Tánccal az Alzheimer-kór ellen

2019.06.07. 08:56
KÖZLEMÉNY -  2019. június 7. (péntek) 
 
 
 
 
 
A tánc, a mozgás jelentőségéről a betegség megelőzésében, kezelésében, ennek fontos szerepéről lesz szó az Alzheimer Café júniusi összejövetelén. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban június 14-én, pénteken 17 órakor kezdődő program lehetőséget ad arra, hogy a szellemi hanyatlásban szenvedők, az érintett családtagok és gondozóik egy csésze kávé mellett beszélgethessenek tapasztalataikról. A délután előadója Csirmaz Szilvia szenior örömtánc referens.


Az Alzheimer Café a Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthonának – egy nemzetközi minta alapján – szervezett rendezvénye, amellyel olyan közösséget szeretnének szervezni, amely találkozási lehetőséget biztosít az Alzheimer-kórban és egyéb demens betegségekben szenvedők, hozzátartozóik, gondozóik és a téma iránt érdeklődő emberek számára.

A június 14-én, pénteken 17 órakor kezdődő találkozó alkalmával Csirmaz Szilvia szenior örömtánc referens előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Szó lesz a mozgás, a tánc szervezetünkre gyakorolt jótékony hatásáról, és a beszélgetést követően az R-Zsu Szenior Örömtánc Klub tart rövid bemutatót.

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.