2016.03.04. 12:11
MEGHÍVÓ - 2016. március 5-6. (szombat, vasárnap)
A 10 éve elhunyt Tóth István igazgatóra emlékeznek az Öreghegyi Közösségi Házban. Macskazene Ybl Miklósnak előadás a Képtárban. Nyugdíjas Ki-Mit-Tud? második bemutató napja.
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK
2016. március 6-án (vasárnap) 15.00 órakor
az Öreghegyi Közösségi Ház 10 éve elhunyt igazgatójáról,
Tóth Istvánról emlékeznek meg a
Béla úti temetőben,
majd a Fanta-villában.
A család, a városi intézmények képviselői és a
nyugdíjas munkatársak a
temetőben gyertyagyújtásra, a
közösségi házban csendes-ülős beszélgetésre
várják az emlékezni vágyókat.
Helyszín: Béla úti temető, Öreghegyi kÖzösségi Ház
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2016. március 5-én (szombaton) 09.00 órától
folyamatosan zajlanak a Tóvárosi Általános Iskolában
a víz- és halfogyasztási szokásokat népszerűsítő, valamint a gyógynövényeket megismertető programok.
Kiállítás, filmvetítés és kóstolás is színesíti a tóvárosi iskolások napját.
A témában kiadott előzetes közleményünk az alábbi linken olvasható:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_6195
Helyszín: Tóvárosi Általános Iskola
2016. március 5-én (szombaton) 16.30 órakor
kezdődik a Városi Képtár - Deák Gyűjtemény épületében
dr. Gelencsér József jogász, néprajzkutató előadása
Macskazene Ybl Miklósnak
címmel.
Plakát itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1532/macskazene_ybl_miklosnak
Helyszín: Városi Képtár - Deák Gyűjtemény (Oskola utca 10.)
2016. március 5-én (szombaton) 19.00 órakor
Törsök Márta előadásában
tekinthetik meg az érdeklődők
Jannisz Ritszosz: Holdfényszonáta című művét.
Az esemény plakátja az alábbi linken érhető el:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media73849_hu
Helyszín: Igéző (Basa u. 1.)
2016. március 6-án (vasárnap) 09.00 órakor
közgyűlést tart a
Fejér Megyei Természetbarátok Horgász Egyesülete.
Helyszín: Fehérvári Civil Központ
2016. március 6-án (vasárnap) 10.00 órakor
kezdődik a XXIII. Fejér Megyei Kor-Társ Nyugdíjas Ki-Mit-Tud?
előadó művészeti kategóriájának második bemutató napja.
Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.aszmh.hu/nyugdijas-ki-mit-tud-2016/
Helyszín: A Szabadművelődés Háza

ismét ingyenes nyílt napot tartanak az Új Csóri úti kutyaiskolában.
Nyakas Gábor kutyaviselkedés szakértő ezúttal a kutyák általános neveléséről, tartásáról, kiemelten a sétáltatásáról tart tanácsadást. A gazdikat paleo sütemény-kóstolóval és az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsadással várják.
Helyszín: Új Csóri úti kutyaiskola (Lidl áruházzal szemben, a kis körforgalom mellett)
2016. március 6-án (vasárnap) 11.00 órakor
kezdődik a Koronás Parkban
az Álomzúg Társulás bábelőadása
A kesztyű címmel.
Előtte 10.00 órától kézműves foglalkozásra
várják a gyerekeket.
További információ itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1524/alomzug_tarsulas_a_kesztyu
Helyszín: Koronás Park
2016. március 6-án (vasárnap) 16.00 órától
Nőnapi lélekfitness előadások lesznek
a Beat Étterem rendezvénytermében.
Bemutatják az örömterápia módszerét, de szó lesz
önbizalomról, önértékelésről, pozitív énképről is.
Jegyinformáció és további részlet itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1482/nonapi_lelekfitness_-_eloadasok
Helyszín: Beat Étterem (Vörösmarty tér 1.)