Év végi asztalitenisz viadal

2018.12.11. 15:11
KÖZLEMÉNY - 2018. december 11. (kedd) 
 
 
 
 
 
A Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség megyei téli asztalitenisz viadalt hirdet egyéni és páros, illetve ép és fogyatékkal élő kategóriákban 7 éves kortól egészen 74 éves kor felettig. A rangos viadalt a szövetség szokásosan a Hétvezér Általános Iskolában, december 16-án, vasárnap reggel 9 órától tartja.
 
Nem múlhat el az év vége sem sportos programok nélkül a Bajnokok Városában: ezúttal a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség invitálja a kicsiket és a nagyobbakat, egészen a senior korosztályig a hagyományos Téli Amatőr Asztalitenisz versenyére. Egyéni és páros kategóriákban várják minden hét évnél idősebb fiú és lány, illetve tizennyolc éves kortól a hölgyek és urak jelentkezését.
 
A harmadik adventi vasárnapon, december 16-án 9 órától megrendezésre kerülő verseny az esélyegyenlőség jegyében zajlik majd. A szervezők lehetőséget biztosítanak minden olyan kisdiáknak asztalitenisz-tudásuk összemérésére, akik a tanulásban valamilyen módon akadályozottak, elmúltak már hétévesek, de nem töltötték be a tizenkilencedik életévüket. A hölgyek és az urak pedig egyéni és páros kategóriában is megmérethetik magukat, egészen a senior (74+) korcsoportig.
 
A hagyományos téli tornán a szervezők a versenyzőket a Hétvezér Általános Iskolába várják, ahol a verseny megkezdése előtt, 8.15 órától lesz lehetőség a nevezésre. A díj az iskolásoknak 200.-, míg a felnőtteknek 500.- forint lesz.
 
A szervezők felhívják minden kedves résztvevő figyelmét, hogy a tornán sportruházat és tiszta talpú sportcipő használata kötelező! Az ütőkről a versenyzőknek maguknak kell gondoskodniuk, a labdákat viszont a rendezők biztosítják!
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.