Elkezdődött az éves parkolóbérletek cseréje a Városgondnokságon

2018.12.04. 13:19
KÖZLEMÉNY - 2018. december 4. (kedd) 
 
 
 
 
A Városgondnokság Parkolási csoportjának ügyfélszolgálatán már elkezdték az éves, 2019-re érvényes parkolóbérletek kiadását. A Szent Vendel utca 17/a alatt található ügyfélszolgálat hétfőn, kedden és csütörtökön 8.00 és 15.30 között, szerdán 8.00 és 18.00 között, pénteken pedig 8.00 és 13.00 között várja az ügyfeleket. Az éves parkolóbérletek továbbra is január 31-ig érvényesek Székesfehérváron.


Évente mintegy hatezer parkolóbérletet cserélnek le Fehérváron, melyből négyezer a lakossági éves bérlet. Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a cserét, mert január végén a tapasztalatok alapján már sokan vannak az ügyfélszolgálaton.

Székesfehérváron évek óta nem emelték a parkolás árát, és akárcsak 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban, jövőre sem emelkedik a parkolás díja. A lakossági parkolóbérlet továbbra is 3100 forintba kerül egy évre, amiből lakásonként kettőt lehet igényelni, amennyiben az állandó lakcíme is ott van az ügyfélnek, ahova a bérleteket kívánja kiváltani. 

Nyitva tartás:
hétfő, kedd, csütörtök: 8.00-15.30
szerda: 8.00-18.00-ig
péntek: 8.00-13.00-ig


Egy órányi ingyenes parkolás NFC kártyával

A Székesfehérvári NFC parkolókártyát továbbra is a Városgondnokság Parkolási csoportjánál lehet kiváltani, amivel a II., azaz a sárga övezetben egy órányi ingyenes parkolást lehet indítani. A kártyának nincs lejárati ideje, egyszer kell kiváltani és a feltöltött pénzt is korlátlan ideig lehet felhasználni! Az egy óra ingyenes parkolás egy adott napra vonatkozik, amit több részletben is fel lehet használni. Mivel rendszám alapú a fehérvári parkolási rendszer, így egy kártyát akár többen is használhatnak.




             

Szöveg: Bácskai Gergely
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.