Csütörtöki sajtóesemények

2016.04.27. 14:54
MEGHÍVÓ - 2016. április 28. (csütörtök)
Tájékoztató az E.ON által 2016-ban tervezett beruházásokról. A város ballagó osztályainak osztályfőnökeit köszöntik. Átadják az MKOSZ fehérvári edzőközpontját 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2016. április 28-án (csütörtökön) 10.00 órakor

az E.ON által 2016-ban tervezett beruházásokról

sajtótájékoztató keretében számol be 

Csulak Ferenc, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt.
és az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt vezérigazgatója,
valamint
dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

2016-ban közel 100 különböző volumenű beruházás várható Székesfehérváron, illetve Fejér megyében: villamos- és gázvezetékeket, közvilágítási kábeleket cserél és épít ki saját költségén a szolgáltató, valamint egy közel 1000 millió forint értékű alállomás megépítésére is sor kerül, melyet szintén saját költségén végez a társaság.

Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem



2016. április 28-án (csütörtökön) 14.00 órakor

a Ballagás Hete programsorozat keretében

dr. Cser-Palkovics András polgármester és

Kovács Jenő órásmester köszönti

a város ballagó osztályainak osztályfőnökeit, és köszöni meg az

Önkormányzat és a ballagó diákok nevében a pedagógusok elmúlt

nyolc, hat, öt, vagy négy esztendőben végzett munkáját.

A programon közreműködik a Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola kórusa.

Helyszín
: Órajáték (Kossuth udvar)


 
IDŐPONTVÁLTOZÁS!

Az előzetesen meghirdetett 14.00 órás időpont helyett

2016. április 28-án (csütörtökön) 15.00 órakor

tart sajtótájékoztatót

az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága

„1 + 1 százalék a közösségek támogatására” - témában.

Az adózók május 20-ig rendelkezhetnek adójuk 1 + 1 százalékáról. Az elmúlt évek támogatásairól - és arról, miért fontos rendelkeznünk személyi jövedelemadónk egyházi és civil egy százalékáról – sajtótájékoztatót tart Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára, Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, Steinbach József református püspök és Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke.

Helyszín:
Városház tér 5. – Püspöki Palota díszterme



2016. április 28-án (csütörtökön) 17.00 órakor

adják át a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége
székesfehérvári edzőközpontját.


A rendezvény keretén belül sor kerül az MKOSZ
kiemelt támogatóinak, partnereinek köszöntésére.

Az eseményen részt vesz
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere,
dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere,
Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke, valamint
Kamil Novak
, az Európai Kosárlabda Szövetség ügyvezető igazgatója.

A részvétel regisztrációhoz kötött, jelentkezni

az andras.farago@hunbasket.hu email címen

lehet 2016. április 26. (kedd) 16.00 óráig!

A csarnokavatón lehetőség nyílik fotó, vágókép és interjú készítésére egyaránt.

Helyszín
: MKOSZ Edzőközpont és Best Western Plus Lakeside Hotel (Ligetsor 50/A.)




INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2016. április 28-án (csütörtökön) 09.00 órakor

A kenyér
címmel kezdődik kézműves foglalkozás a
 Mesterségek Házában, ahol ezúttal vajat, kenyeret és cipót készíthetnek az általános iskolás csoportok.


Részletek itt:
http://www.fejermmk.hu/program.php?program_id=926

Helyszín
: Mesterségek Háza (Rác utca 20.)



2016. április 28-án (csütörtökön) 09.00 órakor

a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség
tart értekezletet a közbiztonsági referenseknek.


Helyszín:
Fehérvári Civil Központ



2016. április 28-án (csütörtök) 10.00 órakor

székesfehérvári állomásához érkezik az az országos tájékoztató

rendezvénysorozat, amelyet a civil szervezetek, ifjúsági csoportok,

fiatalokkal foglalkozó intézmények munkatársai számára indított
 
az Eurodesk Magyarország a Tempus Közalapítvánnyal

együttműködésben.


A rendezvényen az Európai Unió által finanszírozott
 támogatási programokat mutatják be.

Helyszín:
Fehérvári Civil Központ



2016. április 28-án (csütörtökön) 11.00 órakor

nyílik meg Lélekfirkák kavicsokon című kiállítása
Magulya Zsuzsának.


A tárlat - melyen a festett köveket lehet megtekinteni -
május 21-ig várja a látogatókat
a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában.

Plakát itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1923/lelekfirkak_kavicsokon

Helyszín
: Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtára



2016. április 28-án (csütörtökön) 14.00 órakor

folytatódik a "Mesterségem címere" programsorozat.

 Ezúttal a védőnői és az orvosi hivatást ismerhetik meg a fiatalok
 Hegedűs Judit védőnő és Dr. Fellegi Veronika fül-orr-gégész szakorvos, homeopátiás orvos közreműködésével.

Részletek az alábbi linken:
http://www.ggmuvhaz.hu/konyvtar/mestersegem-cimere/

Helyszín:
Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár



2016. április 28-án (csütörtökön) 14.30 órakor 

a Violin király és Hanga királykisasszony című zenés mesejáték
lesz a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban.


A művet  játssza Joós Tamás énekmondó
és a résztvevő gyerekek.

Plakát itt:
http://aszmh.hu/events/violin-kiraly-es-hanga-kiralykisasszony-zenes-mesejatek/

Helyszín
: Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ
(Farkasvermi út 2.)




2016. április 28-án (csütörtökön) 17.00 órakor

kezdődik a Nemekből Igenek Klub az Igézőben,
ahol ezúttal

Egey Tímea pszichológiai mentor, a klub állandó háziasszonya
és
Fischer Imre mediátor

segítségével a résztvevők
párkapcsolati kérdésekre keresik a választ.


Plakát itt:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media76660_hu  

Helyszín
: Igéző (Basa utca 1.)



2016. április 28-án (csütörtökön) 17.00 órakor

a Művészetek Házában Játszótárs képző Pedagógusklub kezdődik.

A foglalkozáson ezúttal az ügyes kezűek anyák napjára
illetve gyereknapra készíthetnek ajándékokat.

Részletek itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1956/jatszotars_kepzo_pedagogusklub

Helyszín
: Művészetek Háza



2016. április 28-án (csütörtökön) 17.30 órakor

 "Konfliktusoktól az együttműködésig:

emberi kapcsolataink gyógyulása" címmel tart előadást

 dr. Ferenczi Andrea, a Károli Gáspár Református Egyetem

 egyetemi tanára.


Tudományos érdeklődése fókuszában a személyközi konfliktusok
 alternatív megoldásai állnak. Kutatja továbbá a szavak és a szuggesztív kommunikáció szomatikus folyamatokra gyakorolt hatását, valamint iskolai egészségpszichológiai vonatkozásait. Mindezek mellett a bizalom, a konszenzus, a dialógus, a beszélgetés művészete érdekli.

Helyszín:
Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház



2016. április 28-án (csütörtökön) 18.00 órakor

nyílik A Szabadművelődés Házában
dr. Gubcsi Lajos “Imre álma” című tárlata,
ami Makovecz Imre válogatott grafikáiból áll.
 

A kiállításmegnyitón bevezetőt mond
dr. Gubcsi Lajos író, a Magyar Művészetért Díjrendszer elnöke.

A tárlat  május 29-ig tekinthető meg.

Plakát itt:
http://aszmh.hu/events/imre-alma-tarlat-makovecz-imre-grafikaibol/

Helyszín
: A Szabadművelődés Háza



2016. április 28-án (csütörtökön) 18.00 órakor

a Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai úti Tagkönyvtárában
folytatódik a beszélgetéssorozat
Fischer Imre kineziológus, pszichológus vezetésével
"Valaki mondja meg..." címmel. 


Részletek itt: 
http://www.vmk.hu/index.php?pg=news_34_373

Helyszín
: Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai úti Tagkönyvtára
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.