/index.php?option=com_expose&Itemid=4.

Helyszín: VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház
(
Kaszap István u. 6.) 



2015. november 21-én (szombaton) 17.00 órakor


kezdődik a

X. Fejér Megyei Príma díjátadó ünnepség

a VOSZ Fejér Megyei Szervezete rendezésében.


A programon Székesfehérvár Önkormányzata képviseletében
köszöntőt mond Molnár Tamás tanácsnok.

A gálaesten tíz különdíjat, egy közönségdíjat és három fődíjat
 adnak át a díjazottaknak.

A program előtt, 16.30 órakor a Szent Imre teremben Kovács Árpád festőművész alkotásaiból nyílik állandó tárlat a Szent Imre teremben.

Ezzel a lépéssel is a székesfehérvári művészeket szeretné támogatni a Szent István Művelődési Ház, valamint gazdagítva a kulturális intézmény színvilágát és egyediségét.

A helyszínen Jakubek Tiborné igazgatóval és Kovács Árpáddal is készíthető interjú! 

Helyszín:
Szent István Művelődési Ház, Szent István és Szent Imre terem



INTÉZMÉNYI PROGRAMOK 


2015. november 21-én (szombaton) 09.30 órakor

 „Így kerek a világ”

az Animono nyári tábor gyermekalkotásaiból álló kiállítás megnyitójával kezdődik az

Animóka – Kreatív családi nap.  

A Fehérvári Filmes Hetek keretében november 20-án és 21-én Animációs Filmnapokat rendeznek a Barátság moziban, ahol válogatást láthatnak az idei KAFF és a Jameson CineFest díjnyertes alkotásaiból.

Részletes program az alábbi linken:
http://fejermmk.hu/program.php?program_id=841

Helyszín: Művészetek Háza, Barátság mozi  (III. Béla király tér)



2015. november 22-én (vasárnap) 11.00 órakor

 folytatódik az

Őszi bábszínházak sorozat a Koronás Parkban
.

Az Álomzug Társulás és Néder Norbert A só (avagy bábokkal való játék megbántásról, bujdosásról, szerelemről és megbocsájtásról)című bábjátékára várják a családokat.

Helyszín: Koronás Park



2015. november 21-én (szombaton) 17.00 órakor

gyermekeknek szóló programmal kezdődik a Kákics táncház

Gula Miklós vezetésével.

18.00 órától kezdődik a felnőtt táncház moldvai, gyimesi és felcsíki táncokkal Gál Dávid vezetésével.

Helyszín: Felsővárosi Közösségi Ház



 2015. november 22-én (vasárnap) 17.00 órakor


az Authentic Quartet ad koncertet.

A műsorban a következő darabok szerepelnek:
I. Pleyel: C-dúr vonósnégyes Op. 41. No.1.,
W .A. Mozart: F-dúr Divertimento,
I. Pleyel: G-dúr vonósnégyes Op. 42. No.1.,
J. Haydn: d-moll vonósnégyes Op. 42.

Helyszín: Budenz-ház – Ybl-gyűjtemény
(Székesfehérvár, Arany János u. 12.)
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.