2016. április 29-én (pénteken) 07.45 órakor
az Alba Plaza előtti térről indul a bolondballagás
a Hotel Magyar Király előtti téren felállított színpadhoz.
Ezt megelőzően, 07.40 órakor Mészáros Attila alpolgármester
és Bódig Péter, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke
köszönti a résztvevőket.
A végzős osztályok színpadi bemutatkozása 08.00 órakor kezdődik.
Valamennyi osztály bemutatkozását követően,
a zsűri döntése alapján három díj kerül kiosztásra.
Az eredményhirdetésen részt vesz
dr. Cser-Palkovics András polgármester.
Helyszín: Alba Plaza előtti tér - Liszt Ferenc utca –
Városház tér - Fő utca – Hotel Magyar Király előtti tér
2016. április 29-én (pénteken) 09.00 órakor
kerül sor a BAKALAND ifjúsági akadálypálya avatására
Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhelyen.
A megnyitón jelen lesznek:
Takács János, Pákozd polgármestere,
Benda László ezredparancsnok,
valamint
Viza Attila és Földi Zoltán önkormányzati képviselők.
Helyszín: Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhelyen
2016. április 29-én (pénteken) 10.00 órától
ülésezik
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése.
Részletes napirendi pontok listája az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media76983_hu
Helyszín: Városháza, Díszterem
2016. április 29-én (pénteken) 13.40 órakor
kezdődik a Fiú U20-as Kosárlabda Bajnoki Döntő,
az ünnepélyes megnyitón
dr. Cser-Palkovics András polgármester
köszönti a résztvevőket.
Helyszín: Alba Regia Sportcsarnok
2016. április 29-én (pénteken) 16.00 órakor
kezdődik a Vezér utcák Majálisa a Hétvezér Általános Iskolában,
amit a rendezvény védnöke,
Deák Lajosné önkormányzati képviselő nyit meg.
A környék lakóit 19.00 óráig különböző programokkal várják.
Lesznek kézműves foglalkozások, ügyességi játékok,
bemutatók és még vásár is.
Plakát itt:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media76614_hu
Helyszín: Hétvezér Általános Iskola
2016. április 29-én (pénteken) 16.30 órakor
kezdődik a
Lengyel Mozaik, a
Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a
Vörösmarty Mihály Könyvtár közös programja.
Sznejweis Andrzej kiállításmegnyitóját a
Lengyel Intézet bemutatkozása követi, majd
Cséby Géza a Lengyel irodalom Magyarországon című
előadását hallgathatják meg az érdeklődők.
A rendezvényen fellép az Inwencja Együttes az Opolei Vajdaságból, Skowronek Angelika, Zazulin Zuzanna ésKoronkiewicz Janina
Részletek az alábbi linken:
http://www.vmk.hu/index.php?pg=news_39_416.
Helyszín: Vörösmarty Mihály Könyvtár, Olvasóterem
2016. április 29-én (pénteken) 17.00 órakor
kerül sor
"A seregélyesi kincs – főúri asztalok ékessége" című kiállítás megnyitójára, valamint a
a "Főúri finomságok a seregélyesi Zichy-Hadik kastélyból" című kötet
kóstolóval egybekötött bemutatójára.
A vendégeket dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönti,
a kiállítást megnyitja Németh Szandra a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum muzeológusa.
A kötetet dr. Demeter Zsófia történész, a
Szent István Király Múzeum nyugalmazott igazgatója mutatja be.
Helyszín: Szent István Király Múzeum, Rendház (Fő utca 6.)
2016. április 29-én (pénteken) 18.00 órakor
dr. Cser-Palkovics András polgármester
ünnepélyes keretek között indítja el azt az aláírásgyűjtést,
melyet Székesfehérvár Önkormányzata szervez
a koronázási palást hazahozataláért
és Székesfehérváron történő kiállításáért.
A városvezető április 15-én Facebook-üzenetében jelentette be, hogy aláírásgyűjtést kezdeményez a nemes cél érdekében. Rengetegen kinyilvánították egyetértésüket, ezért a város hivatalosan is megtette a szükséges lépéseket a megvalósítás érdekében.
Előzetes közleményünk az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_6499
Helyszín: Városháza, Díszterem
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2016. április 29-én (pénteken) 10.40 órakor
tartják a
„Tóparti Köraula Lovagjai Iskolai Lovagrend”
alapításának ünnepi megnyitóját.
Ezt követően a Fejér Megyei Diáknapokon eredményesen szereplő tanulóknak átadják az okleveleket, ezzel megköszönve szép és sikeres szereplésüket. Az intézmény elnyerte a Fejér Megyei Diáknapok Fesztiváldíját és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Nagydíját.
Helyszín: Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
2016. április 29-én (pénteken) 12.00 órától
véradást szervez a Magyar Vöröskereszt az
Interspar Szupermarketben.
Helyszín: Interspar (Budai út 41.)
2016. április 29-én (pénteken) 15.30 órától 18.30 óráig
minden gyerek saját kezűleg készítheti el ajándékát
Anyák Napjára,
emlékekkel és szeretettel átszőve.
Részletek az alábbi linken: http://www.koronaspark.hu/.
Helyszín: Koronás Park
2016. április 29-én (pénteken) 16.00 órakor
kezdődik ünnepélyes megnyitóval a
IX. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál Agárdon.
A három napos rendezvény kulturális, gasztronómiai programokat
és a természeti értékek bemutatását kínálja.
Részletek az alábbi linken:
http://velenceitofeszt.hu/2016-aprilis-29-pentek/.
Helyszín: Agárd
2016. április 29-én (pénteken) 18.00 órakor
kezdődik a Mesekuckó
a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában,
ahol Csóka Judit meseterapeuta a testvérekről mesél.
Plakát itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1929/mesekucko
Helyszín: Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtára
2016. április 29-én (pénteken) 18.00 órakor
kezdődik a „Parnasszus kortárs apostolai” című irodalmi est sorozat
idei harmadik székesfehérvári állomása, melynek keretében
Temesi Ferenc író és Bíró Gergely író, szerkesztő lesznek a vendégek.
A beszélgetést Takács Tamás irodalmár vezeti.
Helyszín: Ciszterci Szent István Gimnázium
2016. április 29-én (pénteken) 18.00 órakor
kiállítás nyílik az Öreghegyi Közösségi Házban, ahol
Kondákor László
KÉP’más’OK című tárlata lesz látható.
A megnyitón zenél a “Four Track Band” formáció,
Rechner Csaba, Mohai Győző, Jasper Andor, Muck Ferenc
összeállításban.
Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.hu/events/kondakor-laszlo-kepmasok-kiallitasa/
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház



