2015. december 16-án (szerdán) 10.00 órakor
az Alba Volán SC köszönti a 2015-ös esztendőben
a felnőtt, valamint a korosztályos világversenyeken
kiemelkedően szereplő sportolóit, valamint edzőit.
A rendezvényen jelen lesz
Csáder Dezső klubelnök,
Sárvári László ügyvezető,
Vörös Zsuzsanna szakosztályigazgató, valamint
Mészáros Attila alpolgármester.
Helyszín: Alba Volán Zrt. irodaház, 2. emeleti tanácsterem
(Börgöndi út 14.)
2015. december 16-án (szerdán) 10.00 órakor
Zsabka Attila, a Kríziskezelő Központ vezetője és
dr. Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa
közös sajtótájékoztatón számol be arról, hogy
a színház idén is jótékonysági akcióval támogatja a
Kríziskezelő Központot.
A teátrum december 19-i "Balfácánt vacsorára" előadása előtt, az
előcsarnokban várják az adományokat.
Helyszín: Vörösmarty Színház
2015. december 16-án (szerdán) 11.00 órakor
kerül sor a
Székesfehérvári Városfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.
flottájába bekerülő első NISSAN Leaf típusú,
100 %-ban elektromos autó ünnepélyes átadására.
Jelen lesznek:
dr. Cser-Palkovics András polgármester,
Guti Péter ügyvezető,
Zsidó László, a Nelson Flottalízing Kft. ügyvezető igazgatója,
valamint
a Székesfehérvári Városfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.
Felügyelő Bizottságának tagjai.
Helyszín: Hiemer-ház, Gesztenyés udvar (a Jókai utca felől)
ADVENTI PROGRAMOK
2015. december 16-án (szerdán) 09.30 órakor
folytatódnak a gyermekműsorok az Adventi Színpadon,
elsőként a
Tolnai Utcai Óvoda Maci csoportja: Télköszöntő,
10.00 órakor az Arany János Általános Iskola: Aranycsengettyűk,
10.30 órakor a Felsővárosi Óvoda Katica csoportja:
Tél szele hóval, faggyal jő…,
11.00 órakor a Széna Téri Általános Iskola 2. évfolyam és kórusa: Karácsonyi műsor című előadásaival.
Helyszín: Adventi Színpad (Városház tér)
2015. november 16-án (szerdán) 11.30 órakor
karácsonyi flashmobot szerveznek az idén 140 éves
Teleki Blanka Gimnázium tanárai és diákjai,
hogy így köszöntsék az adventet.
Ezt követően a Ciszterci templomban kezdődik
az iskola hagyományos karácsonyi koncertje,
melyet 16.30 órától megismételnek.
Helyszínek: Hotel Magyar Király előtti tér; Ciszterci templom
2015. december 16-án (szerdán) 13.00 órakor
karácsonyi ünnepség kezdődik az Országos Papi Otthonban,
ahol a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola
tanulói adnak ünnepi műsort.
Helyszín: Országos Papi Otthon (Petőfi u. 2.)
2015. december 16-án (szerdán) 14.00 órakor
az Egészségügyben Dolgozók Nyugdíjas Egyesületének
karácsonyi programján vesz részt
dr. Dienesné Fluck Györgyi és
Molnár Tamás tanácsnok.
Oklevelek átadására is sor kerül az ünnepségen.
Helyszín: Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház (Seregélyesi út 3. - klubhelyiség)
2015. december 16-án (szerdán) 15.00 órakor
kezdődik a
Ráchegyi Nyugdíjas Klub évzáró programja.
Az eseményen részt vesz részt
Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi államtitkár és
Molnár Tamás önkormányzati képviselő.
Helyszín: Lövölde úti Nyugdíjas Szolgáltató Ház
2015. december 16-án (szerdán) 16.30 órakor
tartja hagyományos ünnepi rendezvényét,
a Madarak Karácsonyát
a Vadmadárkórház.
Program:
Dr. Berkényi Tamás, a Vadmadárkórház vezetőjének bemutatója után sukorói iskolások adnak elő egy Lázár Ervin mesét,
majd koncertet ad a Palacsinta zenekar.
Helyszín: Sukoró, általános iskola (Óvoda utca 2/b)
2015. december 16-án (szerdán) 17.00 órakor
Karácsonyi gálát szerveznek a
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi Úti Tagiskolájában.
A rendezvényen részt vesz Szigli István, a
városrész önkormányzati képviselője.
Helyszín: Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi Úti Tagiskola (Farkasvermi u. 2.)
2015. december 16-án (szerdán) 17.00 órakor
sajtótájékoztatót tartanak arról az adományozó ünnepségről,
melyet a VÁLASZ Egyesület szervez
a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában.
Közvetlenül ezután, 17.15 órai kezdettel szervezik meg
az ünnepséget az aulában.
Az egyesület több gyermeket nevelő családok részére ad át adományt
és látja őket vendégül egy ünnepi műsorral és szerény étkezéssel.
Helyszín: Vörösmarty Mihály Általános Iskola aulája
2015. december 16-án (szerdán) 18.00 órakor
kezdődik a Kossuth Lajos Általános Iskolában az
"Angyali üdvözlet" című hangverseny,
melyen az iskola tanárai és diákjai lépnek fel.
Meghívó az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media71392_hu
Helyszín: Kossuth Lajos Általános Iskola aulája
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2015. december 16-án (szerdán) 16.00 órakor
nagyszabású adományosztást szervez rászoruló családok részére
az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület.
Helyszín: Köfém Művelődési Ház (Verseci u. 1-15.)
2015. december 16-án (szerdán) 20.30 órakor
kezdődik Czinki Ferenc "A pozsonyi metró" című
zenés felolvasóestjének premierje fotóvetítéssel.
A zenéről Schoblocher Barbara és Jancsó Gábor gondoskodik,
a fotók Garami Richárdnak és Oláh Gergely Máténak köszönhetőek.
Az est vendége Hekele Dániel lesz.
Helyszín: A Szabadművelődés Háza



