Hétvégi sajtóesemények

2017.08.04. 12:49
MEGHÍVÓ - 2017. augusztus 5-6. (szombat, vasárnap) 
Újabb ingyenes tárlatvezetés lesz a Pompeji kiállításon. Utolsó állomásához érkezik a királyi sétás program. Búcsúzik Somogyi László lelkész. Vasárnap lesz a Szent Donát  búcsú.  
 
 

 

ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2017. augusztus 5-én (szombaton) 10.00 órakor

ingyenes tárlatvezetést kapnak ajándékba a

Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában című kiállítás látogatói,

a táci Gorsium Szabadtéri Régészeti Park látogatóközpontjában
.

Előzetes közlemény az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_9053.

Helyszín: Gorsium Szabadtéri Régészeti Park, látogatóközpont



2017. augusztus 5-én (szombaton) 18.00 órakor

 ismét megjelennek az óriásbábok a színház előtt, hogy

hagyományőrzőkkel közösen népszerűsítsék az

augusztusi rendezvényeket, kiemelten a

Koronázási Ünnepi Játékokat.

Előzetes közleményünk az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_9091

Helyszín:
Vörösmarty Színház előtti tér és a Fő utca



2017. augusztus 6-án (vasárnap) 10.00 órakor

a Széchenyi utcai református templomban

istentisztelettel köszön el a közösségtől

Somogyi László lelkész.

Az istentisztelet után köszönetnyilvánításokra kerül sor,
ezek keretében dr. Cser-Palkovics András polgármester
Polgármesteri Elismerő Emlékérmet ad át.

Helyszín
: Széchenyi utcai református templom (Széchenyi utca 16.)

 

2017. augusztus 6-án (vasárnap) 10.00 órakor

ingyenes szakvezetést kapnak ajándékba a

 Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában című kiállítás látogatói,

a táci Gorsium Szabadtéri Régészeti Park látogatóközpontjában.

A szakvezetést Nádorfi Gabriella régész tartja.

Előzetes közlemény az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_9053.

Helyszín: Gorsium Szabadtéri Régészeti Park, látogatóközpont

 

2017. augusztus 6-án (vasárnap) 18.00 órakor

kezdődik a

Szent Donát búcsú.

A kápolnában tartott búcsúi szentmisén a
szőlőskert és szőlősgazdák védőszentjéhez imádkoznak,
kérve közbenjárását a bő és jó termésért.

Helyszín: Szent-Donát kápolna (Donát utca)

 


INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2017. augusztus 5-én (szombaton) 16.00 órakor


Emberi arcok másképp címmel

kiállítás nyílik
Szakál Antal képzőművész, tanár karikatúráiból.

A  kiállítást megnyitja Tóth Árpádné,
a rendezvényen fellép: Fehér Kinga (furulya) és Fehér Zsombor (gitár).

Részletek az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media101522_hu.

Helyszín:
Csákvár Emlékház (Csákvár, Tűzoltótorony)



2017. augusztus 6-án (vasárnap) 09.15 órakor

újabb Herbarius túra indul.

Lencsés Rita gyógynövényszakértő vezetésével ezúttal
Csóron ismerkednek a résztvevők a nyár virágaival, gyógynövényeivel.

Részletek az alábbi linken:
http://szikm.hu/programok/herbarius-tura-csoron/.

Helyszín: Csór, a Fehérvár felőli első buszmegálló

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2017 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
 
  • Nincs esemény!

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.