2016. február 26-án (pénteken) 11.00 órakor
kezdődik a Városháza Dísztermében
a „Közbiztonság fejlesztése Székesfehérváron
a településbiztonság és az ifjúságvédelem előtérbe helyezésével” pályázat projektnyitó konferenciája.
Köszöntőt mond Viza Attila közbiztonsági tanácsnok.
A program a Nemzeti Bűnmeglőzési Tanács támogatásával valósult meg.
Helyszín: Városháza, Díszterem
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2016. február 26-án (pénteken) 14.00 órakor
rendezik meg a 4. osztályosoknak szóló,
hagyományos természetismereti vetélkedőt
a Bory Jenő Általános Iskolában.
A verseny a diákok eddigi ismereteire épül, de lesznek olyan feladatok is, amelyek a tanulók kreativitását, helyzetfelismerését igénylik.
Kiemelt témakör az erdő életközössége.
Az eredményhirdetés legkésőbb 16.00 órakor lesz.
Helyszín: Bory Jenő Általános Iskola
2016. február 26-án (pénteken) 18.00 órakor
kezdődik a Wass Albert Maraton Fejér megyei programja.
A 25 órás felolvasás 27-én, szombaton 10.00 óráig
a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban zajlik,
majd 10.00 órától 19.00 óráig Dunaújvárosban folytatódik.
Fejér megye negyedik alkalommal kapcsolódik az erdélyi magyar író tiszteletére szervezett összmagyar kezdeményezéshez.
Részletek az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media73186_hu
Helyszín: székesfehérvári Szent István Művelődési Ház és a dunaújvárosi Református Templom (Szent István utca 7.)
2016. február 26-án (pénteken) 18.00 órakor
a Kisfaludi Közösségi Házban irodalmi est lesz,
melyen Bobory Zoltán bemutatja
a “Kátyúk között az úton” című kötetét,
valamint az általa szerkesztett
“Ki válaszol?” című verseskötetet.
A vendéggel dr. Lukácsy József beszélget.
Plakát itt:
http://aszmh.hu/events/konyvbemutato-a-kisfaludi-kozossegi-hazban/
Helyszín: Kisfaludi Közösségi Ház
2016. február 26-án (pénteken) 18.00 órakor
térítésmentes angolórára várja a 9-10 éves gyerekeket
a Szegényeket Támogató Alapítvány.
Helyszín: Fehérvári Civil Központ
2016. február 26-án (pénteken) 18.00 órakor
Ludium Pigmentum címmel nyílik meg
Konok Tamás
Kossuth-díjas festőművész
önálló tárlata.
A kiállítást
Kovalovszky Márta és Kovács Péter
művészettörténészek nyitják meg,
a tárlat kurátora Szegei Csaba festőművész.
Az ünnepélyes megnyitón közreműködnek a
Hermann László Zeneiskola növendékei.
A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várnak!
Részletek az alábbi linken:
http://deakgyujtemeny.hu/site_pe.cgi?a=kiallit-21&prid=133.
Helyszín: Pelikán Galéria (Kossuth u. 15.)
2016. február 26-án (pénteken) 20.00 órakor
Mits Jazz Band Acustic koncertre kerül sor.
A Mits Marci-Potesz Balázs-Oláh Zoltán trió mellé
vendégfellépőként érkezik Fekete-Kovács Kornél és Nagy János.
Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.hu/events/mits-jazz-band-acustic/
Helyszín: A Szabadművelődés Háza



