2016. június 16-án (csütörtökön) 09.45 órakor
Mészáros Attila alpolgármester
és
Bozai István városgondnok
sajtótájékoztató keretében ad tájékoztatást arról, mivel készült idén
Székesfehérvár a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre.
A beszámoló apropóját az adja, hogy ezen a napon fogadják
a verseny zsűrijét városunkba.
Helyszín: Városgondnokság, tárgyaló
A tájékoztatót követően a bírálóbizottság
sajtónyilvános látogatást tesz,
megismeri és értékeli a város virágosításáért és
a közterületek szépítéséért végzett munkáját.
A zsűritagokkal a bejárás végén, körülbelül 15.00 órakor
lehet interjút készíteni a belvárosi Harang emlékműnél.
Helyszín: Városház tér, Harang emlékmű
2016. június 16-án (csütörtökön) 10.00 órakor
kezdődik a
Lúdas Matyi össznépi zenés játék
bemutatójának sajtótájékoztatója.
A sajtóesemény Lúdas Matyi érkezésével kezdődik,
majd az előadók ízelítőül bemutatnak egy
zenés-táncos részletet a darabból az
Alba Regia Táncegyüttes és a Kákics Zenekar közreműködésével.
A sajtótájékoztató résztvevői:
Mészáros Attila alpolgármester,
Horváth Sándor, Seregélyes polgármestere,
Sajtos József, a produkció házigazdája, producere, a
Baptista Általános Iskola igazgatója,
Ferencz Klára, az előadás díszlettervezője és
Kalányos Tamás rendező.
A tájékoztatót követően a járókelők kipróbálhatják libaterelést.
Részletek az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media80010_hu.
Helyszín: Városház tér, Országalma
2016. június 16-án (csütörtökön) 14.00 órakor
Szolgálati Jel átadó ünnepségre kerül sor
a határnál szolgálatot teljesítő dunántúli katonai szervezetek részére
a Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért.
Az esemény az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és
Székesfehérvár Önkormányzata együttműködésével jön létre.
Az ünnepségen részt vesz
Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes
és
dr. Cser-Palkovics András polgármester
Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnöke
és
Mihócza Zoltán dandártábornok, az MH ÖHP megbízott törzsfőnöke
Helyszín: Városház tér
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2016. június 16-án (csütörtökön) 08.00 órától 17.00 óráig
Mi a téMA? - Majdnem Tábor a múzeumban címmel szerveznek
egész napos programot 7 és 12 év közötti gyerekeknek
kreatív és ismeretterjesztő foglalkozásokkal.
Részletek az alábbi linken:
http://teleelettel.hu/esemeny/2268/mi_a_tema_-_majdnem_tabor_a_muzeumban.
Helyszín: Szent István Király Múzeum (Országzászló tér 3.)
2016. június 16-án (csütörtökön) 16.30 órakor
"Találkozás egy fiatalemberrel"
László Gyula és a Csákberény-orondpusztai avar kori temető
címmel tart előadást
dr. Szentpéteri József régész a Csók István Képtárban,
ahol ezt követően
Gyula László: Das awarenzeitliche Gräberfeld in Csákberény-Orondpuszta című kötetét
dr. Tomka Péter régész és dr. Szentpéteri József régész mutatja be.
Plakát itt:
http://szikm.hu/wp-content/uploads/2016/06/Csakbereny_pl.jpg
Helyszín: Csók István Képtár (Bartók Béla tér 1.)
2016. június 16-án (csütörtökön) 17.00 órakor
kezdődik a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda Te deuma.
Az intézmény tanévzáró, hálaadó szentmiséjét a székesegyházban tartják, amelynek főcelebránsa Spányi Antal megyés püspök lesz.
Helyszín: Székesegyház



