ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK
2016. február 10-én (szerdán) 14.30 órakor
kerül sor
Székesfehérvár MJV Önkormányzata és a Budapesti Corvinus Egyetem
közös duális képzésének,
valamint a Fehérvári Corvinus Campus bevezetését
támogató kisfilm bemutatására.
Jelen lesznek:
dr. Cser-Palkovics András polgármester,
Prof. Dr. Rostoványi Zsolt, a BCE rektora,
dr. Bóka Viktor jegyző
és
Mészáros Attila alpolgármester
Helyszín: Városháza, kistanácsterem
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2016. február 10-én (szerdán) 09.00 órakor
kiállítás nyílik a Művészetek Háza
kosárfonó szakkörébe járó alkotók munkáiból.
A tárlat február 29-ig tekinthető meg.
Helyszín: Fehérvári Civil Központ
2016. február 10-én (szerdán) 10.00 órakor
a Királykút Emlékházban
közös sajtótájékoztatót tart
Tárnok Ákos, a Kákics együttes vezetője,
Majoros Róbert, az Alba Regia Táncegyesület művészeti vezetője és a
HírBeleBumm Szociális Szövetkezet.
A tájékoztató témája a Ferenc Jóska fújatja a trombitát… című
Kákics-koncertsorozat lesz,
amely az elmúlt két évben bejárta már a Kárpát-medence egyik felét,
s most végigvonul a másik felén is Beregszásztól Várpalotáig,
összesen 10 helyszínen.
A műsorban több alkalommal, így a
székesfehérvári előadáson is, az
Alba Regia Táncegyesület működik közre.
Helyszín: Királykút Emlékház (Mikszáth Kálmán u. 25.)
2016. február 10-én (szerdán) 11.30 órától 15. 30 óráig
tart ügyfélfogadást Dr. Szatmári Éva
Fejér megyei egyenlőbánásmód-referens
a Fejér Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház
Rákóczi út 25. szám alatt lévő irodájában.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a hátrányos megkülönböztetéssel okozott jogsértések kivizsgálása és megszüntetése.
További információ itt:
www.egyenlobanasmod.hu
Helyszín: Fejér Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház
(Rákóczi út 25.)
2016. február 10-én (szerdán) 16.30 órától
farsangi víg napot tartanak
a Székesfehérvári István Király Általános Iskolában.
A program iskolai előkészítő is egyben, melyre szeretetettel
várják a nagycsoportos óvodásokat.
A program plakátja az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media72738_hu
Helyszín: István Király Általános Iskola (Kelemen B. u 30/a)
2016. február 10-én (szerdán) 16.30 órakor
iskolanyitogató farsangi játszóházba várják
a leendő elsőosztályos gyerekeket
a Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskolába.
Részletek és plakát itt:
klub iskolai előkészítő programsorozat
a Székesfehérvári Hétvezér Általános Iskolában.
A szülők az intézmény taneszközeivel és épületével ismerkedhetek meg, közben a gyerekeknek külön foglalkozást tartanak
„Merre van az arra?” címmel.
A programsorozat plakátja az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media72593_hu
Helyszín: Hétvezér Általános Iskola
2016. február 10-én (szerdán) 16.30 órakor
a leendő elsősöknek zajlik előkészítő
a Vasvári Pál Általános Iskolában.
"Ki játszik velem?" címmel tartanak foglalkozást.
Részletek az alábbi linken:
http://www.vasvarialtisk-szfv.sulinet.hu/start.html
Helyszín: Vasvári Pál Általános Iskola
2016. február 10-én (szerdán) 17.00 órakor
nyitják meg az „Ékszerek gyöngyszemei” című kiállítást.
A március 3-ig látogatható tárlatot Molnárné Tamás Anetta,
a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület elnöke ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A kiállításon láthatóak gyöngyből, ezüstözött anyagból, kerámiából, ásványokból, nemezből és drótból, továbbá horgolt
technikával készült ékszerek.
Részletek az alábbi linken:
http://www.ggmuvhaz.hu/2016/01/26/ekszerek-gyongyszemei-kezmuves-ekszerkiallitas/
Helyszín: Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár
2016. február 10-én (szerdán) 17.00 órakor
a Viktória Rehabilitációs Központ vendége
Borbás Marcsi Gasztroangyal lesz.
A rendezvény ingyenes.
Plakát az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media72766_hu
Helyszín: Viktória Rehabilitációs Központ
2016. február 10-én (szerdán) 18.00 órakor
kezdődik Zsille Gábor, József Attila-díjas költő
A műfordító Bella István című előadása
a Vörösmarty Társaság nagytermében.
Plakát itt:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media72836_hu
Helyszín: Vörösmarty Társaság nagyterme (Kossuth utca 14.)
2016. február 10-én (szerdán) 18.00 órakor
kezdődik "A velencei kalmár" című darab sajtópróbája.
William Shakespeare klasszikusát Bagó Bertalan rendezi,
a bemutató február 13-án, szombaton lesz.
Helyszín: Vörösmarty Színház, nagyszínpad



