2016. november 11-én (pénteken) 08.00 órakor
ülésezik Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat
Közgyűlése.
A napirendi pontok részletes listája az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media88243_hu
Helyszín: Városháza, Díszterem
2016. november 11-én (pénteken) 09.30 órakor
sajtótájékoztatót tartanak az idei
V. Újszövetség Maratonnal
kapcsolatban a Vörösmarty Színház kávézójában.
Résztvevők:
Spányi Antal megyés püspök,
Somogyi László református lelkészi elnök,
Bencze András evangélikus lelkész, valamint
dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója.
Idén ismét önkéntes jelentkezők olvashatják fel
az Újszövetséget a Vörösmarty Színház nagyszínpadán:
november 27-én, advent első vasárnapján hajnali 4 órakor indul
az V. Újszövetség Maraton.
A felolvasásra november 14-étől lehet majd regisztrálni.
Helyszín: Vörösmarty Színház, kávézó
2016. november 11-én (pénteken) 11.11 órakor
nemzetközi gyertyagyújtásra kerül sor
a harctéren elesett katonák emlékére, melyhez
csatlakozott Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata,
valamint a fehérvári civil szervezetek, így
Székesfehérváron 11 helyszínen kerül sor flashmob akcióra.
A Szentlélek katonatemetőben, 11.00 órai kezdettel
a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete
szervezésében kerül sor a mécsesgyújtással egybekötött megemlékezésre,
melyen Böjte Csaba mondja el gondolatait.
A megemlékezésen részt vesz
dr. Simon László kormánymegbízott
és
Molnár Tamás tanácsnok.
Plakát a 11 helyszínnel itt:
http://www.beosz.hu/cikkek/nyitooldal/nemzetkozi-gyertyagyujtasi-akcio---2016.html
Helyszín: Szentlélek katonatemető
2016. november 11-én (pénteken) 14.00 órakor
kezdődik a Szent Márton-napi ünnepség a múzeumban.
A Fehérvári Polgárok Egyesületének megemlékező ünnepségét
Palkovics Lajos elnök nyitja meg.
Ünnepi köszöntőt mond
Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke.
A rendezvény plakátja a részletes programmal itt:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media87828_hu
Helyszín: Szent István Király Múzeum (Megyeház utca 17.)
2016. november 11-én (pénteken) 15.00 órától
negyedik alkalommal szervezi meg
Márton-napi családi délutánját
a Székesfehérvári Csemete Alapítvány.
Lesz libazsíros kenyér, ételkóstolás, kézműves foglalkozás és
16.30 órától felvonulás lámpásokkal.
Az eseményen részt vesz
dr. Cser-Palkovics András polgármester
Helyszín: Székesfehérvári Csemete Alapítvány (Budai út 56/A)
2016. november 11-én (pénteken) 15.00 órakor
kezdődik a szombati Magyar Ring Profi
Ökölvívó Gála hivatalos mérlegelése a gála helyszínén.
A sajtónyilvános mérlegelés és az esemény
előzetes regisztrációhoz kötött.
A részvételi szándékot a http://felixpromotion.com/sajto
oldalon szükséges jelezni 2016. november 11. (péntek) 12.00 óráig.
A mérlegelésen lehetőség van a sportolókkal interjút készíteni, fotózni, forgatni előzetes egyeztetés után.
További információt találnak az eseményről
a http://felixpromotion.com/home és az esemény Facebook oldalán!
Helyszín: Best Western Plus Lakeside Hotel (Ligetsor 50.)
2016. november 11-én (pénteken) 16.00 órakor
az ünnepélyes megnyitóval kezdődik az a tábor,
melyet az országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi verseny
díjazottjainak szerveznek.
A résztvevőket Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár köszönti.
A program keretében 16.30 órai kezdettel Mészáros Attila alpolgármester tart előadást a Diákparlament jelentőségéről, feladatairól, a nemzetiségi küldöttek delegálásának lehetőségéről.
Helyszín: VVSI Sport Hotel, Gárdony-Agárd (Tópart utca 17.)
2016. november 11-én (pénteken) 16.30 órakor
“A kulturális örökségünk Perei Zoltán (1913-1992) fametszetein” címmel nyílik kiállítás az Öreghegyi Közösségi Házban.
A tárlatot L. Simon László országgyűlési képviselő
nyitja meg.
A bemutatott képeket Arató Antal és Majoros Pál
gyűjteményéből válogatták.
A kiállítás december 31-ig látogatható.
Meghívó itt:
http://www.teleelettel.hu/esemeny/3052/
a_kulturalis_oroksegunk_perei_zoltan_fametszetein
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2016. november 11-én (pénteken) 12.00 és 14.00 óra között
az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, valamint a
Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete szervezésében
ingyenes jogi tanácsadás indul
család- és gyermekvédelmi témakörben
Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével.
Helyszín: Tolnai utca 10.
2016. november 11-én (pénteken) 18.00 órakor
új kiállítás nyílik a Kisfaludi Közösségi Házban
Király Nikoletta festőművész munkáiból.
Az eseményen bevezetőt mond Pék Eszter grafikus, művésztanár.
A tárlat december 2-ig az intézmény nyitvatartási idejében tekinthető meg.
Meghívó itt:
http://www.teleelettel.hu/esemeny/3006/kiraly_nikoletta_festomuvesz_kiallitasa
Helyszín: Kisfaludi Közösségi Ház



