Pénteki sajtóesemények

2017.11.24. 07:56
MEGHÍVÓ - 2017. november 24. (péntek)
Nyílt nap a gyermekotthonokban. Tanműhelyátadás. Gyertyás körmenet. Megemlékezés a 40 éves Volánról. Díszhangverseny a Hiemer-házban.  
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2017. november 24-én (pénteken)

Nyílt napot tartanak a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok keretében.

 Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a gyermekotthonok, lakásotthonok életébe, megismerkedhetnek a szakszolgáltatás sokrétű feladataival.

Helyszín: Dég, Előszállás, Lepsény, Martonvásár, Mezőfalva,
Sárbogárd, Székesfehérvár, Velence 



2017. november 24-én (pénteken) 12.30 órakor 


az Európai Szakképzési Hét keretében

 ünnepélyes keretek között

Mészáros Attila
alpolgármester,
Kulcsár Szilvia,
a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója és
Kovács Balázs,
a Pakole Trade Kft. ügyvezetője

adja át
azt a tanműhelyt, amely az épületgépész tanműhelyfejlesztés első ütemében valósult meg a Pakole Trade Kft. és a középfokú oktatási intézmény együttműködésével.

Részletes meghívó az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media110961_hu

Helyszín: Balatoni út 143.



PROGRAMVÁLTOZÁS!

ELMARAD a
2017. november 24-én (pénteken) 14.30 órára

meghirdetett sajtónyilvános bejárás a
Horvát István lakótelepen. 

A programra egy későbbi időpontban kerül sor,
amelyről a szerkesztőségeket értesíteni fogjuk!



2017. november 24-én (pénteken) 16.30 órakor

gyertyás körmenet indul a
Zsolt utcai templomtól a Budai út – Kisteleki utca – Lehel utca kereszteződésében található katolikus kereszthez
.

Az eseményen részt vesz Deák Lajosné, a terület önkormányzati képviselője is. 

A program 
17.00 órakor Halmay Tivadar festménykiállításával folytatódik, amelyet Szakál Antal nyit meg a Zsolt utcai Közösségi Házban.

Részletek az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media110855_hu.


Indulási helyszín:
 Zsolt utcai templom (Zsolt u. 30.)




2017. november 24-én (pénteken) 18.45 órakor

kezdődik a
FEHÉRVÁR AV19 - KHL MEDVECAK ZAGREB
jégkorongmérkőzés.

A sportesemény előtt megemlékezést tartanak az
1977-ben játszott első hivatalos Volán mérkőzésről.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester és a
Fehérvár AV19 menedzsmentjének tagjai a pályán köszöntik
az akkori csapat tagjait a
40 éves jubileum alkalmából.

Helyszín: Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok



2017. november 24-én (pénteken) 19.00 órakor

kezdődik az

V. Országos Gregor József Énekverseny
Díszhangversenye.

Fellépnek a korábbi székesfehérvári díjazottak:
Sellei Etelka, Zemlényi Eszter és Katona Lóránt.

A verseny három napos programja
pénteken 10.30 órakor kezdődik a Zeneiskolában,
és a vasárnapi döntővel zárul, az
ünnepélyes díjkiosztó és gálahangverseny
november 26-án, vasárnap 15.00 órakor lesz.

A verseny fővédnökei
dr. Cser-Palkovics András polgármester és  
Gregorné dr. Takács Mária.

Részletek az alábbi linken:
http://hermannzenesuli.hu/zeneiskola/.

Helyszín
: Hiemer-ház, Bálterem és Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI




INTÉZMÉNYI PROGRAMOK

 

2017. november 24-én (pénteken) 10.30 órától

kerül sor

a "Precíziós gazdálkodás szakirányú továbbképzés a GEO-ban"

sajtónyilvános kerekasztal megbeszélésre. 

A megbeszélés témája a digitális agrárium jövője, a korszerű technológiák nyújtotta lehetőségek integrálása a hatékony és fenntartható gazdálkodás elősegítése érdekében témakört járja körül.

Jelen lesznek:
Horváth Gábor István főosztályvezető, FM Földügyi és Tréinformatikai Főosztály,
Gósz Zoltán földügyi referens, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara,
Csornai Gábor ügyvezető, COSIMA Kft,
Haász László ügyvezető, INFOBEX Kft,
Sziládi József növénytermesztési főágazatvezető, Enyingi Agrár Zrt,
Mesterházi Péter Ákos precíziós gazdálkodási csoportvezető, AXIÁL Kft,
Dr. habil. Földváry Lóránt kutatási dékánhelyettes, OE AMK,
Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata szakfelelős, egyetemi docens, OE AMK.

Helyszín: Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar,
Geoinformatikai Intézet, Tanácsterem
(Pirosalma utca 1-3., fszt. 16-os terem)



2017. november 24-én (pénteken) 12.00 és 14.00 óra között

ingyenes jogi tanácsadást indít

család- és gyermekvédelmi témakörben

Sziklainé dr. Kiss Erzsébet.

Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete
 (Tolnai u.10.)




2017. november 24-én (pénteken) 16.30 órakor

kezdődik a „Flúgos Futam”  elnevezésű verseny

 a Vasvári Pál Általános Iskolában.

Alsós tanulók fémépítőből készített kreatív „járgánnyal” indulnak
 a jelenlévő szülők és gyerekek legnagyobb örömére. A vidám délutáni programmal ráhangolódás lesz az Adventre és a Karácsonyra.
Szervezője Matyi József tanító.

Helyszín: Vasvári Pál Általános Iskola aulája



2017. november 24-én (pénteken) 17.00 órakor

„Kézműves szemmel a nagyvilágban” címmel tart előadást

a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke.

 Szenczi Jánosné összesen öt hetet töltött Észak- és Dél-Vietnámban,
majd Kambodzsában és Laoszban. A helyszínről hozott kézműves termékekkel, tárgyakkal, illetve fotókkal mutatja be
az ottani életmódot és az alkotó munkát.

Helyszín: Rác utca 27., Kézművesek Háza



2017. november 24-én (pénteken) 18.00 órakor

Bobory Zoltán író, költő
Damaszkuszi Úton című kötetét

mutatják be Gárdonyban.

A szerzővel
dr. Bakonyi István József Attila-díjas irodalomtörténész beszélget,
a rendezvényen közreműködik
Cserta Gábor zenész.

Részletek az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media110862_hu.

Helyszín: Nemzedékek Háza (Gárdony, Gárdonyi Géza utca 1.) 



2017. november 24-én (pénteken) 19.00 órakor

kezdődik Nagy Bandó András jubileumi kabaréműsora

„Hetven lett a negyvenhetes” címmel.

 Az előadás után dedikálásra nyílik lehetőség, majd batyus buli lesz.

Részletek az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media110773_hu

Helyszín:
István Király Általános Iskola



2017. november 24-én (pénteken) 19.30 órakor

Hubay Miklós Római karnevál című darabját

mutatják be Magony Imre rendezésében.


A színpadon Törsök Márta, Magony Imre, Fertő László és
Szabó Miklós lépnek fel.

Részletek az alábbi linken:
https://www.facebook.com/events/470144903371878/
.

Helyszín
: Igéző
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.