Ünnepi állománygyűlést tartottak az ÖHP-nál

2018.03.14. 13:19
KÖZLEMÉNY - 2018. március 14. (szerda) 
Az eseményen történelmi előadás hangzott el, és elismeréseket adtak át.      Galéria
 
 
 
 
 
1848. március 15-ére emlékező ünnepi állománygyűlést tartottak a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságán. Az eseményen hagyományosan történelmi előadás hangzott el, és elismeréseket adtak át.

Az MH ÖHP ünnepi rendezvényén Róth Péter alpolgármester képviselte, jelen volt továbbá Petrin László, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője, prof. dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora, továbbá a fegyveres testületek és számos egyéb, társadalmi és civil szervezet képviselője is.

Az MH ÖHP-n hagyományosan a hadtörténet valamelyik kutatója tart a '48-as forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos előadást ilyenkor, így történt ez most is. Dr. Hermann Róbert, a HM Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának tudományos parancsnokhelyettese beszélt a szabadságharc katonai vezetőiről, sok olyan kevéssé ismert, érdekes, sokszor kifejezetten mulatságos részletet ismertetve, amelyek emberközelbe hozták a magas rangú katonákat.

Az előadást követően került sor többek nyilvános elismerésére, oklevelek átadására, majd a 3FALU Táncműhely és Banda néptánc- és zenei produkcióját élvezhették a megjelentek.  Az esemény néhány további, például kulturális tevékenységért odaítélt elismerés átadásával és a kitüntetettek, valamint a meghívottak tiszteletére adott rövid állófogadással zárult.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


Szöveg és fotó
: Deák Ferenc

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.