ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK
2017. december 16-án (szombaton) 10.00 órakor
ünnepélyes keretek között adják át
a "Királykisasszonyok és Királyfiak Otthona Címet" annak a megyei településnek, idén
Sárkeszinek,
ahol arányaiban a legtöbb gyermek született 2016-ban a
KSH adatai alapján.
A program célja Fejér megye lakossága körében felhívni a figyelmet
a gyermekekre, mint értékre és arra, hogy egy település népességmegtartó erejének kulcsa a születendő gyermekek létszámának növekedésében rejlik.
Helyszín: Sárkeszi Polgármesteri Hivatal (Petőfi út 45.)
.
2017. december 16-án (szombaton) 15.00 órakor
adventi gálát szervez a szépkorúaknak az
Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért.
A rendezvényen fellép Buch Tibor színművész, a belépés ingyenes.
Helyszín: Fehérvári Civil Központ
2017. december 16-án (szombaton) 17.00 órakor
kezdődik a
Széchenyi Díj Közügyekért 2017 Díjátadó Ünnepsége.
A díj több terület - polgári védelem, tűzoltás, településfejlesztés, közbiztonság, mentés, rendvédelem, fegyveres testületek, közszolgálatosok,köztisztviselők, sajtó és a civil szféra – jelöltjei részére kerül átadásra.
A rendezvényen részt vesz
Viza Attila tanácsnok.
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház
2017. december 16-án (szombaton) 17.00 órakor
kezdődik az
ORKA Szinkronúszó SE hagyományos karácsonyi gálája,
amelyen részt vesz Mészáros Attila alpolgármester.
Helyszín: Csitáry G. Emil Uszoda
2017. december 16-án (szombaton) 18.00 órakor
a Székely fonó ünnepi estje koronázza és zárja le a Kodály-emlékév székesfehérvári eseménysorozatát a Vörösmarty Színházban.
Az erdélyi fonók énekes együttléteiből komponált egyfelvonásos zenedráma, színpadi zenemű előadásában fellépnek Meláth Andrea, Sándor Csaba, Nagy Bernadett, Jónás Krisztina, Brickner Szabolcs és Rezsnyák Róbert. Közreműködik a Kodály Kórus, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI növendékei. A hangversenyt Ács János dirigálja. Előzetes közleményünk az alábbi linken: https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_9770.
Helyszín: Vörösmarty Színház
2017. december 17-én (vasárnap) 15.00 órakor
kezdődik az ICSKE és a Székesfehérvári Szociális Alapítvány
karácsonyi adományosztó rendezvénye mint
150-200 meghívott család részvételével.
Az ünnepi műsorral egybekötött eseményen köszöntőt mond
Róth Péter alpolgármester
és
dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő.
Helyszín: A Szabadművelődés Háza
2017. december 17-én (vasárnap) 15.45 órától
családi napot és évzáró ünnepséget tart
a VIDEOTON FCF Baráti Kör Egyesület,
amelyen Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője
köszönti a résztvevőket.
A rendezvényen az U7, U9, U11, U13, U14, U16, U19 és a felnőtt korosztályos játékosok eddigi kitartó munkáját köszönik meg az edzők, a szülők, valamint az Egyesület támogatóinak jelenlétében.
Helyszín: MKOSZ-csarnok (Liget sor)
ADVENTI PROGRAMOK
2017. december 16-án (szombaton) 09.00 órától
"Advent a Rác utcában" címmel
maratoni kézműves hétvége kezdődik.
Szombaton és vasárnap 9.00-12.00 és 13.00-16.00 között
a Kézművesek Házába (Rác utca 27.) és a Mesterségek Házába
(Rác utca 20.) várják a résztvevőket.
Székesfehérvári és vidéki mesterek tartják a legkülönfélébb foglalkozásokat. Többek között filc, textil, bőr, gyapjú, nemez, fa, szalma, csuhé, sás, drót
és fonal felhasználásával lehet készíteni karácsonyfadíszeket, ablak- és ajtódíszeket, ajándéktárgyakat, betlehemi dióbölcsőt, képeslapokat, hímzett üdvözlőkártyákat, szalvétagyűrűt, ültetőkártyákat. Lesz mézeskalácssütés és -díszítés is, a készülődés jegyében az édes finomság illata lengi be a házakat.
Előzetes közleményünk az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_9743
Helyszínek: Kézművesek Háza és Mesterségek Háza
2017. december 16-án (szombaton) 15.00 órakor
a Vízivárosi Advent záró programján
Vargha Tamás,
koszorújának harmadik gyertyáját.
Helyszín: Vízivárosi Általános Iskola
2017. december 16-án (szombaton) 15.00–19.00 óra között
látogatható a kivilágított mézeskalácsváros kiállítás.
Helyszín: Hiemer-ház
2017. december 16-án (szombaton) 15.00–19.00 óra között
a Terembura Egyesület tagjaival karácsonyfadíszeket készíthetnek kicsik és nagyok nemezből.
A Hiemer-ház Gesztenyés udvarában lesz társasjáték sarok, diavetítés is várja a családokat. 16.00 órakor Mesekesztyű foglalkozásra várják a legkisebbeket.
Helyszín: Hiemer-ház, Gesztenyés udvar
2017. december 16-án (szombaton) 16.00 órakor
harmadik adventi gyertyagyújtás Spányi Antal megyés püspök gondolataival;
A móri Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola tanulóinak adventi műsora a színpadon.
Helyszín: Püspöki palota, Adventi udvar
2017. december 16-án (szombaton) 17.30 órakor
nyílik az élő adventi naptár következő ablaka.
Helyszín: Városház tér
2017. december 16-án (szombaton) 17.35 órakor
kezdődik Hamvasi Mercédesz adventi műsora az Adventi színpadon, majd 18.00 órakor Nyári Aliz és Nyári Edit lép színpadra.
Helyszín: Adventi színpad
2017. december 16-án (szombaton) 19.00 órakor
kezdődik a Harmonia Garden koncertje.
Helyszín: Zichy színpad
2017. december 17-én (vasárnap) 09.00 órától
folytatódik az "Advent a Rác utcában" című
maratoni kézműves hétvége.
9.00-12.00 és 13.00-16.00 között a Kézművesek Házába (Rác utca 27.) és a Mesterségek Házába (Rác utca 20.) várják a résztvevőket.
Székesfehérvári és vidéki mesterek tartják a legkülönfélébb foglalkozásokat. Többek között filc, textil, bőr, gyapjú, nemez, fa, szalma, csuhé, sás, drót
és fonal felhasználásával lehet készíteni karácsonyfadíszeket, ablak- és ajtódíszeket, ajándéktárgyakat, betlehemi dióbölcsőt, képeslapokat, hímzett üdvözlőkártyákat, szalvétagyűrűt, ültetőkártyákat. Lesz mézeskalácssütés és -díszítés is, a készülődés jegyében az édes finomság illata lengi be a házakat.
Előzetes közleményünk az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_9743
Helyszínek: Kézművesek Háza és Mesterségek Háza
2017. december 17-én (vasárnap) 11.00 órakor
kezdődik „Pettson karácsonya” mesejáték.
Helyszín: Igéző
2017. december 17-én (vasárnap) 14.00 órai kezdettel
adventi családi programot szervez
a Vörösmarty Színház.
Lesz mesejáték, kézműves foglalkozás, tánc, adománygyűjtés, nyereményjáték és 18.00 órától közös gyertyagyújtás.
Helyszín: Vörösmarty Színház, kávézó
2017. december 17-én (vasárnap) 15.00–19.00 óra között
látogatható a kivilágított mézeskalácsváros kiállítás.
Helyszín: Hiemer-ház
2017. december 17-én (vasárnap) 15.00–19.00 óra között
karácsonyi fénybefőttek készítése a Terembura Egyesülettel, társasjátéksarok Kecskés Mártival; 16.00 órakor „Sosemvolt mesék” foglalkozás, 18.00 órakor Egy kupac kufli – diavetítés.
Helyszín: Hiemer-ház, Gesztenyés udvar
2017. december 17-én (vasárnap) 16.00 órakor
Schoblocher Barbara & Jancsó Gábor kedvenc dalai akusztikus feldolgozásban hallhatók.
Helyszín: Városi Képtár – Deák Gyűjtemény
2017. december 17-én (vasárnap)17.30 órakor
nyílik az élő adventi naptár következő ablaka.
Helyszín: Városház tér
2017. december 17-én (vasárnap) 17.35 órakor
kezdődik Mits Marci és Horváth Dávid adventi koncertje.
Helyszín: Adventi színpad
2017. december 17-én (vasárnap) 18.00 órakor
a harmadik adventi gyertyát
Törő Gábor országgyűlési képviselő,
Mészáros Attila alpolgármester és
Ocskay Gábor, Fehérvár díszpolgára gyújtja meg.
18.05 órától a Kávészünet zenekar koncertezik.
Helyszín: Adventi színpad
2017. december 17-én (vasárnap) 19.00 órakor
a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakgimnázium és a
Kodolányi János Főiskola jazz tanszakának hallgatói adnak koncertet.
Helyszín: Zichy színpad
2017. december 17-én (vasárnap) 19.30 órakor
Karácsonyi koncert kezdődik
a Szent István-székesegyházban
az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Hermann László Vonószenekar,
a Primavera Kórus és az Alba Regia Vegyeskar előadásában.
Közreműködik Tatai Nóra (szoprán) és Balogh Eszter (alt).
Vezényel Drahos Béla.
Részletek az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media112848_hu.
Helyszín: Szent István-székesegyház
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2017. december 17-én (vasárnap) 15.00 és 18.00 óra között
Karácsonyi lazulás címmel tart rendezvényt a
Nagycsaládosok Országos Egyesületének fehérvári csoportja.
Közös játszásra, beszélgetésre várják a tagokat és a csatlakozni vágyókat. Részletek az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media112230_hu.
Helyszín:A Szabadművelődés Háza
2017. december 17-én (vasárnap) 17.00 órakor
a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház kórusa
a gánti templomban ad karácsonyi koncertet, melyet
gyertyagyújtás előz meg a templomkertben.
Helyszín: Gánt, Béke tér 28.
2017. december 17-én (vasárnap) 19.00 órakor



