2016.04.26. 15:36
MEGHÍVÓ - 2016. április 27. (szerda)
Döntőjéhez érkezik a Székesfehérvár és az I. világháború című vetélkedő. Ismertető a közérdekű elérhetőségeket tartalmazó szervezetlistáról.
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK
2016. április 27-én (szerdán) 09.00 órakor
látványos térzenével kezdődik a katonai toborzó nap,
melyet második alkalommal szervez meg Székesfehérváron
a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó
Parancsnokság 3. Katonai Igazgatási Központja.
2016. április 27-én (szerdán) 10.00 órakor
döntőjéhez érkezik a Városi Levéltár és Kutatóintézet
által középiskolásoknak meghirdetett
„Székesfehérvár és az I. világháború” című vetélkedő.
A kb. 13.00 órakor sorra kerülő eredményhirdetésen és díjátadón
Róth Péter alpolgármester vesz részt.
A januárban meghirdetett tudáspróbára 42 négyfős csapat nevezett,
közülük nyolc csapat verseng a döntőben. A legsikeresebben szereplők fesztiválbelépőket és értékes tárgyjutalmakat kapnak.
Előzetes közleményünk az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_6035
Helyszín: Hiemer-ház, Bálterem
2016. április 27-én (szerdán) 13.00 órakor
dr. Horváth Miklósné, Víziváros önkormányzati képviselője
és
Kincses Zsolt Dávid, a Hatósági Főosztály főosztályvezetője
közös sajtótájékoztatón
számol arról a közérdekű elérhetőségeket tartalmazó szervezetlistáról, amelynek elkészítését a vízivárosiak számára szervezett lakossági fórumon kezdeményeztek.
A hasznos adatokat a Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztálya készítette el és mindenki számára elérhetővé teszik.
Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem
ELMARAD!!!
2016. április 27-én (csütörtökön) 14.00 órakor
dr. Cser-Palkovics András polgármester
sajtótájékoztató keretében tesz bejelentést
a Palotavárosi Kálvária felújításával kapcsolatban.
Jelen lesznek:
Bozai István városgondok,
Kocsis Balázs restaurátor,
valamint
Szigli István és dr. Kovács Béla Sándor önkormányzati képviselők.
Helyszín: Palotavárosi Kálvária, 1. stáció
2016. április 27-én (szerdán) 15.00 órakor
az FKC sajtótájékoztatót tart a Verseci úti csarnok VIP-termében.
A Fehérvár KC nagy bravúrt végrehajtva bejutott a Magyar Kupa Szigetszentmiklóson megrendezésre kerülő négyes döntőjébe,
amelyet április 30-án és május 1-jén rendeznek.
A női kézilabdázók az elődöntőben az Érd együttesével találkoznak.
A sajtótájékoztatón a klub vezetői beszámolnak a Magyar Kupáról,
a felkészülésről, valamint a hazai bajnokság záró szakaszáról.
Továbbá szót ejtenek a szakmai munkáról, a következő szezonra
vonatkozó keret kialakításáról, az új igazolásokról.
Az egyesület nem titkolt célja, hogy ősszel ismét kilépjen
a nemzetközi porondra.
A sajtóeseményen jelen lesznek:
Balássi Imre, az FKC elnöke,
Kynsburg Zoltán, a klub menedzsere és
Deli Rita vezetőedző.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata részéről
Mészáros Attila alpolgármester vesz részt a sajtótájékoztatón.
Helyszín: Verseci úti csarnok, VIP-terem
2016. április 27-én (szerdán) 16.00 órakor
sajtótájékoztató keretében adják át azt az autót,
amelyet adományokból vásárolt a Szegényeket Támogató Alapítvány,
megkönnyítve ezzel a mindennapi munkát.
Résztvevők:
Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője
és
Zugor Zsuzsanna, a SZETA kurátora.
Helyszín: Városháza előtt
A tájékoztatót követően 16.30 órakor
nagyszabású ünnepség kezdődik
a SZETA fennállásának 25. évfordulója tiszteletére.
A rendezvényen ünnepi beszédet mond:
dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere,

A rendezvényen Aranycsengettyű Díjak és
elismerő oklevelek kerülnek átadásra.
Helyszín: Városháza, Díszterem
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK

folytatódnak a Hangszervarázs - Zene ovi 2016-os foglalkozásai
Nagy Mária vezetésével.
A Maroshegyi Óvodában 10.00 órakor is lesz interaktív zeneóra,
11.00 órakor pedig a Zeneházban tartanak foglalkozást.
Helyszín: Maroshegyi Óvoda (Rádió u. 1.) és Zeneház (Budai út 43.)

az utolsó előadással véget ér
a Kodolányi Szabadegyetem II. féléves programsorozata,
amely az 1950-es évek történetét dolgozza fel,
különösen az '56-ot megelőző időszakra.
Ezúttal Valuch Tibor történész, az egri Eszterházy Károly Főiskola
tanára tart előadást „A magyar társadalom az ötvenes években” címmel.
Helyszín: Kodolányi János Főiskola "A" épülete
(Szabadságharcos út 59.)

13.30 órakor Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője
találkozik székesfehérvári általános és középiskolai diákokkal, akikkel a honvédelem fontosságáról, a katonai szolgálatvállalás formáiról és lehetőségeiről beszélget a Kodolányi János Főiskola "A" épület előadótermében (Szabadságharcos u. 59.).
A toborzó napon a honvédség különböző katonai szervezetei tartanak látványos bemutatókat, illetve tájékoztatják az érdeklődőket a katonai szolgálatvállalás feltételeiről.
Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media76523_hu
Helyszín: Szabadságharcos út,
Kodolányi János Középiskola előtti parkoló