Fórummal, tanácsadással várják az érdeklődőket a Fogyasztóvédelmi világnapon

2019.03.12. 09:55
KÖZLEMÉNY - 2019. március 12. (kedd) 
Holnap délelőtt az Auchan Áruházban lesz a program.
 
 
 
 
 
A  Fejér Megyei Kormányhivatal hagyományosan programokat, fórumot rendez a Fogyasztóvédelem világnapja alkalmából. Ebben az évben a hatóság munkatársai március 13-án, szerdán 10-12 óra között várják a fogyasztókat és az érdeklődőket a székesfehérvári Auchan Áruházban.


A program keretében a hatóság interaktív játék mellett lehetőséget teremt a fogyasztók és a fogyasztóvédelmi szakemberek közötti beszélgetésre, tájékoztatásra és tanácsadásra.

A székesfehérvári esemény aktualitását a fogyasztók március 15-ei világnapja adja. John F. Kennedy amerikai elnök 1962-ben  ezen a napon hirdette ki a négy alapvető fogyasztói jogot összefoglaló történelmi nyilatkozatát. A biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez való alapvető jogok 1985-ben az alapvető szükségletekhez, a kárpótláshoz, a felvilágosításhoz és az egészséges környezethez való jogokkal egészültek ki. A mai napig ezek az alapelvek határozzák meg a fogyasztóvédelmi jogokat.

A Fejér Megyei Kormányhivatal tisztelettel invitál minden érdeklődőt a szerdai rendezvényre!

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.