2016. május 14-én (szombaton) 10.00 órától
a Nemzeti Örökség Intézete által kezdeményezett
első Nemzeti Emlékhelyek Napján
kinyitja kapuit a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely is,
hogy a történelem szerelmesei felfedezhessék
a magyar királyok egykori koronázótemplomának titkait, kincseit.
A történelmi feltöltődést izgalmas programok színesítik.
A szakavatott vezetés melletti területbejárásokon és a
animációs filmen át is élhetik, hogy épült fel és alakult át
az évszázadok alatt a Nagyboldogasszony-bazilika.
Délelőtt és délután helyi zenészekkel és színjátszókkal
a középkori liturgiát követve elevenítik fel az esküvői szertartásokat.
A látogatók megcsodálhatják a korabeli ékszereket, ruházatokat.
Kiderül, mit ettek, ittak elődeink.
Hagyományőrzők különleges hangszer-és fegyverbemutatókat tartanak.
A nap sötétedés után fáklyás tárlatvezetéssel zárul.
A programokon való részvétel ingyenes.
Részletek itt:
http://fehervariprogram.hu/19-programok-2016/149-emlekhelyek-napja
Helyszín: Nemzeti Emlékhely (Koronázó tér)
2016. május 14-én (szombaton) 10.00 órakor
majd 13.00 órakor a Tourinform Iroda
szervezésében indulnak pünkösdi templomtúrák,
melynek során a Püspöki Palota kapui is kitárulnak.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
További részletek itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1883/
punkosdi_templomtura_puspoki_palota_latogatassal
Helyszín: Belváros
2016. május 14-én (szombaton) 15.00 órától
a Virágóránál folytatódnak a
Pünkösdi Virágálom programjai.
A Kertbarát Egyesület szaktanácsadást és növénybemutatót szervez, lesz
kézműves foglalkoztatót szervez a Szent István Király Múzeum, a
valamint lesz zenés meseelőadás és koncert is a Belvárosban.
A vasárnapi Virágálom-programok 15.00 órakor kezdődnek a
Szabad Színház előadásával.
Részletek az alábbi linken:
http://fehervariprogram.hu/19-programok-2016/150-punkosdi-viragalom
Helyszín: Belváros
2016. május 15-én (vasárnap) 10.30 órakor
Spányi Antal megyés püspök bérmál a székesegyházban.
Részletek itt:
http://www.szfvar.katolikus.hu/hirek/bermalas-a-bazilikaban-20160515
Helyszín: Bazilika
2016. május 15-én (vasárnap) 19.00 órakor
kezdődik a
III. Alba Regia Férfi Nemzetközi Röplabda Gála
utolsó mérkőzése,
amelyet eredményhirdetés és ünnepélyes zárás követ.
Az eseményen részt vesz Mészáros Attila alpolgármester.
Helyszín: Videoton Oktatási Központ
2016. május 16-án (hétfőn) 17.00 órakor
kerül sor a pünkösdi virágkötők kompozícióit díjazó
közönségszavazás eredményhirdetésére.
Az ünnepi programsorozatot a Kákics együttes táncháza zárja.
Helyszín: Mátyás-király emlékmű
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2016. május 14-én (szombaton) 09.00 órától
Öreghegyi Nowathlon névvel tájékozódási játékot szervez
a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség.
Az Országos Nordic Walking Program keretében megvalósuló eseményen
egyéni és csapat kategóriákban is elindulhatnak a résztvevők.
A részletes versenykiírás letölthető az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media77878_hu
Indulási helyszín: Bory-vár
2016. május 14-én (szombaton) 09.00 órától
rendezik meg a
Hollander 2000 Kft. rangos fallabda versenyét.
Helyszín: Union Fallabda és Fitness Klub (Király sor 17.)
2016. május 14-én (szombaton) 10.00 órakor
kezdődik az Asszonyműhely a Fehérvári Kézművesek Egyesületében
Bodáné Fenyves Zsuzsa vezetésével.
A Minden, ami egy női táskába elfér című sorozatban a
mostani alkalommal kis neszit készítenek a foglalkozásra érkezők.
Részletek itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/2005/
asszonymuhely_a_fehervari_kezmuvesek_egyesuleteben
Helyszín: Fehérvári Kézművesek Egyesülete
(Rác utca 20.)
2016. május 14-én (szombaton) 11.00 és 15.00 óra között
adománygyűjtő és örökbefogadó napot szervez
a HEROSZ Fehérvári Állatotthona az Auchan Áruháznál.
Az érdeklődők a találkozhatnak gazdikereső cicákkal, kutyákkal,
akik a helyszínen örökbefogadhatóak. A menhely szívesen fogadja
az adományokat, különféle tápokat és tisztítószereket.
Részletek az alábbi linken:
http://fehervariallatotthon.hu/hu/hir/herosz-nap-az-auchan-aruhazban
Helyszín: Auchan Áruház
2016. május 14-én (szombaton) 11.00 órakor
kerül sor
Szolnoki Szabolcs festőművész
Fényérzékenység című kiállításának megnyitójára az
Új Magyar Képtárban.
A tárlatot Bordács Andrea művészettörténész nyitja meg,
közreműködik Vízer Dániel jazzénekes.
Részletek az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media77566_hu.
Helyszín: Új Magyar Képtár (Megyeház u. 17.)
2016. május 14-én (szombaton) 17.00 órakor
kezdődik a Civil Központban a Csiga Zsiga gyerekelőadás.
Részletek itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1798/csiga_zsiga
Helyszín: Civil Központ
2016. május 14-én (szombaton) 17.00 órakor
kezdődik a Kákics együttes évadzáró családi táncos mulatsága.
Először Gáncs Kata vezeti a gyermek táncházat, melyet
kézműves foglalkozások követnek Bodó Bán Enikő irányításával.
A felnőttek mulatsága 18.00 órától 21.00 óráig tart,
vendég zenészként közreműködik Feraru Krisztián furulyákkal.
Helyszín: Felsővárosi Közösségi Ház
2016. május 16-án (hétfőn) 09.00 órától
ismét gyógynövénygyűjtő túra indul, ezúttal Velencén.
A Pünkösdi Virágözön túravezetője Lencsés Rita
fitoterápiás végzettségű szakértő.
A találkozó kirándulás előtt Velencén, a
Bence-hegyen lévő kilátó parkolójában lesz.
Előzetes bejelentés szükséges,
részletek és további információ az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media77802_hu.
Helyszín: Velence, Bence-hegy, kilátó
2016. május 16-án (hétfőn) 10.00 és 16.00 órakor
indul kisvonatos kirándulás a Tourinform Iroda szervezésében
az Országalmától a Bory-várhoz, ahol a látogatók megtekinthetik
a 20. századi romantikus lovagvárat.
Részletek itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/1793/kisvonatos_kirandulas_a_bory-_varba
Helyszín: Országalma (találkozó)
2016. május 16-án (hétfőn) 18.00 órakor
Ultimate Frizbi tagtoborzó nyitott edzés lesz a MÁV pályán.
Részletek itt:
http://teleelettel.hu/esemeny/2061/ultimate_frizbi_tagtoborzo_nyitott_edzes
Helyszín: MÁV pálya



