Helyben van a sokszínűség

2018.01.30. 13:24
KÖZLEMÉNY - 2018. január 30. (kedd)
A programok ingyenesek, a filmvetítésekre helyet kell foglalni! 
 
 
 
Ha február, akkor Kultúrházak éjjel-nappal. Idén a „Helyben van a sokszínűség” mottóval rendezik meg az országos programsorozatot február első hétvégéjén, február 2–4. között, melynek kiemelt városi helyszíne Székesfehérváron a Művészetek Háza. Az intézményben főként családi programokkal, képző- és népművészeti eseményekkel, valamint zenés rendezvényekkel készülnek erre a hétvégére.


Az eseménysorozatot meghirdető és lebonyolító Magyar Népművelők Egyesülete, valamint a rendezvények fő támogatója, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ebben az esztendőben is a közösségi művelődést szolgáló intézmények és színterek tevékenységének sokszínűségére kívánja felhívni a figyelmet, megmutatva azt, hogy a helyben meglévő kulturális értékekre milyen újszerű események épülnek. A programsorozat meghirdetésének másik célja annak bemutatása, hogy az intézményekben dolgozó szakemberek közösségépítő, fejlesztő munkája és modern, kreatív módszereik miként szolgálják a települések megtartó erejének növekedését.

A Művészetek Háza „
Balázs-napi vendégség − Helyben van a sokszínűség!” címmel egész napos programmal várja a látogatókat február 3-án, szombaton 10.00 órától 22.00 óráig. Az intézmény munkatársai több blokkal készülnek, remélve, hogy a színes, változatos programban minden érdeklődő kedvére tud majd válogatni.

10.00 órakor
a legkisebbeknek szóló Egy kupac kufli című magyar családi animációs film vetítésével kezdődik a program a Barátság moziban. 14.00 órától a Játszótárs Játékkészítő Műhely szokásos farsangi játszóházával várja a gyerekeket és szüleiket: a Dínomdánom családi foglalkozáson a farsangi mulatságok kellékei, álarcok, maszkok, legyezők készülnek. Helyszín: 025-ös terem. 15.00 órától kezdődik a Kákics zenekar és Gáncs Kata interaktív gyermekműsora és táncháza a földszinti aulában.

A nap folyamán két kiállítás is látható a Művészetek Házában: 10.00 órakor Selyemálmok címmel Balla Gemma textilművész növényi festékkel festett kendőiből nyílik kiállítás a földszinti aulában, az alkotásokat Kemendi Ágnes növényi festő, szakíró ajánlja a jelenlévők figyelmébe. 17.00 órakor Kocsis Balázs szobrászművész nyitja meg a Mobillal másképp című rendhagyó fotókiállítást a Nagy Ottó Sándor kiállítótérben, közreműködik Hajnal Roland (Zsiráf).

A szervezők képző- és népművészeti programokkal is készülnek erre a napra: 14.00 órától a Derkovits Képzőművészeti Kör Fess velünk! programján a képzőművészet iránt érdeklődő, vállalkozó szellemű látogatók próbálhatják ki magukat, kreativitásukat a Művészetek Háza kiállítótermében. A nap technikája az akvarell. Ugyancsak 14.00 órától látogathatók az intézmény nyitott műhelyei. Az alagsori fazekas, fafaragó és kosárfonó műhely tagjai mutatják be munkájukat a népművészeti technikák iránt érdeklődőket. Mindenki megalkothatja saját kezűleg azokat a tárgyakat, amelyeket kedves emlékként magával is vihet.

16.00 órától
az egészséges táplálkozás a témája Suplitzné Tóth Mária táplálkozástudományi szakember és Forgács Klára reformédesség-készítő rendhagyó előadásának a 25-ös teremben. Az érdeklődők az elméleti megközelítés mellett hasznos ötleteket, tippeket kapnak az ismeretek gyakorlati megvalósításához.

16.00 órakor
kezdődik a rendhagyó Csajos est, amelynek témája a változtatás, erősségeink felismerése és hasznosítása saját életünkben. Az est bevezetéseként a Jöjj el napfény! című francia romantikus vígjátékot vetíti a Barátság mozi: Claire Denis filmjének témája is a változtatás, újrakezdés. 18 órától „Építs az erősségeidre, és légy az, aki lehetnél!” címmel Jakab Gyöngyi nőismereti tréner, sikeres power coach tart előadást a Művészetek Háza kávézójában. Az előadás és beszélgetés hangulatát fél hattól Kiss László Arany Páva-díjas népzenész moldvai szerelmes dallamokkal segít megalapozni, a rendhagyó csajos estet pedig jazzkoncert zárja: Horváth Márk és Mits Marci gitár-szaxofon duója varázslatos hangulatot teremt a Művészetek Háza kávézójában.

A részletes program a
www.fejermmk.hu honlapon olvasható. Az egész napos rendezvényre a belépés ingyenes, a filmvetítésekre a férőhelyek korlátozott száma miatt jegyet kell foglalni: a www.baratsagmozi.hu/jegyfoglalas oldalon!


Bővebb információ:
Komendó Gabriella 30/955-1742, dr. Major Lászlóné 22/313-175
Művészetek Háza
Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.
Telefon: 22/313-175
E-mail: titkarsag@fejermmk.hu
Honlap: www.fejermmk.hu
Facebook: www.facebook.com/fejermmk

 

 

 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.