Kedden rajtol a Tour de Hongrie

2019.06.07. 11:39
KÖZLEMÉNY - 2019. június 7. (péntek)
Székesfehérvári befutó jövő hétvégén.  
 
 
 
 
A negyvenedik  Tour de Hongrie rajtol el jövő kedden Siófokon. A Magyar Kerékpáros Körverseny nemzetközi mezőnyében 19 csapat 133 versenyzője indul: hat nap alatt több mint száz települést érintve teljesítik a 890 kilométeres távot. A befutó jövő vasárnap Székesfehérváron lesz: a mezőny négy kört tesz meg a városban, amit a sportbarátok akár spinning kerékpárról is követhetnek a Zichy ligetben. 



A magyar kerékpársport ünnepét, a kiemelt fontosságú sport- és turisztikai eseményt legalább százötven ország tévénézői, több tízmillió ember követi majd. A magyar versenyzők között rajthoz áll az elmúlt években kétszer is szakaszdobogós Lovassy Krisztián, az Epronex BSS Oil Team olimpikonja – aki ezúttal a magyar országúti válogatott tagjaként száll nyeregbe –, Móricz Dániel  Pannon Cycling Team színeiben áll rajthoz, illetve ott lesz Dina Dániel, Szabó Miklós és Szatmáry András is. Az 1-es rajtszámot a címvédő Manuel Belletti viselheti majd.

Három amatőr túra is indul: az AmaTour Pilis, az AmaTour Miskolc és az AmaTour Kékes résztvevői feltekerhetnek azokon az emelkedőkön, amelyeken a mezőnye is halad. A Tour de France Dutch cornerének mintájára létrejön a Marót corner, ami a verseny első szakaszán a „megszállott szurkolók“ zónája lesz a Pilisben, igazi fanatikusokkal.

A legnagyobb magyar kerékpárverseny befutó helyszíne Székesfehérvár. Érdekesség, hogy először 1933-ban volt a befutó, majd 1964-ben ért célba itt a karaván; két éve gyorsasági részhajrát fogadott Fehérvár, tavaly pedig szakaszgyőztest avattak. A versenyzők négy kört tekernek vasárnap a városban. A közönség azonban nemcsak nézőként vehet részt az eseményen: Tekerj együtt a mezőnnyel Spinning kerékpárral! – a felhívás szerint a kerékpárversenyzés élményét kivetítőről élőben követhetik a sportbarátok a Zichy ligetben, együtt mozogva a befutó mezőnyével.

A giga sporteseményt összesen 216 jármű kíséri végig – köztük 60 teherautó, 3 mentőautó, 2 helikopter és 1 repülőgép – a biztonságról majd ezer rendőr, valamint polgárőrök és segítők gondoskodnak.  

 


                                  
Szöveg: Fraller Ildikó

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Augusztus
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
25
28
30
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.