2016. április 16-án (szombaton) 08.00 órakor
kezdődik a Jégmadár Húsvéti Kupa
a Székesfehérvári Műkorcsolya Jégmadár Egyesület szervezésében.
A szombati versenynap 20.00 óráig tart,
majd vasárnap folytatódnak a küzdelmek 09.00-18.00 óra között.
Helyszín: Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok
2016. április 16-án (szombaton) 09.00 órakor
kezdődik a XIII. ARAK AKTIV versenysorozat városi döntője.
08.45 órakor a megnyitón
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok
köszönti a résztvevőket.
A diákcsoportoknak szervezett sportverseny
kb. 11.00 órakor kezdődő eredményhirdetésén
dr. Cser-Palkovics András polgármester vesz részt.
Helyszín: Köfém Sportcsarnok
2016. április 16-án (szombaton) 10.30 órakor
átadják az alapításának 22. évfordulóját ünneplő
Linardics Kft. új üzemcsarnokát.
A rendezvényen részt vesz
Marczinkó Zoltán István kiemelt vállalati kapcsolatokért
felelős helyettes államtitkár,
Mészáros Attila alpolgármester, valamint
Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A több mint 100 millió forintos önerős beruházással megvalósult új porfestő üzemcsarnokba szerelt szakipari berendezéshez nyerte el a családi vállalkozás pályázat útján a bekerülési költség 50%-át.
Helyszín: Sóstó Ipari Park (Osztrák út)
2016. április 16-án (szombaton) 10.50 órakor
Östör Annamária egészségügyi sporttanácsnok
nyitja meg a 2016. évi városi Nyugdíjas sportvetélkedő
vegyes csapatainak négyes döntőjét.
A versenyen nyolcfős csapatok vesznek részt.
Helyszín: István Király Általános Iskola tornaterme
(Kelemen Béla u. 30/A)
2016. április 16-án (szombaton) 13.30 órakor
kezdődik a VII. Fehérvári Versünnep döntője.
Helyszín: Szent István Hitoktatási
és Művelődési Ház (Szent István terem)
2016. április 16-án (szombaton) 15.00 órakor
a Városháza Dísztermében fogadja
Deák Lajosné, a határon túli magyarokkal
kapcsolatos feladatok tanácsnoka
a XIII. ARAK AKTIV versenysorozatra
Székelyföldről érkező résztvevőket,
akiknek ajándékokat ad át.
Helyszín: Városháza, Díszterem
2016. április 16-án (szombaton) 19.00 órakor
kezdődik a Prohászka templom
Jó Pásztor Napi Búcsújának előesti Jótékonysági koncertje,
melyen a Kodály Zoltán Általános Iskola,
Gimnázium és AMI diákjai lépnek fel.
A rendezvény fővédnöke Spányi Antal megyés püspök,
védnöke Tóth Tamás esperes, plébános.
Részletes műsor és plakát itt:
http://prohaszkatemplom.hu/news.php?extend.474
Helyszín: Prohászka templom
2016. április 17-én (vasárnap) 09.00 órakor
szentmisével kezdődik a Prohászka templom Jó Pásztor Napi Búcsúja a Székesfehérvári Egyházmegye, Székesfehérvár Önkormányzata, valamint a Vasútvidéki Prohászka Jó Pásztor plébánia szervezésében.
A szentmisét követően, kb. 10.00 órakor a búcsúnapot a templomban
dr. Cser-Palkovics András polgármester
és Tóth Tamás esperes, plébános nyitja meg.
A színes, változatos programok - amik 10.15 órakor kezdődnek -
egészen 15.30 óráig tartanak.
Részletes program az alábbi linken:
http://prohaszkatemplom.hu/news.php?extend.474
Helyszín: Prohászka templom
2016. április 17-én (vasárnap) 10.00 órakor
eredményhirdetéssel, díjkiosztóval és
gálahangversennyel zárul a
XIII. Országos "Alba Regia" Kamarazene Verseny a
Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti
Szakközépiskola és AMI szervezésében.
A rendezvény fővédnöke
dr. Cser-Palkovics András polgármester,
a hangversenyen részt vesz
Horváth Miklós Csaba bizottsági elnök.
Részletek az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media75638_hu.
Helyszín: Szent István Hitoktató és Művelődési Ház
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2016. április 16-án (szombaton) 08.00 órakor
kezdődik a IX. Kert-Expo a Bregyó Sportcentrumban.
A kétnapos rendezvényen számos szakmai és
színpadi programmal várják az érdeklődőket.
Részletek és plakát itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1692/ix._kert-expo
Helyszín: Bregyó Sportcentrum
2016. április 16-án (szombaton) 08.45 órakor
reggelivel egybekötött sajtótájékoztató kezdődik
a Székesfehérvár térségében kialakított
útvonalat bemutató biciklitúráról.
Az eseményen Dominus Ákos, a Magyar Kerékpárosklub
turisztikáért felelős elnökségi tagja és
Dr. Pásztor László, a klub székesfehérvári
területi szervezetének tagja mond köszöntő beszédet.
A gyülekezés 08:30 órakor kezdődik, míg az indulás 09:30 órakor várható.
A Magyar Kerékpárosklub Összetekerünk projektjének keretében az ország három régiójában, eddig kevésbé ismert, de népszerűségre méltó területeken jelöltek ki új túraútvonalakat tagjaink. A Székesfehérváron induló útvonal érinti az iszkaszentgyörgyi és fehérvárcsurgói kastélyt, a Bakony-alja lejtőit, a festői szépségű Gaja-völgyet, Bodajk barokk templomát, ahonnan könnyen elérhetjük a csókakői várat és a móri vasútállomást is. Az 55 kilométer hosszú útvonal részben kerékpárúton, jellemzően kis forgalmú utakon halad, teljesítése családok számára is lehetséges.
Helyszín: Hatpöttyös étterem előtt (Szent István tér 9. Piac téri bejárat felől)
2016. április 16-án (szombaton) 10.00 órakor
kezdődik a Vörösmarty Mihály Könyvtár Gyermekrészlegében
a Lepkeszárny elnevezésű gyerekfoglalkozás,
mire 12.00 óráig várják a családokat.
Plakát itt:
http://www.vmk.hu/index.php?pg=news_48_368
Helyszín: Vörösmarty Mihály Könyvtár Gyermekrészlege
2016. április 16-án (szombaton) 10.00 órakor
kezdődik a Novotel Hotelben a Karmanap,
melyen több előadással és koncerttel várják az érdeklődőket.
A részvétel díja 6 000 forint.
Részletes program itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1771/karmanap
Helyszín: Novotel Hotel
2016. április 16-án (szombaton) 11.00 órakor
kezdődik a Művészetek Házában
Halász Judit Kezdődhet a mulatság koncertje.
Részletek itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1755/halasz_judit_koncert
Helyszín: Művészetek Háza
2016. április 16-án (szombaton) 15.00 órakor
kezdődik a Mi a Téma? programsorozat
e heti foglalkozása ezúttal a Budenz-házban,
ahol ezen alkalommal kollázst készíthetnek az érdeklődők.
Részletek itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1612/mi_a_tema
Helyszín: Budenz-ház (Arany János utca 12.)
2016. április 16-án (szombaton) 17.00 órakor
kezdődik az Öreghegyi Közösségi Házban
Szabó Enikő és zenekara koncertje
a Magyar Költészet Napja alkalmából.
Részletek itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1797/szabo_eniko_es_zenekara
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház
2016. április 16-án (szombaton) 17.00 órakor
kezdődik a Kippkopp a fűben előadás
a Fehérvári Civil Központban
a Nefelejcs Bábszínház előadásában.
Plakát itt:
https://www.facebook.com/fehervari.jegyiroda/photos/a.1450829081880539.
1073741828.1450399165256864/1520576664905780/?type=3&theater
Helyszín: Fehérvári Civil Központ
2016. április 16-án (szombaton) 17.00 órakor
kezdődik az V. Fehérvári Táncfesztivál
a Köfém Művelődési Házban.
Plakát itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1721/v._fehervari_tancfesztival
Helyszín: Köfém Művelődési Ház
2016. április 16-án (szombaton) 17.00 órakor
koncertet ad a Csámborgó zenekar
a Magyar Költészet Napja tiszteletére.
A 2013-ban Csákváron alakult zenekar népdalokat, verseket gyúr össze különböző zenei műfajokkal. Koncertjükön hallhatóak lesznek mondák, versek és népdalok is.
Részletek az alábbi linken:
http://www.ggmuvhaz.hu/2016/04/05/csamborgo-zenekar-koncert/
Helyszín: Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár
2016. április 16-án (szombaton) 17.00 órától
"Süss fel nap, Szent György nap..." mottóval rendezi
újabb családi táncházát a Kákics együttes.
A rendezvény gyermekjátszóval indul Gula Miklós vezetésével,
majd Bodó Bán Enikő tart kézműves foglalkozást.
A felnőtt táncházban 18.00 órától Gál Dávid oktatja a moldvai,
a gyimesi és a felcsíki táncok lépéseit.
Helyszín: Felsővárosi Közösségi Ház
2016. április 16-án (szombaton) 18.00 órakor
Diana Son: Halak című előadását
tekinthetik meg az érdeklődők
A Szabadművelődés Házában.
A Prospero Színkör darabját Micskó Zoltán rendezte.
Részletek az alábbi linken: https://www.facebook.com/events/796076923870219/.
Helyszín: A Szabadművelődés Háza
2016. április 17-én (vasárnap) 09.00 és 17.00 óra
között rendezik meg
az XXVIII. Alba Regia Nemzetközi Ásványbörzét és Ékszervásárt
a VOK-ban.
Az eseményen nagy választékban találhatóak természetes és nem feldolgozott ásványok a világ számos pontjáról, valamint ékszerek is. Felnőtteknek lesz továbbá aurafotózás, tarot kártyavetés és horoszkópkészítés, míg a gyerekeket aranymosással, jégszobrászattal
és kincses szigettel szórakoztatják.
Részletek az alábbi linken:
http://www.teleelettel.hu/esemeny/1694/xxviii._asvanyborze_es_ekszervasar
Helyszín: Videoton Oktatási Központ
2016. április 17-én (vasárnap) 11.00 órakor
kezdődik az Igézőben
a Kacor király előadás
a Meseerdő Bábszínház előadásában.
Részletek itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1777/kacor_kiraly
Helyszín: Igéző (Basa utca 1.)
2016. április 17-én (vasárnap) 18.00 órakor
kezdődik a
Prospero Színkör előadása,
Guy Foissy: Két páros című darabja.
A rendező Micskó Zoltán.
Az előadást felnőtt nézőknek ajánlják.
Részletek az alábbi linken: https://www.facebook.com/events/499930050205624/
Helyszín: A Szabadművelődés Háza



