Az orvosképzés legendás alakjára, Prof. Dr. Romhányi Györgyre emlékeznek

2018.09.17. 12:29
KÖZLEMÉNY - 2018. szeptember 17. (hétfő)
Szerdán este a Hiemer-házban várják az érdeklődőket.  
 
 
 
 
Szerdán délután hagyományosan koszorúzással kezdődnek a Prof. Dr. Romhányi Györgyhöz kapcsolódó városi programok. Az emlékülésen 18 órától a Hiemer-házban adják át a Romhányi-díjakat; az előadások mellett a résztvevők kisfilmet láthatnak a legendás, székesfehérvári kötődésű orvosról, akinek a kórbonctani katedrán teljesedett ki a pályája. Előadásainak jegyzetei ma is kézen forognak, és az utódok szívesen idézik mondásait, meghatározásait. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak!


Az Oskola utcai emléktábla megkoszorúzásával kezdődnek a Prof. Dr. Romhányi Györgyhöz kapcsolódó programok szeptember 19-én, szerdán 17.45 órakor. A hagyományos emlékülést a Hiemer-házban rendezik 18 órától. A Romhányi-díjak átadását követően a díjazottak előadást tartanak, utána pedig Romhányi professzor beszél hozzánk címmel rövid kisfilmet tekinthetnek meg a rendezvény résztvevői.

Az emlékülést a Magyar Orvosi Kamara Fejér Megyei Területi Szervezete szervezi annak a kiváló, Fejér megyei születésű személyiségnek a tiszteletére, aki az orvosképzés kiemelkedő alakja volt, és aki Székesfehérvárt mindig a saját városának tekintette – mint a Ciszterci Főgimnázium egykori növendéke. Előadásainak a jegyzetei még ma is kézen forognak: a kórbonctani katedrán teljesedett ki pályája, amit a tanítványok feltétel nélküli szeretete, a szigorúság és az inspirálni tudás jellemzett. Tőle származik az a mondás, hogy a ’patológia az emberi szenvedések tana a szervi elváltozások tükrében’; azt tanította, hogy a halottak az utolsó példájukkal a boncteremben az orvosokat tanítják. Hozzá fűződik az a meghatározás is, hogy a magyar orvos alázattal szolgálja a magyar népet.

A Prof. Dr. Romhányi György-díjat 1999 óta évente egyszer ítélik oda Fejér megyei orvosoknak. Az idei átadásra a szerdai rendezvényen, a Hiemer-házban kerül sor.





Szöveg: Fraller Ildikó


 

 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.