Amerikai gospel kórus érkezik Székesfehérvárra

2018.11.29. 15:35
KÖZLEMÉNY - 2018. november 29. (csütörtök)
A műfaj őshazájából érkező kórus élő zenekari kísérettel varázsolja el a Prohászka Ottokár Emléktemplom közönségét december 4-én
 
 
Gospel Székesfehérváron - a műfaj őshazájából érkező kórus élő zenekari kísérettel varázsolja el a Prohászka Ottokár Emléktemplom közönségét december 4-én, kedden. A három híres szólistával felálló 35 fős kórus előadására még kaphatók jegyek, elővételben online vagy személyesen Székesfehérváron a Petőfi Kultúrtanszéken.
 
 
 
 
 
Tennessee-ből érkezik gospel kórus Székesfehérvárra december 4-én, kedden. A New Direction Gospel Choir a Prohászka Ottokár Emléktemplomban, élő zenekari kísérettel lép fel. A 35 fős csapat zömében fiatalokból áll, de velük énekel 3 híres szólista is. Az egyikük David Bratton, aki több mint 40 héten át vezette a Billboard Gospel listáját az Every Prais című világslágerével, melyet azóta már magyar nyelven is felénekeltek. A kórust mindig élőben, egy öt tagból álló zenekar kíséri. Repertoárjukban ragaszkodnak a gyökereikhez, az afro-amerikai gospel zenéhez, szívhez szóló dalokat adnak elő, igazságról, szegénységről, megértésről és Jézusról. A szólista és a kórus felelgetős énekéhez látványos, dinamikus koreográfiák tartoznak, ennek köszönhetően már rengetegszer előfordult, hogy az előadás a közönséget is magával ragadta és a koncert vége felé a nézők már állva együtt énekeltek a kórussal.
 
Az 1997-ben Travis Bryan által alapított New Direction Tennessee Állami Gospel Kórus számos díjat és elismerést nyert már az évtizedek során. Amerikában jelenleg is az egyik legnépszerűbb, legközkedveltebb kórusok közé tartozik. Az első nagy díját 2011-ben Atlantában nyerte a National Gospel of Fame-ben. Két évvel később, 2013-ban nyerte el a Verizon How Sweet The Sound rangos gospel versenyét, 2015-ben Louisville-ben a National Choir Explosiont a közönségdíjjal együtt, majd 2016-ban az alabamai Huntsville-ben a Joyful Noize kórusverseny első díját. Az New Direction folyamatosan növeli népszerűségét, rengeteg országban jártak már és számos televíziós műsorban is szerepeltek.
 
Székesfehérváron december 4-én, kedden este hét órától láthatjuk őket a Prohászka Ottokár Emléktemplomban. A koncertre elővételben online a tixa.hu oldalon lehet jegyet vásárolni, illetve személyesen a Petőfi Kultúrtanszéken (Arany János utca 22., hétfőtől szombatig 12-20 óráig).
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.