IDŐPONTVÁLTOZÁS!
2016. október 18-án (kedden) 09.00 órakor
dr. Dienesné Fluck Györgyi, a 14. számú választókörzet
önkormányzati képviselője,
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok,
valamint
Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója
közös sajtótájékoztatón számol be a
Köfém lakótelepen megrendezésre kerülő Egészségnapról.
Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem
2016. október 18-án (kedden) 15.30 órakor
kezdődik a Vasvári Pál Általános Iskolában
a „Flúgos futam” nevű rendezvény.
Az intézmény hagyományos programján az alsós diákok mutatják be az aulában, hogy fémépítő és egyéb anyagok összeépítésével milyen guruló szerkezeteket képesek produkálni.
Helyszín: Vasvári Pál Általános Iskola
2016. október 18-án (kedden) 18.00 órakor
lesz a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium
szokásos őszi képző- és iparművészeti kiállításának megnyitója.
A téma a 60. évfordulóhoz kapcsolódva 1956, az emberi sorsok.
A kiállítók ismert megyei, városi képzőművészek,
az iskola művésztanárai és diákjai.
A tárlatot
Mészáros Attila alpolgármester nyitja meg.
Helyszín: Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium
a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
Székesfehérvári Csoportjának hálaadó szentmiséje,
25 éves megalakulásuk alkalmából.
dr. Osztie Zoltán atya, a KÉSZ országos elnöke.
önkormányzati képviselő.
a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház
Szent László-termében agapét tartanak.
2016. október 18-án (kedden) 18.30 órakor
kezdődik a Novotel Székesfehérvár megnyitásának
15. évfordulója alkalmából szervezett ünnepség.
Az eseményen köszöntőt mond
Kovács Róbert szállodaigazgató
és
dr. Cser-Palkovics András polgármester.
Helyszín: Novotel Hotel
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2016. október 18-án (kedden) 16.00 órakor
"XX. század – Világ, a regényeken keresztül" címmel szerveznek
programot, melynek keretében Gyöngyössy Csaba beszélget
Fábián Janka íróval Emma-trilógiájáról.
Az esemény része a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár
'56-os emlékező rendezvénysorozatának.
Részletek az alábbi linken:
http://www.ggmuvhaz.hu/2016/10/06/19962/
Helyszín: Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár
2016. október 18-án (kedden) 16.00 órakor
folytatódik a Hétköznapok Akadémiája Mindenkinek sorozat.
Ezúttal "Épületenergetikáról egyszerűen" címmel zajlik beszélgetés
Kiss Lajossal, az ARÉV Baráti Kör Egyesület elnökével.
Helyszín: Fő utca 3.
2016. október 18-án (kedden) 17.30 órakor
előadással egybekötött könyvbemutatót tart
Balázs Zsuzsa és Kékesi Enikő
Életteli magány címmel.
A kötet a helyszínen megvásárolható és
lehetőség lesz a dedikálásra is.
Meghívó itt:
http://szentistvanmuvelodesihaz.hu/ez-egy-minta-oldal/
Helyszín: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház
2016. október 18-án (kedden) 18.00 órakor
kezdődik az Öreghegyi Disputa:
a vendég
Hagymásy András, a Fehérvár Médiacentrum Kft.
ügyvezető igazgatója lesz,
akivel Bobory Zoltán, a
Vörösmarty Társaság elnöke beszélget.
Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.hu/events/disputa-hagymasy-andrassal/.
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház
2016. október 18-án (kedden) 18.00 órakor
kezdődik a szeptember elején indult Bibliai Szabadegyetem sorozat következő előadása, ahol ezúttal
Ezékiel könyve lesz a téma.
Plakát itt:
http://www.teleelettel.hu/esemeny/
2573/bibliai_szabadegyetem_szekesfehervaron
Helyszín: Művészetek Háza, Lila terem
2016. október 18-án (kedden) 19.15 órakor
kezdődik a Fehérvár AV19 - Znojmo EBEL jégkorong-mérkőzés.
Helyszín: Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok



