2016. március 10-én (csütörtökön) 10.00 órakor
Östör Annamária, a 12. számú választókörzet
önkormányzati képviselője,
valamint
a Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesület tagjai
közös zöldterület-rendezést, szemétgyűjtést tartanak.
Immár hagyományos ez az akció, amellyel – ezúttal a tavaszra készülve – a városrész tisztaságáért, szépítéséért tesznek közösen.
Helyszín: Nyitra ABC melletti terület (Pozsonyi út)
2016. március 10-én (csütörtökön) 10.30 órakor
kerül sor a
Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari
Szakképző Iskola által szervezett
Pék-cukrász Szakma Kiváló Tanulója
Országos Döntőjének ünnepélyes eredményhirdetésére.
Az eseményen részt vesz Molnár Tamás tanácsnok.
Helyszín: Hotel Magyar Király
2016. március 10-én (csütörtökön) 11.00 órakor
sajtótájékoztatón hirdetik meg
a VII. Fehérvári Versünnepet.
Jelen lesznek:
dr. Cser-Palkovics András polgármester,
Spányi Antal megyés püspök,
Hagymásy András ügyvezető igazgató
és
dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója.
Helyszín: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház,
Szent László terem
2016. március 10-én (csütörtökön) 14.30 órakor
a Bodajki Általános Iskola két diákjával találkozik
Brájer Éva alpolgármester.
A hetedikes és nyolcadikos tanulók az országos földrajz versenyre neveztek be, témájuk Székesfehérvár turizmusa. Erről kérdezik majd egy interjú keretében Brájer Évát. A fiatalok célja, hogy kategóriájukban bejussanak a szóbeli döntőbe, és ennek keretében Egerben is bizonyíthassák tudásukat.
Helyszín: Városháza, alpolgármesteri iroda
2016. március 10-én (csütörtökön) 15.00 órakor
az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére
kegyeleti futás és gyaloglás próba lesz a Haleszban.
Helyszín: Halesz liget
2016. március 10-én (csütörtökön) 17.00 órakor
közös lakossági fórumon ismerhetik meg a
városi közösségi közlekedésre vonatkozó
új hálózat- és menetrendterveket a
10. és a 11. számú választókörzetben élők.
Deák Lajosné és Földi Zoltán
önkormányzati képviselők várnak mindenkit a tájékoztatóra.
Helyszín: Királykút Emlékház (Mikszáth Kálmán u. 25.)
2016. március 10-én (csütörtökön) 17.30 órakor
a Vízivárosban kezdődik lakossági fórum,
melyet dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő nyit meg.
A program témája: „Közbiztonság fejlesztése Székesfehérváron a településbiztonság és az ifjúságvédelem előtérbe helyezésével” című pályázat megvalósítása. Az érdeklődők előadásokat hallhatnak a pályázatban közreműködő intézmények képviselőitől.
Helyszín: Vízivárosi Általános Iskola aulája
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2016. március 10-én (csütörtökön) 09.00 órától
16.00 óráig Patikusinas szakkör lesz
a Szent István Király Múzeumban.
Ezúttal gyógykencék készítését lehet elsajátítani.
További információ itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1597/patikusinas_szakkor
Helyszín: Szent István Király Múzeum
2016. március 10-én (csütörtökön) 09.00 órától
iskolai előkészítő foglalkozást tartanak
a Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskolában.
Az intézmény tantestülete sok szeretettel várja a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket a programra.
Plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media73875_hu
Helyszín: Bory Jenő Általános Iskola
2016. március 10-én (csütörtökön) 10.00 órakor
különleges osztályfőnöki óra kezdődődik Pataki Zitával
a Táncsics napok keretében.
Részletes heti program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media73743_hu
Helyszín: Táncsics Mihály Általános Iskola
2016. március 10-én (csütörtökön) 16.00 órakor
kezdődik a Kézműves Műhely a Koronás Parkban.
A foglalkozás során a gyerekek elkészíthetik a különböző
középkori kellékeket, amiket haza is vihetnek.
A program 5 éves kortól ajánlott.
Részletek itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1530/kezmuves_muhely_a_koronas_parkban
Helyszín: Koronás Park
2016. március 10-én (csütörtökön) 17.00 órakor
„Gyökérszobrok” címmel nyílik meg
Fazekas Sándor gyökérszobrász kiállítása.
A kiállítást Varga Gábor, a Gaja Környezetvédő Egyesület elnöke
nyitja meg.
Ezt követően a programon Fazekas Sándor tart előadást.
Helyszín: Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár
2016. március 10-én (csütörtökön) 17.30 órakor
kezdődik a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban
az Isteni erények és irgalmasság előadássorozat 3. előadása
A szeretet témakörben.
"Törekedjetek a szeretetre" Interdiszciplináris párbeszéd a szeretetről
címmel dr. Janka Ferenc Phd. filozófus, teológiai tanár,
főiskolai docens tart előadást.
Plakát itt:
http://www.szfvar.katolikus.hu/uploads/menu/8273/fajlok/
1603drjankaferenc.jpg
Helyszín: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház
2016. március 10-én (csütörtökön) 18.00 órakor
élménybeszámolót tart az Alba Regia Veteránjármű Egyesület
egyik tagja legutóbbi restaurálási, felújítási munkájáról.
Az előadások rendszeresek, minden hónap
második csütörtökén tartják a tagok.
Helyszín: Fehérvári Civil Központ
2016. március 10-én (csütörtökön) 18.00 órakor
kezdődik a Vasvári-hét gálája.
Az esemény főpróbáját délelőtt 10.00-12.00 óra között rendezik,
ekkor is készíthetőek felvételek, vágóképek.
Helyszín: Vasvári Pál Általános Iskola
Csütörtöki sajtóesemények
2016.03.09. 14:28
MEGHÍVÓ - 2016. március 10. (csütörtök)
Zöldterület-rendezés a Pozsonyi úton. A Pék-cukrász Szakma Kiváló Tanulója eredményhirdetés. Tájékoztató a VII. Fehérvári Versünnepről. Kegyeleti Futás a Haleszben
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK



