2018.05.30. 11:06
Bajnokavatás és TESZ-futás is lesz vasárnap délután Székesfehérváron. Délután három órakor kapja meg a Videoton FC a bajnoki serleget és az aranyérmeket a Hotel Magyar Király előtti téren, délután öt órától pedig a Várkörút-Rákóczi úton várják a VII. Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért tömegfutás egyéni és csapat indulóit.
A múlt heti Honvéd elleni győzelemmel már az utolsó forduló eredményétől függetlenül bebiztosította bajnoki elsőségét a Videoton FC. A hivatalos éremátadást most vasárnap tartják a Hotel Magyar Király előtti téren. Délután három órára várják a szurkolókat a térre, ahol a csapat megkapja a bajnoki serleget és az aranyérmeket. A hivatalos ceremónia után a kivetítőn egy exkluzív videót láthatnak a szurkolók a 2017-2018-as szezonról! Később pedig mindenkinek lehetősége lesz közös fényképek készítésére a immár harmadszor Székesfehérvárra kerülő trófeával, de a legkisebbek kedvencével, Stoplival is készíthetnek közös fotót.
Szintén vasárnap, délután öt órától rendezik a VII. Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért tömegfutást a Rákóczi úton. A TESZ-futás minden évben sok futót mozgat meg. Ahogy mindig, idén is lehet egyéniben, illetve csapatban is teljesíteni a választott távot, ami lehet 4,8 kilométer (3 kör a pályán) vagy 9,6 kilométer (6 kör). A környezettudatos életmódot propagáló tömegfutáson idén is lesz egykörös Depónia-futás.