Hétfői sajtóesemények

2016.07.31. 10:03
MEGHÍVÓ - 2016. augusztus 1. (hétfő)
Magony Imre könyvét mutatják be. Parancsnoki kinevezés az Összhaderőnemi Parancsnokságnál. "Épületek gyufaszálból" címmel nyílik kiállítás az Öreghegyi Közösségi Házban 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK 


2016. augusztus 1-jétől (hétfőtől) 

a Napraforgó Városi Napközis Tábor

érdekes, programokkal várja az általános iskolás gyerekeket a Bregyóban,
ahol a sportolni vágyók és a kézműves foglalkozások kedvelői is
sok élménnyel gazdagodhatnak.

Részletek az alábbi linken:
http://www.varosgondnoksag.hu/index.php?pg=page_110762.

Helyszín:
Bregyó közi Ifjúsági Szabadidő Központ



2016. augusztus 1-jén (hétfőn) 10.00 órakor

kezdődik
Magony Imre Székesfehérvár szobrai című új kötetének
sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatója,

amelyen részt vesz:
Posch Ede, a Lénia 2 Kft. ügyvezetője,
Magony Imre, a kötet szerzője és
Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke.


Helyszín
: Hiemer-ház, Boross terem



2016. augusztus 1-jén (hétfőn) 14.00 órakor

állománygyűlésre kerül sor

az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoki beosztásába

történő kinevezés bejelentése alkalmából.

A rendezvény keretében
Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere kinevezi Huszár János vezérőrnagyot az MH ÖHP parancsnokává.

Az eseményen részt vesz többek között:

Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke,
Vargha Tamás honvédelmi államtitkár
és
dr. Cser-Palkovics András polgármester.

A rendezvényen sajtótájékoztatót nem tartanak,
a honvédelmi miniszter és a honvéd vezérkar főnöke
sem tervez saját részről személyes nyilatkozatot tenni.

Huszár vezérőrnagy rövid nyilatkozattételre kérhető, hosszabb interjúra más időpontban, egyeztetést követően áll rendelkezésre igény szerint.

Helyszín: MH ÖHP Rendezvényterem
(Székesfehérvár, Zámolyi út 2-6.)



2016. augusztus 1-jén (hétfőn) 18.00 órakor

az Öreghegyi Közösségi Házban Szűcs Péter nyitja meg

Szűcs Pál “Épületek gyufaszálból” című kiállítását. 

Köszöntőt mond Kégl György 
és 
Östör Annamária önkormányzati képviselő.

A tárlat augusztus 14-ig tekinthető meg. 


Plakát és további információ itt:

http://aszmh.hu/events/szucs-pal-epuletek-gyufaszalbol-kiallitas-oreghegyen/

Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház



INTÉZMÉNYI PROGRAMOK 


2016. augusztus 1-jén (hétfőn) 

kezdődik a Négy Mesterség Fortélyai - Kézműves Alkotótábor a Mesterségek Házában. 

A résztvevők megismerkedhetnek a bőrműves, a nemezműves és a fazekas mesterségekkel, valamint a csuhé ékszer és a sásszőnyeg készítésével. 

Plakát és további információ itt:

http://fejermmk.hu/site.cgi?a=cikk-1&cid=kezmuves16

Helyszín: Mesterségek Háza (Rác utca 20.)



2016. augusztus 1-jén (hétfőn) 08.00 órakor

kezdődik a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében a Múzeumdetektív tábor, amit 12-14 év közötti gyerekeknek
szerveznek a múzeum munkatársai, hogy bemutassák nekik,
milyen titkokat is rejt egy múzeum. 

A tábor augusztus 5-ig tart. 

Részletek itt:

http://szikm.hu/programok/muzeumdetektiv/

Helyszín: Szent István Király Múzeum Országzászló téri épülete



2016. augusztus 1-jén (hétfőn) 09.30 órakor

„Aranyhatos” címmel kezdődik ingyenes kreatív foglalkozás-sorozat

a Tarsoly Ifjúságért Egyesület szervezésében.

A Bánkuti Gábor vezette műhely augusztus 1-5ig, hétfőtől péntekig zajlik naponta 11.30 óráig, témája társasjáték készítés. A program iskoláskorú gyermekeknek szól, akik haza is vihetik a maguk által készített játékokat. 

Helyszín: Fő u. 3. szám alatti iroda és a belső udvar




2016. augusztus 1-jén (hétfőtől)

zenei képességfejlesztő tábor indul,
népi énekes játékokkal, zenés drámajátékokkal,
valamint kreatív alkotó tevékenységek az
5-8 éves korosztály számára.


A tábort vezeti Erőss Eszter és Erőssné Schneider Katalin.

Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.hu/events/eszterlanc-nyari-zenei-tabor/.

Helyszín:
A Szabadművelődés Háza



2016. augusztus 1-jén (hétfőtől)

az Öreghegyi Közösségi Házban
időutazásra hívják a gyerekeket.

A Kóbor táborban különböző korszakokhoz tartozó
használati tárgyak és műtárgyak készülnek az utókor számára a
Terembura Kulturális és Múzeumkommunikációs Egyesület szervezésében.

Részletek az alábbi linken:
https://www.facebook.com/TeremburaKulturalisEgyesulet/
.

Helyszín
: Öreghegyi Közösségi Ház



2016. augusztus 1-jén (hétfőtől)

az alkotás örömét kínálja a
Püspökkert Fejlesztő- és Játszóház Kreatív hete,
ahol az óvodások különböző művészi technikákat próbálhatnak ki,
sok játékkal, képesség- és mozgásfejlesztő foglalkozással egybekötve.

Részletek az alábbi linken:
http://teleelettel.hu/esemeny/2131/nyari_napkozis_tabor_-_kreativ_het
.

Helyszín
: Püspökkert Fejlesztő- és Játszóház (Püspökertváros 13.)



2016. augusztus 1-jén (hétfőtől)

Tündér - manó tábort hirdet vidám,
kalandos, rejtélyes foglalkozásokkal

a Kincses Sziget Játszóház.

Részletek az alábbi linken: http://kincsesszigetjatszohaz.hu/nyari-taborok/.

Helyszín:
Kincses Sziget Játszóház (Palotai út 4.)  



2016. augusztus 1-jén (hétfőtől) 

a Kreatív ANGOL tábor 7-12 éves gyerekeket hív
játékos nyelvtanulásra és élménydús, színes szabadidős programokra a
Katedra Nyelviskolába. 

Részletek az alábbi linken: http://szekesfehervar.katedra.hu/node-

Helyszín:Katedra Nyelviskola (Palotai út 4.)



2016. augusztus 1-jén (hétfőn)

indul a Cyber Summer: nyári program-programozás napközis tábor,
ahol a szakmai kínálat mellett sportfoglalkozásokkal, kirándulással és
kreatív csoportos játékokkal várják a jelentkezőket.

 
Részletek az alábbi linken: http://www.albaoktatas.hu/cybersummer/#/.

Helyszín:
 Mátyás király krt. 11. 



2016. augusztus 1-jén (hétfőtől)

a sportok és a lovak szerelmesei a
Suhogó (Jampi) Lovastanya Nyári táborában élvezhetik a nyarat. 
A Kiscsikós táborba elsősorban az
5-9 éves gyermekeket várnak. 

Részletek az alábbi linken: http://suhogo-lovastanya.webnode.hu/.

Helyszín
: Suhogó Lovastanya (Jampi tanya) Pákozd, Suhogó



2016. augusztus 1-jén (hétfőtől)

vitorlás és biciklis programokat szerveznek
Agárdon a VVSI-ben
8 és 18 év közötti gyerekeknek,
napközis és bentlakásos formában is a Nyári „vízi” táborok keretében.


Részletek az alábbi linken: http://pontonklub.hu/?q=nyari_vizi_tabor.

Helyszín:
Velencei-tavi Vízi Sportiskola   



 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.