Koncertszínházi előadás eleveníti fel Csáth Géza alakját

2019.09.06. 14:55
KÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 6. (péntek)
Ma este a Csók Képtárban várják a közönséget. 
 
 
 
Koncertszínházzal emlékeznek a Csók István Képtárban Csáth Gézára, halálának 100. évfordulóján. Naplórészletek, önéletrajzi ihletésű írások hangzanak fel – Kosztolányi szerepében Hirtling István színművész lép fel –, és eddig csak kéziratos Csáth-zeneműveket is hallhatunk. A varázsló kertje című előadás ma este 18 órakor kezdődik. 



Csáth Géza 1919 szeptemberében vetett véget életének – a zseniális író és pszichiáter harminckét évet élt. Az írás mellett festett, rajzolt, és zeneműveket is szerzett. Tudatosan szokott rá a morfiumra: mint orvost érdekelte annak tudatmódosító hatása; a szer hatása alatt szerzett élményei művészi alkotásaiban is tetten érhetőek.  Sorsának közeli tanúja volt a barát, játszó- és írótárs unokatestvér, Kosztolányi Dezső.  

A varázsló kertje
 című koncertszínház visszaemlékezésekkel, naplórészletekkel, önéletrajzi ihletésű írásokkal idézi fel alakját, miközben csak kéziratban fennmaradt Csáth-művek csendülnek fel. Kosztolányit Hirtling István alakítja, az előadás zenei részében fellép Elek Szilvia zongoraművész, Fahidi Patrícia hegedűművész és Kiss Tivadar operaénekes. 

Az előadásra 500 forint a belépőjegy, elővételben Rosta Helgánál rendelhető a 70/338-6167-es telefonszámon, vagy megvásárolható a Szent István Király Múzeum helyi kiállítóhelyein. További információ a https://www.facebook.com/events/2476751609049063/?active_tab=about oldalon olvasható.

 


                           

 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.