2016. március 1-jén (kedden) 09.15 órakor
Mészáros Attila alpolgármester
fogadja és köszönti az Önkormányzat nevében
Maria Das Dores Meira-t, a portugáliai Setubal polgármesterét.
A szakmai találkozó a Boosting Urban Mobility Plans (BUMP) elnevezésű program keretében valósul meg, amelynek Székesfehérvár is tagja. A BUMP a helyi önkormányzatok várostervezőit, környezeti és szakmai munkatársait látja el új ismeretekkel és segít felgyorsítani a fenntartható mobilitási terv elkészítését és megvalósítását a városi és városkörnyéki területeken.
A programon jelen lesz Csobod Éva, a BUMP projekt hazai koordinátora is.
Helyszín: Városháza, Díszterem
2016. március 1-jén (kedden) 10.00 órakor
díjátadóval egybekötött sajtótájékoztatót tart
Steigerwald Tibor, a Depónia Kft. ügyvezető igazgatója
és Juhász László környezetvédelmi tanácsnok.
Téma:
A Depónia Nonprofit Kft. partner intézményei (székesfehérvári bölcsődék, óvodák, általános és középiskolák) közötti szelektív hulladékgyűjtő verseny eredményhirdetése.
Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem
(bejárat a Jókai utcából, a Gesztenyés udvaron keresztül)
2016. március 1-jén (kedden) 10.30 órakor
sajtótájékoztató keretében kerül sor
az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar
és a Hungrana Kft. stratégiai megállapodásának aláírására
a duális egyetemi képzés keretében.
Résztvevők:
dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere,
Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere,
Kelemen Kálmán, a Hungrana Kft. ügyvezető igazgatója,
Dr. Magyar Szabolcs, a Hungrana Kft. műszaki igazgatója,
Menyhárt Tamás, a Hungrana Kft. HR igazgatója,
Prof. Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem általános rektorhelyettese
és
Dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja
Helyszín: Szabadegyháza, Ipartelep
2016. március 1-jén (kedden) 14.30 órakor
ülést tart a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.
Az eseményen értékelik a testület 2015.évi tevékenységét
és bemutatják a Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonát, melyet
a Magyar Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója működtet.
A fórumot Östör Annamária elnökhelyettes vezeti le.
Helyszín: Polgármesteri Hivatal, Bizottsági Terem
(Városház tér 2. I. emelet)
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2016. március 1-jén (kedden) 10.00 órakor
kezdődik a Négykezes kedd a Hetedhét Játékmúzeumban.
A mostani foglalkozás alkalmával a gyerekek
a horgolás fortélyaival ismerkedhetnek meg
Silye Sándorné Jutka és Bernáthné Marika segítségével.
Részletek itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1336/negykezes_kedd_
a_hetedhet_jatekmuzeumban
Helyszín: Hetedhét Játékmúzeum
2016. március 1-jén (kedden) 17.00 órától
éves rendes közgyűlését tartja
a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület.
Helyszín: Fehérvári Civil Központ
2016. március 1-jén (kedden) 18.00 órakor
Jenei Ferenc professzionális méhész tart előadást
„Így méhészkedek” címmel
a Méhészek Fejér Megyei Egyesületének szervezésében.
Helyszín: Fehérvári Civil Központ



