Keddi sajtóesemények

2017.09.18. 14:45
MEGHÍVÓ - 2017. szeptember 19. (kedd)
Oklevél a közszolgáltatásban dolgozóknak, Mobilitási Hét, Wathay-megemlékezés. 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2017. szeptember 19-én (kedden) 09.00 órakor

 sajtótájékoztató keretében elismerő oklevelet adományoz

 három, a közszolgáltatásban dolgozó személynek

az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért.
 

A szervezet ezzel ismeri el a székesfehérvári civil szervezetek munkájának önzetlen segítését, fejlődésük támogatását.

Résztvevők:

Róth Péter alpolgármester,
Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke
 és
Domokos Tamás, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért kuratóriumi tagja.

Helyszín:
Fehérvári Civil Központ


 

2017. szeptember 19-én (kedden) 10.00 órakor

munkaterület-átadás kezdődik a Salétrom utcai közösségi tér

kialakítása II. üteméhez, burkolatfelújításához kapcsolódóan.

A programon jelen lesz Molnár Tamás önkormányzati képviselő.

Helyszín: Salétrom utca, a Napsugár Óvoda előtt



2017. szeptember 19-én (kedden) 14.00 órakor

„Közös út, közös jövő” címmel

konferencia kezdődik a Mobilitási Hét keretében.


A témában előadást tart Mészáros Imre,
 a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium osztályvezetője.

A konferencia másik témaköre: „Kerékpárral biztonságosan”,
az előadást Májer László, r. százados, a Székesfehérvári Balesetmegelőzési Bizottság titkára.

Az eseményre a „zöld” diák-önkormányzati képviselőket
és kísérő tanáraikat várják.

Helyszín:
Hiemer-ház



2017. szeptember 19-én (kedden) 14.00 órakor

katonai tiszteletadással egybekötött megemlékezésre

 és koszorúzásra kerül sor Wathay Ferenc, a város egykori

vicekaptánya szobránál a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület

rendezésében.


A rendezvényen megemlékeznek Székesfehérvár
1601. szeptember 19-én történt, a török alóli ideiglenes
 felszabadításáról és Wathay Ferencről.

Beszédet mond

Törő Gábor országgyűlési képviselő
és
Berdó Gábor, az egyesület elnöke.

Helyszín: Prohászka liget



2017. szeptember 19-én (kedden) 16.00 órától

a Munkácsy Mihály Általános Iskola
alsó tagozatosai

szülő-gyermek kerékpáros ügyességi versenyen vesznek részt
az Iskolai akciónapok keretében a

Mobilitási Héten.


Helyszín
: Székesfehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskola




INTÉZMÉNYI PROGRAMOK 


2017. szeptember 19-én (kedden) 16.30 órakor

 a 35 éves fennállását ünneplő

Bory Jenő Általános Iskola diákjainak

rajzaiból nyílik kiállítás.


A tárlatot Pogátsnik Lászlóné, Bory Jenő unokája ajánlja.

Helyszín:
Bory-vár



2017. szeptember 19-én (kedden) 16.30 órakor

 folytatódik a Családi és Hitéleti programsorozat

az Alba Pont LISZI szervezésében.


Tornyai Gábor
katolikus plébános A lélek iskolája címmel tart előadásokat december közepéig.
A második elmélkedés témája: Az engedelmesség, mint az alázat útja.

Helyszín:
Fehérvári Civil Központ



2017. szeptember 19-én (kedden) 18.00 órakor

 irodalmi estet rendeznek, melynek keretében  bemutatják

Péntek Imre Vizuális kalandozások című könyvét.


A szerzővel Bakonyi István házigazda beszélget.

Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.hu/events/pentek-imre-vizualis-kalandozasok-konyvbemutato/

Helyszín:
A Szabadművelődés Háza



2017. szeptember 19-én (kedden) 18.30 órakor

 kezdődik az

Alba Fehérvár - Kecskeméti TE kosárlabda felkészülési mérkőzés.


Helyszín:
Alba Regia Sportcsarnok

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.