Hétfőn nyílik az Alba Game Corner

2018.08.10. 14:22
KÖZLEMÉNY - Székesfehérvár, 2018. augusztus 10. (péntek) 
 
 
 
 
Az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata, a Microsoft Magyarország Kft. és a Meex Agent Kft. együttműködése alapján hétfőn, azaz augusztus 13-án 14.30 órakor megnyílik az Alba Game Corner az Alba Regia Sportcsarnokban. A kezdeményezés célja egy olyan közösségi tér létrehozása, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a videójátékok világába.
 
 
Az Alba Game Corner, az Alba Regia SC, az Xbox hazai képviselője, a Microsoft Magyarország Kft. és a Meex Agent Kft. közös projektje nyomán valósulhat meg, melyet a sportklub vezetői az Alba Regia Sportcsarnokban alakítanak ki és augusztus 13-án, hétfőn nyitnak meg.
 
Az Alba Fehérvár kezdeményezésére létrejött együttműködés célja az volt, hogy létrehozzanak Székesfehérvár egyik központi sportcsarnokában egy olyan teret, ahol a fiatalok, a baráti társaságok és az érdeklődők közösen szórakozhatnak, és kipróbálhatják a videójátékok világát. Az előzetes tervek alapján a játéksarkot délutánonként lehet majd igénybe venni, ami jó kikapcsolódási lehetőséget nyújthat az Alba Fehérvár utánpótláskorú és felnőtt játékosainak számára is, egy-egy mérkőzés vagy edzés után.
 
A klub a 2018/2019-es NBI-es férfi Magyar Bajnokság startjával egyidőben az Alba Game Corner házibajnokságát is meghirdeti. A klasszikus korárlabda bajnokság mintájára az Xbox-bajnokság is egy többfordulós játéksorozat lesz, amelynek végére kialakul a Final Four. A bajnokságban való részvétel regisztrációhoz kötött, a pontos versenykiírást és szabályzatot a www.albakosar.hu oldalon teszik közzé.
 
A hivatalos megnyitón dr. Cser-Palkovics András, polgármester, Balássi Imre, az Alba Regia SC elnöke, Horváth András, a Microsoft Magyarország kereskedelmi értékesítési vezetője és Lóránt Péter, az Alba Fehérvár csapatkapitánya vesz részt. A szervezők az érdeklődőket 14.30 órától várják a csarnokba, ahol lehetőség lesz már játszani a Game Cornerben kialakított 3 db Xbox Kiosk-nál. Ezzel párhuzamosan, a virtuális térből kilépve, kezdetét veszi a pályán szervezett program, a dobóverseny. A dobóversenyen bárki részt vehet, azonban a részvétel regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi linken lehet megtenni: https://goo.gl/forms/KYJuHW6VqIcwzzYW2 .A versenyben a pálya a friss lakkozás miatt csak váltócipőben lesz használható.
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2018 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
28
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.