Elhunyt Dr. Barlay Ödön Szabolcs atya

2018.07.09. 10:45
KÖZLEMÉNY - 2018. június 9. (hétfő)
 
 
 
 
 
 
Életének 99. esztendejében elhunyt Dr. Barlay Ödön Szabolcs, Székesfehérvár köztiszteletben álló paptanára, irodalom- és egyháztörténész, bölcsész doktor, cserkészvezető, a történelemtudományok kandidátusa.

Barlay Ödön Szabolcsot 1944. május 17-én Mindszenty József szentelte pappá. 1945 novemberétől a római állami egyetem ösztöndíjasa volt, majd Mindszenty József másodtitkáraként tevékenykedett. A fiatalok „földalatti" oktatásával foglalkozott, ezért a kommunista diktatúra kitiltotta az ország összes iskolájából, és megfosztotta papi szolgálatától. 1958-ban és 1961-ben államellenes összeesküvés vádjával tartóztatták le, többévnyi börtön után amnesztiával szabadult.

1994 óta Székesfehérváron élt, rubinmiséjét 2014-ben mutatta be a székesfehérvári Ciszterci templomban. Tudományos pályafutása alatt egyház- és irodalomtörténészként számos könyve jelent meg, ő volt Prohászka Ottokár püspök életművének kutatója; a Magyar Tudományos Akadémia nagydoktorrá avatta 1993-ban. A Reneszánszkutató Csoport, majd 2004-től a Professzorok Batthyány Körének tagja volt.  A város Dr. Barlay Ödön Szabolcsnak a közösségért végzett munkáját 2013-ban Pro Civitate díjjal ismerte el.

Székesfehérvár Önkormányzata az elhunyt szeretteinek a város közössége, a volt tanítványok és a hitközség nevében nyilvánítja részvétét!

 
Székesfehérvár Önkormányzata Barlay Ö. Szabolcs atyát saját halottjának tekinti. 



 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.