Keddi sajtóesemények

2016.05.23. 15:57
MEGHÍVÓ - 2016. május 24. (kedd)
Harmonia Albensis - Templomi Koncertek sajtótájékoztató. Helyszínbejárás a nyugati elkerülő útnál. Aukció a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület javára. A  Zenei Nevelésért Alapítvány hangversenye. 
 
 
 
 ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2016. május 24-én (kedden) 09.00 órakor

sajtótájékoztatót tart a 2016-os
Harmonia Albensis - Templomi Koncertekről 

Brájer Éva alpolgármester,
ifj. Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója 
és skype bejelentkezéssel
Slawomir Zubrzyczki Viola Organista.

Helyszín:
Hiemer-ház



HELYSZÍNVÁLTOZÁS!

2016. május 24-én (kedden) 13.30 órakor

 helyszínbejárást tartanak annak kapcsán, hogy befejezéséhez

közeledik a székesfehérvári nyugati elkerülő út utolsó ütemének beruházása.


Jelen lesznek:
dr. Cser-Palkovics András polgármester,
Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
kommunikációs igazgatója.

Találkozási helyszín:
a kiépülő elkerülő út és a 8. sz. főút Veszprém felé lévő végcsomópontja
(A résztvevők közösen mennek végig a most készülő új szakaszon és annak másik végénél tájékoztatást adnak a beruházásról.) 

További információ: Bálint Orsolya 06-204-855-646.



2016. május 24-én (kedden) 15.00 órakor

a „Vigyázó kéz”  Gyermekvédelmi Egyesület

sajtótájékoztatót tart

az V. Jótékonysági  Kortárs Művészeti Aukció
bemutatására az Igézőben.

Az egyesület immár ötödik éve rendez kortárs művészeti aukciót
azzal a céllal, hogy a más-más ellátási helyen, állami gondozottként nevelkedő, vér szerinti testvérpárok  személyesen is találkozhassanak táborozás és különféle rendezvények alkalmával. 

Az aukció állandó fővédnöke
dr. Cser-Palkovics András polgármester.

Helyszín: Igéző (Basa utca 1.)



2016. május 24-én (kedden) 16.00 órakor

a Fejér Megyei Gyáriparosok Szövetsége

közgyűlést tart a Gazdaság Házában,
amin Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
képviseletében

Horváth Miklós Csaba, a Gazdasági Szakbizottság elnöke vesz részt. 

Helyszín
Gazdaság Háza 



2016. május 24-én (kedden) 18.00 órakor

kezdődik a Zenei Nevelésért Alapítvány hangversenye
a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.


A rendezvény keretében kerül átadásra immár nyolcadik alkalommal
a Zenei Nevelésért Díj.

Az est díszvendége
Horányi Ottilia karnagy és
Készné Pintér Ilona, a Hermann László Zeneművészeti
Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola hegedűtanára.

Meghívó itt:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media78344_hu

Helyszín
: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház




INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2016. május 24-én (kedden) 08.30 órakor

gyermeknapi jótékonysági edzés lesz az R-Gymben:
a felajánlásokkal a Sárbogárdi Lakóotthon gyermekeinek és a
Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött-, csecsemő-,
és gyermekosztályának lakóinak szeretnének
örömet okozni a szervezők.


A csoportos órákért nem kell fizetni, hanem
egy kis ajándékot várnak cserébe a gyermekek részére.   

Kedden 08.30 és 16.30 órakor Hot Iron, 17.30 órakor TRX, 18.30 órakor ismét  Hot Iron edzésre várják a jótékonykodókat.

Részletek az alábbi linken: https://www.facebook.com/events/243435299366542/?active_tab=posts.

Helyszín: R-GYM (Fecskepart 5.)



2016. május 24-én (kedden) 10.00 órakor


 kezdődik a „Társadalmi jót üzleti alapon – Társadalmi jót üzleti

alapon?” című OPEN SPACE rendezvény 

a Civil Centrum Közhasznú Alapítvány szervezésében.


Az OPEN SPACE sajátossága, hogy nincs előre megadott összeállított tematika, ezt a jelenlevők maguk alakítják ki a cím és az időkeretek
 szerint, számukra  fontos kérdések mentén.
Budapesten, Nyíregyházán, Székesfehérváron és Szekszárdon egyidőben szervezik meg a programot, lesz online körkapcsolás is.
Az eseménysorozat célja a társadalmi innováció generálása, ötletek, szándékok gyűjtése.

Részletes program az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media78323_hu

Helyszín: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház,
 Szent Korona Galéria




2016. május 24-én (kedden) 17.00 órakor

kiállítás nyílik

A Szabadművelődés Házában a

Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola diákjainak munkáiból.


A tárlatot megnyitja Kovács Péter,
Munkácsy- és Széchenyi-díjas művészettörténész.

A kiállítás június 5-ig látogatható.

Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.hu/events/a-bory-jeno-altalanos-iskola-kiallitasa/.

Helyszín:
A Szabadművelődés Háza



2014. május 24-én (kedden) 17.00 órakor

folytatja Családi és Hitéleti programsorozatát az Alba Pont LISZI.

Tornyai Gábor katolikus plébános

a Tízparancsolat közösségi iránymutatásairól tart előadás-sorozatot. 

Az újabb elmélkedés témája:
"A szó hatalma - Ne hazudj! Más becsületében kárt ne tégy!"

Helyszín: Fehérvári Civil Központ

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.