Hétvégi sajtóesemények

2016.08.12. 13:10
MEGHÍVÓ - 2016. augusztus 13-14. (szombat, vasárnap)
Folytatódnak a Királyi Napok: megnyitják az Osszáriumot, konferencia lesz a Városházán, zajlanak a Koronázási Ünnepi Játékok, megrendezik a Koronázási Szertartásjátékot.  
 
 
 
 
 
 

ÜNNEPI PROGRAMOK 

2016. augusztus 13-án (szombaton) 09.30 órakor

 kerül sor az Osszárium ünnepélyes megnyitására

 a Székesfehérvári Királyi Napok keretében.

Köszöntőt mond Vargha Tamás,
a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese.

 A tiszteletadás során a résztvevők virágot helyeznek el a sírkamrában.
Az ünnepségen megjelennek a Koronázási Ünnepi Játékok óriásbábjai is.
 A Nemzeti Emlékhely a Székesfehérvári Királyi Napok
 teljes időtartama alatt nyitva tart.

Előzetes közleményünk az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_7076

Helyszín:
Nemzeti Emlékhely



2016. augusztus 13-án (szombaton) 10.00 órakor

kezdődik a „Fény és árnyék a középkori Fehérvár történetében”

című konferencia a Városházán.

Az ülést dr. Csurgai Horváth József,
a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója vezeti,
köszöntőt mond dr. Cser-Palkovics András polgármester. 

Előadások:
Zsoldos Attila akadémikus (MTA BTK) -
Az "olasz" Fehérvár

Weisz Boglárka
PhD, tudományos főmunkatárs (MTA BTK) -
A város rendje

Skorka Renáta
PhD, tudományos munkatárs (MTA-BTK) -
A rend felbomlása 

Előzetes közleményünk az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_7065

Helyszín
: Városháza, Díszterem




2016. augusztus 13-án (szombaton) 10.00 órától 19.00 óráig

 zajlanak a  Koronázási Ünnepi Játékok a Belvárosban.

A történelmi fesztivál keretében középkori piaccal és vásári forgataggal, különféle színpadi produkciókkal, óriásbábokkal, zenetérrel és régizene együttesek fellépéseivel, egész napos foglalkoztató programokkal, hagyományőrzők seregszemléivel és bemutatóival, többfunkciós közösségi játszóházzal, jósok és boszorkányok sikátorával és számos egyéb szórakoztató eseménnyel várják a vendégeket, a családokat.

Részletes program az alábbi linken:
http://koronazas.hu/index.php/programok

Helyszínek: Városház tér, Fő utca, Zichy liget, Jávor Ottó tér,
Bartók Béla tér, Országzászló tér,  Szent János köz,
Hotel Magyar Király előtti tér



2016. augusztus 13-án (szombaton) 16.00 órakor

nyílik meg a

„Kincsek és titkok. A nagyszentmiklósi kincs, a bécsi szablya és a

prágai Szent István kard”
című kiállítás

a Szent István Király Múzeumban.

Az esemény házigazdája 
Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója.

Köszöntőt mond 
dr. Cser-Palkovics András polgármester.

Helyszín
: Szent István Király Múzeum, Díszterem




2016. augusztus 13-án (szombaton) 18.00 órakor

 "Szent István nyomában" címmel szervez programot

a Tourinform Iroda.


A séta során a Belváros történelmi értékeivel ismerkednek a résztvevők
 és megtekintik a koronázási jelvények korhű másolatait a Városházán.

Részletek az alábbi linken:
http://www.teleelettel.hu/esemeny/2480/szent_istvan_nyomaban

Indulási helyszín:
Országalma



 

2016. augusztus 13-án (szombaton) 19.30 órakor

Fenyő Miklós zenekaros nagykoncertjét

hallgathatja meg a közönség.

Részletek az alábbi linken:
www.fehervariprogram.hu.

Helyszín:
Zichy színpad

 
 

2016. augusztus 13-án (szombaton) 21.00 óra és 24.00 óra

között folytatódik a Fény utca a Belvárosban.

A mozgó történelmi óriás képregény ezúttal II. (Vak) Béla király életének mozzanatait mutatja be.

Részletek az alábbi linken:
www.koronazas.hu.

Helyszín
: Fő utca



2016. augusztus 13-án (szombaton) 21.30 órakor

kezdődik a Koronázási Szertartásjáték

"II. (Vak) Béla – a Fény koldusa" címmel.

Részletek az alábbi linken:
www.koronazas.hu.

Helyszín:
Nemzeti Emlékhely



 

2016. augusztus 14-én (vasárnap) 10.00 órától 19.00 óráig

 zajlanak a  Koronázási Ünnepi Játékok a Belvárosban.

A történelmi fesztivál keretében középkori piaccal és vásári forgataggal, különféle színpadi produkciókkal, óriásbábokkal, zenetérrel és régizene együttesek fellépéseivel, egész napos foglalkoztató programokkal, hagyományőrzők seregszemléivel és bemutatóival, többfunkciós közösségi játszóházzal, jósok és boszorkányok sikátorával és számos egyéb szórakoztató eseménnyel várják a vendégeket, a családokat.

Részletes program az alábbi linken:
http://koronazas.hu/index.php/programok

Helyszínek: Városház tér, Fő utca, Zichy liget, Jávor Ottó tér,
Bartók Béla tér, Országzászló tér,  Szent János köz,
Hotel Magyar Király előtti tér



2016. augusztus 14-én (vasárnap) 11.00 órakor 


 dr. Cser-Palkovics András polgármester fogadja

a Székesfehérvári Királyi Napokra érkező

testvér- és partnervárosi delegációkat.

Biogradból, Gyulafehérvárról, Chorley-ból és Pozsonyból jönnek küldöttségek, hagyományosan a város meghívására.

Helyszín: Városháza, kistanácsterem



2016. augusztus 14-én (vasárnap) 17.00 órakor

ünnepélyes keretek között viszik át
a Magyar Szent Család

 ereklyéit
a Püspökségről a Szent István Bazilikába.

Székesfehérváron őrzik 1777 óta Szent István fejereklyéjét, fiának Szent Imre ujjának csontereklyéje pedig 1930-ban került az egykori magyar királyi székhelyre. Szent István hitvese, Boldog Gizella csontereklyéjét 2011-ben, a Családok Éve alkalmából ajándékozta a passaui püspök a székesfehérvári egyházmegyének. A hajdani koronázóvárosban így ereklyéikben újra egyesült az első magyar szent család.

Útvonal: Püspöki Palota - Városház tér –
Arany János utca - Szent István Bazilika



2016. augusztus 14-én (vasárnap) 18.00 órakor

kezdődik a fogadalmi szentmise a Bazilikában.

Szent István 1038-ban, a halála előtti estén Szűz Mária pártfogásába ajánlotta trónörökös nélkül maradt országunkat. A hagyományos ünnepi fogadalmi szentmisét  Spányi Antal megyés püspök celebrálja. A misét követően a Magyar Szent Család ereklyéit visszakísérik a Püspökségre.

Helyszín: Szent István Bazilika

 


2016. augusztus 14-én (vasárnap) 19.30 órakor

ünnepélyes keretek között viszik vissza a Magyar Szent Család ereklyéit a Szent István Bazilikából a Püspöki Palotába.

Útvonal: Szent István Bazilika - Arany János utca -
Városház tér - Püspöki Palota
 
 

2016. augusztus 14-én (vasárnap) 19.30 órakor

Rúzsa Magdi élő koncertjét hallhatja a közönség.

Részletek az alábbi linken:
www.fehervariprogram.hu.

Helyszín:
Zichy színpad



2016. augusztus 14-én (vasárnap) 21.00 óra és 24.00 óra között

folytatódik a Fény utca a Belvárosban.

A mozgó történelmi óriás képregény ezúttal II. (Vak) Béla király életének mozzanatait mutatja be.

Részletek az alábbi linken:
www.koronazas.hu.

Helyszín
: Fő utca



2016. augusztus 14-én (vasárnap) 21.30 órakor

kezdődik a Koronázási Szertartásjáték

"II. (Vak) Béla – a Fény koldusa" címmel.

Részletek az alábbi linken:
www.koronazas.hu.

Helyszín:
Nemzeti Emlékhely
 




ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2016. augusztus 14-én (vasárnap) 10.00 órakor


tartják a II. Szijjártó László Emlékverseny megnyitóját.

A sportprogramon

Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere

köszönti a versenyzőket.

A programról előzetesen kiadott közleményünk alább olvasható:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_7071

 
Helyszín: Köfém SC tekecsarnoka (Verseci út 1-15.)



 

2016. július 14-én (vasárnap) 15.00 órakor

Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke

nyitja meg

a Fehérvári Polgárok Egyesülete szervezésében

megvalósuló Zenélő Kultúr Udvar nevű rendezvényt.

Részletes program az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media82677_hu

 
Helyszín: Oskola u. 10.





INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2016. augusztus 14-én (vasárnap) 08.00 órától 12.00 óráig

barauhabörzét tartanak 

a Videoton Étteremben.

Fejér megye legnagyobb babaruhabörzéjén
mintegy 100 árus vesz részt, kulturált körülményeket,
ingyenes belépést, parkolási lehetőséget biztosítanak.
A helyszínen játszóházat is működtetnek a gyerekek számára.

Részletek az alábbi linken:
http://www.babaruhazsibi.hu/.

Helyszín: Videoton Étterem (Berényi utca 101.)



2016. augusztus 14-én (vasárnap) 09.15 órakor

gyógynövénygyűjtő túra indul a

Fekete Sas Patikamúzeum szervezésében Pázmándra.

A túrát Lencsés Rita szakember vezeti,
a programra előzetes bejelentkezés szükséges.

Részletek az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_7054.

Helyszín: Pázmánd, Kálvária pihenő



2016. augusztus 14-én (vasárnap) 11.00 órakor

Tamás Ákos, a Herendi Porcelánmanufaktúra tervezőművésze

 személyesen tart tárlatvezetést

a HerendDesign című kiállítása keretében.

A tárlatot szeptember 12-ig lehet megtekinteni.

Részletek az alábbi linken:
http://szentistvanmuvelodesihaz.hu/tamas-akos-a-herendi-porcelanmanufaktura-tervezomuveszenek-kiallitasa/

Helyszín: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház,
Szent Korona Galéria



2016. augusztus 14-én (vasárnap) 11.00 óra

Fekete Dávid: Törökvész Vitéz, avagy Vitéz László és a törökök
című előadásával folytatódik a Vasárnapi Koronás Bábszínház.

Részletek az alábbi linken:
http://www.koronaspark.hu/aktualis.

Helyszín: Koronás Park

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.