Keddi sajtóesemények

2017.12.11. 15:07
MEGHÍVÓ - 2017. december 12. (kedd)
Egyetemi Amerikai Futball Világbajnokság lesz városunkban, alapkőletétel a Videoton vállalatcsoportnál, előadás III. Béla sírjának felleléséről.  
 
 
 

ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2017. december 12-én (kedden) 10.00 órakor

új gyártócsarnok ünnepélyes alapkőletételére kerül sor a

VIDEOTON vállalatcsoportnál,

a Videoton Electronic Assembly Services Kft-nél (VEAS).  

A sajtónyilvános ünnepségen részt vesz:
Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium Vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára,
dr. Cser-Palkovics András polgármester,
Lakatos Péter és Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatói, Csobán Pál befektetési és iparfejlesztési igazgató,
Klambauer Csaba, a VEAS Ügyvezető igazgatója.

Helyszín: VIDEOTON Ipari Park, VEAS Nagytárgyaló (Berényi út 72-100.



2017. december 12-én (kedden) 10.30 órakor

Brájer Éva alpolgármester,
Párkányi Raab Péter szobrászművész és
Tóth Norbert, a kiállítás kurátora

 tart sajtótájékoztatót a

Csók István Képtárban a héten megnyíló új tárlatról.

Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem



2017. december 12-én (kedden) 11.00 órakor


tartják a

Mentaház Plusz Terápia Központ avatását.


A Székesfehérváron már jelenlévő Mentaház szakmai stábja az új helyszínen elsősorban a gyermekeknek, gyermekes családoknak szóló rendelésekre, valamint egy speciális fejlesztőközpont kialakítására készül.

Az eseményen jelen lesz Deák Lajosné önkormányzati képviselő, valamint Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok.

Helyszín: Zsolt utca 8.



2017. december 12-én (kedden) 12.30 órakor


Székesfehérvár Önkormányzata és a

Magyar Amerikai Futball Szövetség közös

sajttájékoztatót tart.

Téma:
Egyetemi Amerikai Futball Világbajnokság.

Helyszín: First Field



2017. december 12-én (kedden) 14.00 órakor

 tartja

Székesfehérvár Önkormányzata a

"Fehérvár Angyalai" jótékonysági karácsonyi ünnepségét.

Az eseményen részt vesz dr. Cser-Palkovics András polgármester és Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese.
A köszöntőt a  Szín- Tér Egyesület műsora és Babics Noémi hegedűjátéka követi zongorakísérettel. Az eseményen az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI 66 diákja kap ajándékcsomagot.

Helyszín: Hiemer-ház, bálterem



2017. december 12-én (kedden) 17.00 órakor

dr. Demeter Zsófia történész

tart előadást

169 éve történt ... III. Béla király sírjának fellelése 1848-ban

címmel.  

Plakát az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media112677_hu

Helyszín: Városháza, Díszterem



2017. december 12-én (kedden) 18.00 órakor

 tartja évzáró rendezvényét a

 Volán Fehérvár Öttusa Szakosztály.

A programon részt vesz Mészáros Attila alpolgármester.

Helyszín: Szárcsa csárda



ADVENTI PROGRAMOK


2017. december 12-én (kedden) 09.30 órakor


 a Bory Jenő Általános Iskola 3.a osztályának

 „Azok a csodálatos ünnepek!” című összeállítása látható az Adventi színpadon
, majd  10.00 órakor az Árpád Úti Óvoda Vízivárosi Tagóvodájának Napraforgó csoportja „Kis Jézus születik” címmel mutatja be műsorát. A délelőtt további részében 10.30 órakor a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda Csillag csoportja mezőföldi betlehemest idéz fel, és 11.00 órakor a Belvárosi Brunszvik Teréz Óvoda Mókus csoportjának adventi összeállítása zárja ezt a napot.

Helyszín: Adventi színpad



2017. december 12-én (kedden)
10.30 órától


a Négykezes kedd keretében

 karácsonyi készülődésre várják az érdeklődőket
.

Helyszín: Hetedhét Játékmúzeum



2017. december 12-én (kedden) 17.30 órakor

nyílik az élő adventi naptár következő ablaka. 
 

Helyszín: Városház tér



INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2017. december 12-én (kedden) 18.00 órakor

 rendhagyó rendezvénnyel folytatódik a

Közéleti és Kulturális Szalon programsorozat.
 
„Máig nem gyógyuló sebek – Don-kanyar 75 éve címmel"
Dr. Szabó József János hadtörténész tart előadást.
 
Részletes meghívó az alábbi linken:
 
Helyszín: Zsolt utca 28.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.