Idén is: Három nap a család körül

2018.10.09. 13:37
KÖZLEMÉNY - 2018. október 9. (kedd)
Babahordozó Hét a Szabművházban.  
 
 
 
 
„Három nap a család körül” – idén is ezzel a szlogennel hirdetik az október 12-én, pénteken kezdődő Babahordozó Hét rendezvényeit. A programkínálatban többek között pszichológus, szexológus, bába, jógaoktató tanácsait hallgathatják meg a résztvevők, vagy vehetnek részt különböző gyakorlati foglalkozásokon A Szabadművelődés Házában. A rendezvényhez kapcsolódóan hordozós és mosipelusvásárt is szerveznek vasárnap.


A Nemzetközi Babahordozó Hét rendezvényein idén is a kötődő nevelés és a természetes babagondozás áll a középpontban: A Szabadművelődés Házában a programsorozatot a „Három nap a család körül” szlogennel hirdetik, október 12-től 14-ig, péntektől vasárnapig. Az előadások és foglalkozások a várandósság, szülés és gyermekágyas időszak, a család testi-lelki egészsége, a gyermekek hordozása, a szoptatás és gyermekétkeztetés, valamint a közös játékok és elfoglaltságok témái köré szerveződnek.

Szaktanácsadók, pszichológusok, bába, szülész, védőnő, szakgyógytornász, dúla, logopédus és egy mentőtiszt is megosztja tapasztalatait, tudását a szülőkkel, szülőjelöltekkel. A felmerülő témák gyakorlatcentrikusak, hiszen a szülészeti beavatkozásoktól, a testvérféltékenységen, a szoptatással kapcsolatban kialakult tévhiteken át az örömteli nevelésig igyekeznek megválaszolni a felmerülő kérdéseket. Az előadásokkal párhuzamosan a rendezvénysorozat mindhárom napon gyakorlati jellegű foglalkozásokat is kínál, amelyeket mozgásinstruktorok, jógaoktatók, trénerek vezetnek. Több olyan program is lesz, ami már nagyon közkedvelt a fehérvári családok körében, mint például a kangatraining, a regeneráló torna vagy a Ringató foglalkozás Horváth Irmával.

A rendezvényhez kapcsolódóan pénteken és szombaton kézműves vásárral, vasárnap pedig hordozós és mosipelusvásárral várják az érdeklődőket. A programsorozatot vasárnap délután flashmob és tombola zárja.

A részletes program a http://www.hordozottbaba.hu/ oldalon olvasható.



                              

Szöveg: Fraller Ildikó

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.