ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK
2016. augusztus 5-én (pénteken) 10.00 órakor
kezdődik a Veterán Repülők és Ejtőernyősök
Fejér Megyei Egyesületének emlékező ünnepsége.
A program keretében emléktáblát avatnak Rotter Lajos gépészmérnök,
repülőgép-tervező és pilóta tiszteletére,
a székesfehérvári repüléstörténet centenáriuma alkalmából.
Beszédet mond:
Juhász József nyá. ejtőernyős ezredes,
az ejtőernyős zászlóalj egykori tagja,
Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke
és
Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője,
a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese
Az eseményen részt vesz továbbá
dr. Cser-Palkovics András polgármester.
A táblaavatási ceremóniát a Honvédelmi Minisztérium,
Székesfehérvár Önkormányzata, valamint az Albatrosz Repülő Egyesület
és a Székesfehérvári Repülésért Alapítvány szervezi.
A megemlékezés zárásaként koszorúzással
tisztelegnek a Repülés áldozatainak emléke előtt.
Helyszín: Vásárhelyi úti Repülős és Ejtőernyős emlékmű
(Ikarus gyártelep mellett)
Ezt követően 11.30 órakor nyitják meg az országos helikopteres találkozót Börgöndön. 11.40 órától előadásokra kerül sor az alábbi témakörökben: Székesfehérvár repüléstörténete; az afganisztáni helikopteres repülések tapasztalatai; visszaemlékezések a repülő csapatok ejtőernyős szolgálatairól. 12.10 órától repülő- és ejtőernyős bemutatókkal folytatódik a program.
Helyszín: Börgöndi Reptér
2016. augusztus 5-én (pénteken) 15.00 órakor
kezdődik a
Bella István emlékév záró rendezvénye és
a szülőházon elhelyezett emléktábla avatása
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a
Vörösmarty Társaság, a Magyar Írószövetség Közép-dunántúli Csoportja, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fejér Megyei Tagozata és
Sárkeresztúr Község Önkormányzatának közös szervezésében.
Az emléktáblát Szentmártoni János, a
Magyar Írószövetség elnöke avatja fel.
Az eseményen Székesfehérvár városának nevében
Deák Lajosné önkormányzati képviselő vesz részt.
Helyszín: Bella István Emlékház, Sárkeresztúr, Hősök tere 8.
2016. augusztus 5-én (pénteken)
a nappal folytatódik a FEZEN Fesztivál,
ahol augusztus 6-ig folyamatosan zajlanak a különböző programok.
Részletes program a harmadik napról itt:
http://www.fezen.hu/3-nap
Helyszín: Új Váralja sor
2016. augusztus 5-én (pénteken) 20.30 órakor
a Fehérvári KultúrKorzó keretében lép fel a Hotel Magyar Király előtti
téren a Kongattack – Agárdi kongások.
Helyszín: Hotel Magyar Király előtti tér
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2016. augusztus 5-én (pénteken) 21.00 órakor
indul az Országalmától fáklyás körbevezetés
a Tourinform Irodával az éjszakai Belvárosban és
a Nemzeti Emlékhely Szent István mauzóleumában.
Részletek itt:
http://www.teleelettel.hu/esemeny/1800/faklyas_korbevezetes
Gyülekezési helyszín: Országalma



