Idén is eljön!

2018.12.04. 09:40
KÖZLEMÉNY - 2018. december 4. (kedd)
Mikulásprogramok a városban csütörtöktől hétvégéig.  
 
 
 
 
December 6-án Székesfehérvár Belvárosába is megérkezik a Mikulás. Délután az Adventi színpadon találkozhatnak a gyerekek a jóságos apóval, aki nemcsak édességet hoz, hanem gyerekkoncerttel és csokoládé-expresszes mesével is megajándékozza a legkisebbeket. Együtténeklés és tánc, manóképző játékok, valamint jótettközvetítés is várja a családokat. Mikulásprogram lesz az Alba Plazában és a Kisfaludi Közösségi Házban is, és a rendezvények hétvégén is folytatódnak: szombaton népi játszóházzal egybekötött táncházi mulatságot, Öreghegyen pedig Mikulás-bulit rendeznek.


Idén is megérkezik december 6-án a Mikulás, akit a legjobban várnak a gyerekek világszerte a téli időszak elején.

A jóságos, piros ruhás apó Székesfehérvár Adventi színpadára is ellátogat, és a legkisebbeknek, a családoknak kétszer is lesz módjuk, hogy találkozzanak vele. 15 órakor kezdődik a Naaagy Csokoládé Expressz interaktív műsor a Szabad Színházzal, ezután jön személyesen a Mikulás ajándékaival. A Dalmesterek-koncertet követően élőben jelentkezik a gyerekek kívánságaival a Nagy szeretetközvetítő Iroda a Mikulás Hivatalból. A Városháza élő adventi naptára csütörtökön Szent Miklós történetét idézi majd fel. 17.40 órakor újra színpadon lesz látható a mikulásváró műsor, és közös éneklés, hóembertánc mozgatja majd meg a kicsiket. A gyerekek manóképző játékokban is részt vehetnek – mint a fenyőszlalom, a virgácsküldés, vagy kipróbálhatják, hogyan lehet szánkóval ajándékot szállítani. A délutáni programból nem marad ki a jótett- és kívánságközvetítés sem.

A Kisfaludi Közösségi Házban a Mesélő Bőrönd Társulat ad elő gyermekműsort 17.30 órától, a gyerekek ezután találkozhatnak a Mikulással. 14-19 óra között az Alba Plázában is mikulásprogramokkal készülnek, és a Télapóval fotózkodni is lehet majd.

A december 6-i hagyomány egészen a hétvégéig kitart: szombaton 17 órakor a Galiba zenekar muzsikál a Táncházban, előtte kézműves foglalkozás és mikulásváró népi játszóház várja a családokat. A résztvevők  magyarpalatkai táncokat tanulhatnak, ezután következik a táncos mulatság. Szombaton este 19 órától a felnőtteknek is jut a hagyományból: az Öreghegyi Közösségi Ház Mikulás-buliján a Fanta Boys zenél. 






Szöveg: Fraller Ildikó

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.