"Három a magyar igazság!”

2018.02.19. 13:09
KÖZLEMÉNY - 2018. február 19. (hétfő)
Fehérvári táncosok bemutatója a Néptánc Antológiákon 
 
 
 
Az Alba Regia Táncegyüttes három generációja is képviseli a székesfehérvári nagy múltú táncműhelyt a 2017. év legjobb táncegyütteseit és koreográfiáit összefoglaló Néptánc Antológiákon.


A legkisebbek, az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Pulutyka csoportja 2018. február 25-én, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület Gyermektánc Antológiáján, Kecskeméten mutatja be „Ejebuja” című koreográfiáját. A felcsíki táncokat felvonultató produkciót a csoport vezetői, Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika állították össze.

 A 2018. március 3-án 10.00 órakor kezdődő Antológián a felnőtt csoport a Budapesti Operett Színház színpadát veszi birtokba Gőbölös Gábor és Majoros Róbert „Ígéret havába” című bodrogközi koreográfiájával.

Ugyanezen a napon 17.00 órai kezdettel az Ifjúsági Antológia keretében lép fel az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Csöröge csoportja a budapesti Kőrösi Kulturális Központban, ahol Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika „Táncok Bökönyből” című összeállítását viszi színpadra.

A budapesti két gálaműsor a Martin György Néptáncszövetség szervezésében és támogatásával valósul meg.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.