Alzheimer Café a Szent István Művelődési Házban

2018.09.19. 09:39
KÖZLEMÉNY - 2018. szeptember 19. (szerda)
Prevenció a demens betegeknél 
 
 
 
 
 
Szeptember 21-én, pénteken 17 órakor újra Alzheimer Café a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A már jól ismert program lehetőséget ad arra, hogy a szellemi hanyatlásban szenvedők és az érintett családtagok és gondozóik egy csésze kávé mellett beszélgethessenek tapasztalataikról. A következő találkozó témája a Prevenció a demens betegeknél.
 
Az Alzheimer Café a Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthonának – egy nemzetközi minta alapján – szervezett rendezvénye, amellyel olyan közösséget szeretnének szervezni, amely találkozási lehetőséget biztosít az Alzheimer-kórban és egyéb demens betegségekben szenvedők, hozzátartozóik, gondozóik és a téma iránt érzékeny emberek számára.

A szeptember 21-én, pénteken 17 órakor kezdődő találkozó alkalmával a közösség Dr. Kovács Krisztián háziorvos előadását hallgathatja meg, aki felhívja a figyelmet a prevenció jelentőségére. Előadásában kitér arra, hogy mire kell kiemelten figyelni azért, hogy időben felismerhető legyen egy demenciával élőnél egy újabb kialakuló betegség – például a cukorbetegség vagy a szív és érrendszeri betegségek.

A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartott rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak az előadásra, egy csésze kávéra, egy közös beszélgetésre.

Az esemény plakátja és további részletek a http://szentistvanmuvelodesihaz.hu/alzheimer-cafe-szeptember-21/ oldalon olvashatók.
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina

 
 
 
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.