Hétfői sajtóesemények

2017.03.19. 14:42
MEGHÍVÓ - 2017. március 20. (hétfő)
Iskola másként projekthét indul a Vörösmartyban. Az új bajnokság az Enthronersnél. Kihirdetik egy nemzetközi alkotó pályázat eredményeit. Folytatódik a Reformáció Emlékéve.  
 
 
 
 
 

ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2017. március 20-án (hétfőn) 08.30 órakor

kezdődik a Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskolában

az "Iskola másként" elnevezésű projekthét megnyitója,

melyen a résztvevőket

Török Szabolcs, a KLIK Székesfehérvári Tankerületének

 igazgatója köszönti.
 

A programok során a résztvevő tanulók saját magukról,
egymásról és a természetről fognak tanulni,
de MÁSKÉNT, mint ahogy azt szokták.


Helyszín
Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola



2017. március 20-án (hétfőn) 09.00 órakor

az új bajnokság kezdetéről tartanak sajtótájékoztatót a

Fehérvár Enthronersnél.

Az eseményen jelen lesz:
Pál Tibor Kornél vezetőedző
Márkus Péter elnök
Lekrinszki Márk, a Fehérvár Enthroners új igazolása
 és 
dr. Bóka Viktor, Székesfehérvár jegyzője.

Helyszín
: First Field (Takarodó út 3.) 



2017. március 20-án (hétfőn) 13.00 órakor

kezdődik a Városházán a Nemzetstratégiai Kutatóintézet

és az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős

Államtitkársága által közösen meghirdetett

alkotói pályázat eredményhirdetése.


A DÖNTÉS kiállításhoz kapcsolódó pályázaton a Kárpát-medencében,
 illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodások, diákok és egyetemisták vehettek részt. A pályázat
két témakörben - „magyar zászló és címer”, illetve „az én hősöm” -,
 valamint két műfajban - rajz és esszé - került kiírásra.

Köszöntőt mond:

dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere,
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke,
Molnár János festő- és grafikusművész, a rajzpályázat zsűritagja
 és 
Takaró Mihály irodalomtörténész, az esszépályázat zsűrijének elnöke.

A program 16.30 órakor a díjazottak alkotásainak bemutatásával
zárul a múzeum Országzászló téri épületében. 


Részletes program és leírás az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media94099_hu

Helyszínek: Városháza Díszterme;
Szent István Király Múzeum Országzászló téri épülete





 

2017. március 20-án (hétfőn) 18.00 órakor

a Református Gyülekezeti Központban

Dinnyés József előadásában
 
a Huszár Gál megszólaltatta énekeskönyv (1560)
hangzik el
 
a Reformáció Emlékéve programsorozatának keretében.
 
Részletek az alábbi linken:
 
Helyszín: Református Gyülekezeti Központ (Kálvin János tér)





INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2017. március 20-án (hétfőn) 14.00 órakor

 Farkas Bertalan űrhajóssal, majd

15.30 órakor Felméri Péter humoristával

szerveznek programot a Vasváris Hét keretében.


A hét részletes programjai az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media94138_hu

Helyszín:
Vasvári Pál Gimnázium tornaterme




2017. március 20-án (hétfőn) 17.00 órakor

kezdődik a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai Tagkönyvtárában
az Illóolajokkal az egészség megőrzéséért 
interaktív illatparti

Szemeti Ottilia vezetésével.
  

Plakát itt:

http://www.teleelettel.hu/esemeny/3892/
illoolajokkal_az_egeszseg_megorzeseert


Helyszín
VMK Tolnai utcai Tagkönyvtára 



 

2017. március 20-án (hétfőn) 17.30 órakor

Opera-sziporka címmel kezdődik program,
melynek vendége lesz

Ókovács Szilveszter,
a Magyar Állai Operaház főigazgatója.

Helyszín: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház



 

2017. március 20-án (hétfőn) 18.00 órakor
 
mutatják be a Vörösmarty Társaság termében

Szakolczay Lajos: Korunk farsangja és Jövőben a múltunk című könyveit.    
 
Házigazda: Arató Antal és Bobory Zoltán
 
Részletek itt:
 
Helyszín: Kossuth Lajos utca 14. 




 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.