Folyamatos az adatlapok feldolgozása és az ötezer forint kifizetése

2019.06.05. 14:57
KÖZLEMÉNY - 2019.  június 5. (szerda)
 
 
 
 
Május végéig már közel 19 ezren éltek a lehetőséggel, és adták le adatlapjukat az önkormányzat által kezdeményezett új támogatásra. Folyamatos a feldolgozás és az ötezer forintos összegek átutalása, kikézbesítése a 65 év feletti fehérvári lakosoknak. 

 
A hétfői polgármesteri Facebook-fogadóórán több kérdés is érkezett a témával kapcsolatban, ezért közleményben tájékoztatjuk a közvéleményt:
 
Székesfehérvár Önkormányzata – a helyi gazdaság jó teljesítményének és az iparűzésiadó-bevételnek köszönhetően – az idei költségvetés részeként bevezette: minden székesfehérvári állandó lakóhellyel rendelkező 65 év feletti, vagy ezt az életkort idén betöltő lakos alanyi jogon egyszeri 5000 forintos támogatásban részesül.

Márciustól lehet a települési támogatást igénybe venni, amit május végéig közel 19 ezren meg is tettek. A Polgármesteri Hivatal több szervezeti egységének együttműködésében folyamatosan iktatják az adatlapokat, jelenleg már több mint 80%-os a feldolgozottság. A döntéseket követően folyamatos az 5.000 Ft-ok átutalása, illetve kikézbesítése. Örömteli, hogy ennyien élnek a lehetőséggel, a nagyszámú érintett miatti várakozásban mindenki türelmét kérik.   
 
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.