Alba Regia Piknik 2018

2018.06.20. 11:14
KÖZLEMÉNY - 2018. június 20. (szerda) 
Június 26-án 17.30 órától ismét várja és hívja zeneszerető közönségét a szimfonikus zenekar a Csónakázó-tó partján. 
 
 
 
 
 
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar azzal a szándékkal hozta létre különleges eseményét, az Alba Regia Pikniket, hogy egy vadonatúj, kötetlen formában történő találkozást teremtsen városunkban, a Csónakázó-tó partján, melynek szereplői a zenészek, a közönség és természetesen a zene.

Idén 2018. június 26-án délután 17.30 órától ismét várja és hívja zeneszerető közönségét az együttes. A piknikről nem hiányozhat a pléd és a kiskosaras uzsonna sem, ezért aki tud és kedvet érez hozzá, ennek megfelelően készüljön. Természetesen a zenekar is így várja az érdeklődőket: nem csak zenével, hanem italokkal, finomságokkal.

A helyszínen felállított kis színpadon kedvenc zeneszerzőink legszebb műveit hallgathatják meg zenekari tagjaink tolmácsolásában. Lehetőség lesz vidám, kellemes beszélgetést folytatni a zenekedvelők körében.

A Farkas Ferenc Hangversenybérlet utolsó koncertjén elhangzott felhívásunkra sok javaslat érkezett, sok ötletet kaptunk a következő évad összeállításához. Ahogy akkor ígértük, ezen az eseményen sorsoljuk ki, kiknek kedvez a szerencse, akik megnyerik a három 2018/2019-es évadra szóló Farkas Ferenc bérletek egyikét.

Töltsük el együtt ezt a kellemes délutánt!
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.