Keddi sajtóesemények

2016.09.26. 13:31
MEGHÍVÓ - 2016. szeptember 27. (kedd)
Tájékoztató a nyugdíjas történelmi vetélkedő részleteiről. Ismertető a II. Fejér Megyei Termelői Mustráról. Sajtópróba a Vörösmarty Színházban 
 
 
 

ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2016. szeptember 27-én (kedden) 10.00 órakor

Csetényi Attiláné, az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület elnöke
és
 Fejes Rudolf, az egyesület tiktára sajtótájékoztatón

 ismertetik a „Könyves Kálmántól – II. Béláig” című,

 nyugdíjasoknak szóló történelmi vetélkedő részleteit.

Helyszín:
Hiemer-ház, Boross terem



2016. szeptember 27-én (kedden) 11.00 órakor

kezdődik a II. Fejér Megyei Termelői Mustra

című rendezvény sajtótájékoztatója.

A sajtótájékoztatón részt vesznek:

Kiss Norbert Ivó,

a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Megyei Szervezetének elnöke,

valamint Schultz György,

a Jancsárkert Piac és Közösség Egyesület elnöke.

Helyszín: NAK Fejér Megyei Igazgatósága tanácsterme (Fürdő u 1.)




INTÉZMÉNYI PROGRAMOK 


2016. szeptember 27-én (kedden) 10.00 órakor

 kezdődik a "Herner Ferike faterja" című

groteszk komédia sajtópróbája.


A darab rendezője Bagó Bertalan.

Helyszín: Vörösmarty Színház, Kozák András Stúdió
 (találkozó a művészbejárónál)



2016. szeptember 27-én (kedden) 10.30 órától

a Négykezes Keddek keretében a
Körszövéssel próbálkozhatnak a résztvevők 
Dallos Zsuzsa vezetésével.

Részletek az alábbi linken:
http://szikm.hu/programok/negykezes-kedd-korszoves/.

Helyszín
Hetedhét Játékgyűjtemény 



2016. szeptember 27-én (kedden) 13.00 órakor

kezdődik az Általános Iskolások Honvédelmi Csapatversenye 
az István Király Általános Iskolában, mely
a VII. Honvédfesztivál keretében kerül megrendezésre. 

Plakát itt:

http://www.teleelettel.hu/esemeny/2613/vii._honvedfesztival

Helyszín: István Király Általános Iskola



2016. szeptember 27-én (kedden) 15.00 órakor

rajzverseny kezdődik 1-2. osztályos alsósoknak

 a Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola szervezésében.

 A gyerekeknek várakról kell alkotást készíteniük tetszőleges technikával.
 Az eredményhirdetésre a helyszínen kerül sor, külön díjazzák
 a művészeti képzésben részesülő és a nem tagozatos diákokat.

Előzetes közleményünk az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_7331

Helyszín: Bory-vár



2016. szeptember 27-én (kedden) 16.00 órakor

folytatódik a Hétköznapok Akadémiája Mindenkinek-sorozat.

Bevezetőt tart Dr. Guseo András pszichiáter főorvos,
majd „1 ember, 2 keréken, 3 Amerikán át” címmel úti film-bemutatás
 és kötetlen beszélgetés lesz az SM nagykövet és ultratriatlonista
Mészáros Jánossal.

17.30 órától
belvárosi sétára invitálják a résztvevőket

a Sclerosis Multiplex Alapítvánnyal együttműködve,
hogy felhívják a figyelmet a SM betegségre és a betegekre.

Helyszín:
Fő utca 3. és séta innen az Országalmáig




2016. szeptember 27-én (kedden) 16.15 órakor

Gubancoló kreatív foglalkozás lesz
Dévényi Ágával a Fehérvári Pagonyban.


Részletek az alábbi linken:
https://www.facebook.com/fehervaripagony/.

Helyszín:
Fehérvári Pagony (Király sor 66.)



2016. szeptember 27-én (kedden) 17.00 órakor

kezdődik Osvald-Hiller Anna előadása az egészségről a
VMK Tolnai utcai Tagkönyvtárban:

"Ha egészséges vagy, tégy érte, hogy megmaradjon,
ha nem, tégy érte, hogy visszatérjen."


Részletek az alábbi linken: http://www.vmk.hu/index.php?pg=news_44_451.


Helyszín
: VMK Tolnai utcai Tagkönyvtár (Tolnai u. 30.)



2016. szeptember 27-én (kedden) 17.00 órakor

folytatódik a Civil Vezetők Klubja rendezvénysorozat.

Az eseményen témája:

Közös erőforrásaink a fenntartható civil társadalomért.

A programon való részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Helyszín: Igéző (Basa utca 1.)



2016. szeptember 27-én (kedden) 17.30 órakor

az Irgalmasság Szentéve jegyében 
"... hogy az ég felé nőjenek" - Kispapnevelés a XXI. Században címmel tart előadást dr. Lukácsi Zoltán, a Győri Hittudományi Főiskola rektora.


Részletek itt:

http://www.teleelettel.hu/esemeny/2737/
hogy_az_eg_fele_nojenek_kispapneveles_a_xxi._szazadban 

Helyszín
: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház



2016. szeptember 27-én (kedden) 18.00 órától

folytatódik az Öreghegyi Disputa.

A beszélgetős est vendége Döbrentei Kornél,
a téma pedig a Júdás, mint erkölcsi etalon című könyv lesz.


Az eseményen közreműködik Petrás Mária énekművész,
a házigazda Bobory Zoltán.

Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.hu/events/disputa-dobrentei-kornellal/.

Helyszín
: Öreghegyi Közösségi Ház


 

2016. szeptember 27-én (kedden) 18.00 órától

folytatódik a Bibliai Szabadegyetem,
a téma ezúttal az Énekek éneke lesz.


Részletek az alábbi linken: http://teleelettel.hu/.

Helyszín:
Fejér Megyei Művelődési Központ

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.