Pillantás a balett kulisszái mögé

2018.11.13. 09:09
KÖZLEMÉNY - 2018. november 13. (kedd) 
Szombaton nyílt napot tart a Székesfehérvári Balett Színház.  
 
 
 
 
 
Nyílt napra invitálja a Székesfehérvári Balett Színház a tánc, a színház és a táncszínház iránt érdeklődő nézőket, akik szeretnének betekintést nyerni a város balettszínházának kulisszái mögé: november 17-én, szombaton 10 órától a Táncházban a vállalkozó szelleműek akár együtt is táncolhatnak a társulat tagjaival.

A város új kulturális intézménye az évad során havonta rendez ilyen nyílt napokat egy-egy szombat délelőtt. Az esemény során fellebbentik a fátylat arról, hogy a Székesfehérvári Balett Színház táncművészei miként készülnek előadásaikra és miként áll össze egy táncszínházi produkció.

Az érdeklődők testközelből tekinthetnek meg egy balett- vagy kortárstánc-gyakorlatot, majd azt követően tanúi lehetnek egy repertoár próbának. A testek „beszédét” a szavak követik: a résztvevőknek interaktív beszélgetés keretében alkalmuk nyílik találkozni a táncművészekkel, balettmesterrel, koreográfussal, valamint a társulat vezetőivel. A bátrabbaknak egy rögtönzött „próba” keretében alkalmuk nyílik együtt táncolni a társulat táncművészeivel.
A november 17-én, szombaton 10–12 óra között zajló nyílt napra legfeljebb húsz érdeklődőt tudnak fogadni, bejelentkezni Láposi Réka produkciós menedzsernél lehet a laposi.reka@fehervaribalett.hu címen.

A tervezett program:

9.45 A látogatók fogadása a Táncház előtt
9.55 Csoportos bevonulás a terembe. Váltócipő vagy zokni használata kötelező!
10.00 Egerházi Attila balettigazgató tájékoztatója, majd nyilvános próba a közönség bevonásával és beszélgetés a koreográfussal, táncosokkal


 

 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.