A hagyomány folytatódik: gólyabál a Magyar Királyban

2018.09.20. 10:17
KÖZLEMÉNY - 2018. szeptember 20. (csütörtök) 
Mától kaphatóak jegyek az október 10-i eseményre.  
 
 
 
 
 
 
 
Ebben az évben már a harmadik Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabál várja a városban tanuló elsőéves egyetemi hallgatókat október 10-én. A Hotel Magyar Király kapui 20.30 órakor tárulnak ki, a buli hajnalig négyig tart majd bálkirálynő- és bálkirályválasztással, tombolával és persze kiváló zenékkel. Jegyek már kaphatók a Hallgatói Önkormányzatok (HÖK) képviselőinél.

Évről évre egyre nő az egyetemisták száma Székesfehérváron: az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán, a Kodolányi János Egyetemen és a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán ebben a tanévben 1500 hallgató, köztük 350 elsőéves „gólya” kezdte meg tanulmányait. A közös tanévnyitó ünnepségen elhangzott: a tanulás mellett a fiataloknak az is fontos, hogy otthonosan, jó érezzék magukat a városban. Az idén újdonságként ennek érdekében szervezték meg a gólyatúrát,  az első felsőoktatás sportnapot, és ezt szolgálja az immár hagyományosnak mondható Felsőoktatási Gólyabál is, amelyen – immár harmadik alkalommal – a klasszikus báli keretek között szórakozhatnak, ismerkedhetnek egymással a különböző egyetemek hallgatói egy igazán elegáns helyszínen.

A III. Székesfehérvári Felsőoktatás Gólyabált október 10-én, szerdán a már megszokott helyen, a Hotel Magyar Király báltermében rendezik meg. A vendégeket 20.30 órától fogadják, a hivatalos megnyitót 21.00 órakor tartják. A program a klasszikus báli hagyományokat követi, a Laguna KTSE látványos nyitótánca után színvonalas zenei produkciókra bulizhat a közönség, fellép a Follow the Flow, a Fantom zenekar és Dj Embryo. Természetesen lesz bálkirály- és bálkirálynő-választás, greenboxos fotósarok és tombola is, emellett a szervezők italakciókkal és szendvicsbárral is készülnek az eseményre.


A részletes program:
20.30 Kapunyitás
21.00 Megnyitó
21.30 Follow the Flow
22.30 Bálkirály- és bálkirálynő-jelöltek bemutatása
23.00 Fantom zenekar
00.00 Bálkirály és bálkirálynő eredményhirdetés, tombolahúzás
00.30 Fantom zenekar
01.30 Embryo (dj)
04.00 kapuzárás

Kiegészítő programok:
20.30 – 24.00 Esketés, greenbox-fotózás

Dress code:
uraknak öltöny, hölgyeknek koktélruha.

A jegyértékesítés szeptember 20-án, csütörtökön indul. A belépők ára a tavalyihoz képest nem változott: elővételben október 8-ig 1000 forint a HÖK képviselőknél, a helyszínen pedig 1500 forintért válthatnak jegyet az érdeklődők – egy személy maximum két darabot, a vásárláshoz diákigazolvány szükséges. A szervezők kérik, hogy személyigazolványt mindenki hozzon magával.


 

–     Vége –


 

További információ:

Sári Máté
Fehérvári Programszervező Kft.
Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. (Művészetek Háza)
Telefon: 06-70/6820-232
E-mail: sari.mate@fehervariprogram.hu
Honlap: www.fehervariprogram.hu
Facebook: www.facebook.com/fehervariprogram.hu

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.