Virágálom a barokk jegyében

2018.05.16. 09:22
KÖZLEMÉNY - 2018. május 16. (szerda)
Belvárosi programok a pünkösdi hétvégén.
 
 
 
A pünkösdi hétvégén ismét virágba borul a fehérvári belváros. A virágkötő mesterek ebben az esztendőben a Barokk évhez kapcsolódva alkotnak, e stílus jegyében készülnek majd a kompozíciók, amelyekre idén is szavazhat a közönség. Nem marad el a „Kisinasok” versenye sem, a benevezett diákcsapatok munkáját a Fő utcán követhetik az érdeklődők. A Mátyás király-emlékműnél koncertek, családi programok várják a fehérváriakat. 


A hagyományos Pünkösdi Virágálom programjának ünnepélyes megnyitója május 18-án, pénteken délután öt órakor lesz a Városháza előtt, ahol Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András és Spányi Antal megyés püspök köszöntője után az Alba Regia Táncegyüttes Pulutyka csoportja, valamint a Kákics együttes ad műsort. Ezután indul a pünkösdi körséta a virágkompozíciók helyszíneire. A virágárverés a Mátyás király-emlékműnél lesz, az idén a befolyó összeget a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete Székesfehérvár kapja. A nyitónap végén a Mátyás király-emlékműnél a Corpus Rézfúvós Kvintett barokk műsorát hallhatja a közönség. 

Tavaly hagyományteremtő szándékkal először hirdette meg a Fehérvári Programszervező Kft. a „Kisinasok” versenyét, amelyben az utánpótlás kap lehetőséget a bemutatkozásra: a meghívásos versenyre benevezett iskolák diákcsapatai szombaton a Fő utcán alakítják ki a maguk tervezte összeállítást a látogatók szeme előtt. Az elkészült művekre online szavazhatnak majd az érdeklődők.

A profik között is lesz közönségszavazás, a belvárosban készülő kompozíciókra a rendezvény programfüzetében található szavazólapon voksolhatnak majd, a szavazatokat a Szent István Király Múzeum Rendház épületében, illetve a Városháza bejáratánál elhelyezett urnákba dobhatják be május 21-én, hétfőn délután három óráig; az eredményhirdetés és a díjátadó 17 órakor lesz.

Az idei Pünkösdi Virágálom a Barokk évhez kapcsolódik tematikájával: nemcsak a virágkötők kompozíciói készülnek ebben a pompázatos stílusban, de több más program is kötődik a témához. Szombaton délután például barokk ruhába bújhatnak a vállalkozó kedvűek, hogy aztán fotó is készüljön a nagy pillanatról, vasárnap pedig barokk divatbemutatót láthat a közönség a Mátyás király-emlékműnél. Szombaton és vasárnap 15 órakor a Nemzeti Emlékhely bejáratától indulnak körséták, amelynek során a virágos helyszíneket is felkeresik az érdeklődők, miközben a barokk belváros nevezetességeivel is megismerkednek. A gyerekek számára a Terembura egyesület szervez családi sétát és nyomozást, amely a kisebbeknek mutatja be a belváros szépségeit egy rejtélyes történetbe ágyazva. Aki pedig inkább alkotni vágyik, az az egyesület munkatársaival pünkösdi virágkoszorút és koronát is készíthet majd mindhárom ünnepi délutánon, ugyancsak a Mátyás király-emlékműnél. 

A zeneszeretőket több koncert is várja: szombaton fél öttől a Fiori Musicali furulyaegyüttes koncertjét, hat órától a jaMese zenekar műsorát hallhatják, vasárnap hattól a Laidback Quartet játszik, hétfőn délután négytől a Stringers vonósnégyes koncertje következik, a közönségszavazás eredményhirdetése után pedig Kamilka műsora zárja a programot a Mátyás király-emlékműnél.

A Pünkösdi Virágálom idején érkezik el a 19. Kortárs Művészeti Fesztivál a befejező napjaihoz, május 17-én és 18-án zajlanak a Fehérvári Könyvnapok programjai is. Pénteken a Zichy ligetben délelőtt óriáskönyvet lehet készíteni, a verskedvelők találkozhatnak Kemény István költővel, a divat iránt érdeklődők pedig megismerhetik a barkók motívumkincsét. Szombaton pedig a minden korosztálynak érdekes 19. Jam-Bory-Vár eseményével zárul a fesztivál.


A PÜNKÖSDI VIRÁGÁLOM RÉSZLETES PROGRAMJA:

Május 18., péntek 
17.00 Ünnepélyes megnyitó a Városháza előtt. Köszöntőt mond dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök. Galambröptetés a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete Székesfehérvár közreműködésével. Műsort ad az Alba Regia Táncegyüttes Pulutyka csoportja és a Kákics együttes. A megnyitó után Kneifelné Laczkó Krisztina és Szabó János vezetésével indul a pünkösdi körséta a virágkompozíciók helyszíneire.
18.00 Színpadi virágkötés és árverés a Mátyás király-emlékműnél Szabó János szakújságíró, a Virágkötők és Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének képviselője vezetésével, az Oázis Virágüzlet közreműködésével. Az árverésen befolyt összeget a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete Székesfehérvár kapja.
19.30 A Corpus Rézfúvós Kvintett barokk műsora a Mátyás király-emlékműnél 


Május 19., szombat
10.00 órától „Kisinasok” versenye – Bemutatkozik az utánpótlás: látványépítés a Fő utcán a meghívásos versenyre benevezett iskolák diákcsapatainak részvételével.
PROGRAMOK A MÁTYÁS KIRÁLY-EMLÉKMŰNÉL
15.00–19.00 Pünkösdi virágkoszorúk, koronák készítése színes papírból a Terembura egyesülettel
16.00 Rejtélyek és izgalmak barokk módra: családi séta és nyomozás a belvárosban a Terembura egyesülettel
16.00–19.00 Képek barokk stílusban: fotózás barokk öltözékben
16.30 Fiori Musicali Furulyakoncert a Hermann László Művészeti Szakgimnázium növendékeivel
18.00 A jaMese zenekar műsora 


Május 20., vasárnap
15.00
Idegenvezetéssel összekötött barokk séta a Nemzeti Emlékhely bejáratától
PROGRAMOK A MÁTYÁS KIRÁLY-EMLÉKMŰNÉL
15.00–19.00
Pünkösdi virágkoszorúk, koronák készítése színes papírból a Terembura egyesülettel 
15.00 Barokk divatbemutató
16.00 Rejtélyek és izgalmak barokk módra: családi séta és nyomozás a belvárosban a Terembura egyesülettel
18.00 Laidback Quartet koncertje


Május 21., hétfő
15.00
Idegenvezetéssel összekötött barokk séta a Nemzeti Emlékhely bejáratától
PROGRAMOK A MÁTYÁS KIRÁLY-EMLÉKMŰNÉL
15.00–19.00
Galamb- és óriásnyúl-bemutató, állatsimogató a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete Székesfehérvár közreműködésével
Pünkösdi virágkoszorúk, koronák készítése színes papírból a Terembura egyesülettel
16.00 A Stringers vonósnégyes koncertje
17.00 A közönségszavazás eredményhirdetése
17.15 Kamilka csodálatos élete – koncert

 




Szöveg: Hajnal Csilla


További információ:

Paulik Anna
Fehérvári Programszervező Kft.
Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. (Művészetek Háza)
Telefon: +3670/457-9002
E-mail: paulik.anna@fehervariprogram.hu
Honlap: www.fehervariprogram.hu
Facebook: www.facebook.com/fehervariprogram

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.