Ismét sikeresen pályáztunk

2018.10.19. 08:35
KÖZLEMÉNY - 2018. október 19. (péntek)
Négy és fél millió forint a városnak a „HISZEK Benned” Sport Program keretében 
 
 
 
 
 
 
Székesfehérvár az év minden szakaszában változatos sportolási lehetőségeket kínál a mozogni vágyóknak. A széles kínálatból kiemelkedik a város Nyitott Tornatermek elnevezésű programsorozata, amely a hét minden napjára szervezetten, ingyenes sportolási lehetőséget biztosít óvodás kortól egészen nyugdíjas korig.  Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága által kiírt „HISZEK Benned” Sport Programra a város 2018-ban is sikeresen pályázott, amellyel 4,5 millió forintos támogatásban részesült.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata mindig is elkötelezett volt a szabadidősport, a tömegsport népszerűsítésében és ezek megfelelő feltételének megteremtésében. Ehhez most újabb támogatást kapott a város, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága által újra meghirdetett „HISZEK Benned” Sport Program keretében, amellyel az államtitkárság az önkormányzatok és utánpótlás-nevelő sportegyesületek munkáját támogatja.
 
A pályázati feltételek teljesítéséhez Székesfehérváron minden lehetőség adott volt, így sikeresen tudott pályázni a Nyitott Tornatermek elnevezésű évek óta működő programmal. Székesfehérvár Önkormányzata nagy örömmel fogadta a hírt, mely szerint a „HISZEK Benned” Sport Program keretében 4,5 millió forintot ítéltek meg a város számára, amelyet teljes egészében a Nyitott Tornatermekre fordítanak: a támogatási összegből 2018.03.16. és 2019.01.31. között tudja biztosítani a város a lebonyolításhoz szükséges terembérletek kifizetését.
 
A Nyitott Tornatermek programnak köszönhetően évről-évre többen kapnak kedvet a rendszeres testmozgáshoz. Az ingyenes programot 2004-ben indította el Székesfehérvár Önkormányzata. Az országosan is egyedülálló programsorozat több mint 4500 embert mozgat meg hetente. A program összeállításakor a szervezők minden korosztályra odafigyeltek: az ovisoktól a nyugdíjasokig mindenki megtalálhatja a számára leghasznosabb mozgásformát. A szervezők változatos programokkal a hét minden napján, 19 helyszínen ingyenes foglalkozásokkal várják az érdeklődőket, amelyeket minden esetben szakemberek vezetnek. A példaértékű kezdeményezés a város Egészségfejlesztési Tervének is szerves részét képezi.
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.